A kendő

2 dec, 2020

2 dec, 2020

Megjelent az ÚjNautilus irodalmi folyóiratban itt 2020. november 15-én

Günter barna foltos keze megállt az ódon kilincsen, felpillantott a csigalépcsőn, ahol a lámpa fénye ütemesen le-fel futott. Működik, nyugtázta, s kilépett az esti szürkületbe. A nap már lebukott a tenger alá, de foltjait még nem rántotta magával a mélybe.
Günter gyermekkorában elhitte a nagyapja történeteit a nagy víz mélyén lakó napfaló szörnyről, aki minden este magával rántja a mélybe a nappali világosságról és melegről gondoskodó fényes istennőt. Úgy képzelte akkoriban, hogy a nap ezekben az esti küzdelmekben kiszakít önmagából néhány darabot, amelyet jelként hagy hátra az égen, hogy testvéreinek, a holdnak és a csillagoknak üzenjen.
A férfi napközben aludt, éjjel dolgozott. Miután felkapcsolta a világítótoronyban az esti jelzőfényt, végigballagott a parton. Átsétált a fenyőerdőn, felkapkodta a homokba hullott tobozokat, megsimogatta a part menti füvet, a strandkosarakat aludni küldte, és felült a kistraktorra, amellyel oda-vissza kocogott a tenger melletti fövenyen. A jármű után kötött borona belevájt a homokba, munkára sarkallta a homokszemeket, amelyek nappali süllyedésükből új erőre kapva töltötték fel a lábnyomokat.
A kistraktort váratlanul megrántotta a borona, felhörgött a motor, majd lefulladt. Günter leugrott az ülésből, elővette az öreg zseblámpáját, s a boronára világított. Egy kendő csavarodott a vasfogakra.
Arannyal átszőtt fehér kendő volt. Világított és sugárzott a sötétben, ahogy a világítótorony fénye az éjszakai tenger vizén.
Megrántotta az anyagot, de az csak lassan engedte el a boronát. Közeledett a férfi felé, de amikor teljes valójában a kezei közé érkezett, megvillant rajta egy fényes medál is. Günter tenyerébe fogta az ovális, ezüstszínű ékszert, felpattintotta kis csatját, mire az kagylóként nyílt szét.
Két fotó, egy világítótorony és egy fiú, egymást nézik, a torony a gyermeket, a gyermek a tornyot. Elvesztett szeretet – gondolta, majd zsebre vágta a medaliont, a kendőt bezárta a traktorülés mögötti szerszámosládába, és folytatta a munkát.
Minden reggel megvárta, amíg a nap kiszabadul fogságából, átállította a világítótorony lámpáját nappali üzemmódba, megreggelizett és nyugovóra tért.
Álmában ősz hajú nő járt nála. Egyszerre volt öreg és fiatal, szép és szomorú. Nyakában fehér kendőt viselt, arany szálakkal átszőve. Amikor odalépett hozzá, a szél elfújta a sálat, a homok megragadta, a parti fű továbbrepítette, és a víz elnyelte. A nő nem kapott utána, hanem széles mosollyal a férfi kezébe nyomta a medált. Günter kinyitotta a tenyerét, s megpillantotta a feliratot az ezüstszínű felületen.
Felriadt az álomból. Melege volt, izzadt. A testén mintha bálnazsírt kentek volna szét. A széken magányosan hevert a nadrágja, belenyúlt a zsebébe, előhúzta a medált, amit mindig magánál tartott.
Szerelmemnek, Günternek, a világítótorony őrének – díszelgett a felirat rajta. Kinyitotta és megsimogatta a fiú arcát, aki a napot akarta megmenteni a nagy víz mélyén lakó napfaló szörnytől.

További irodalmi megjelenések

A kínai rigó

A kínai rigó

Megjelent az ÚjNautilus folyóiratban itt 2021. március 31-én Zörgettek Florentin farönk házának ajtaján. A ráncokkal barázdált arcú mester fölnézett a falra szerelt fekete rigós órára, amelyben csak két perc választotta el a madarat, hogy kigördüljön és fütyörészve...

A kölni angyal

A kölni angyal

Megjelent az Irodalmi Rádió Dolgaink - Novellák Kettőezer-Húszból Antológiában pályázati nyertesként 2021. januárjában. – Anyám olyan szorosan fogta a kezemet, amikor a Glockengasséhoz értünk, már nem éreztem az ujjaimat. Úgy húzott maga után, hogy a lábam időnként...

A reptéri zöldtündér

A reptéri zöldtündér

Megjelent az ÚjNautilus irodalmi folyóiratban itt 2021. február 14-én. – A reptéri kávézók unalmasak, én fel akarom dobni valami igazán egyedivel a mienket, s ebben te lehetsz a legjobb partner. Péter már vagy két napja hívogatta a húgát, s próbálta meggyőzni, hogy...

Pénznem
EUReuró