Bagó Tünde

Az én történetem egy mondatban

Az én történetem egy alföldi faluban kezdődött Magyarországon 1974-ben, ami papírforma szerint igaz is, de amikor a sztorijaim megszületnek a fejemben, akkor olyan érzésem van, hogy egy távoli, sokkal korábbi, esetleg későbbi világból érkeznek, olyan helyekről, amelyeken már én is jártam azelőtt, olyan korokból, amelyekben már éltem, s csupán csak az apró részletekre, az akkor körülöttem élő emberekre, az ott történt eseményekre emlékszem, de azt, hogy én ott és akkor ki voltam mindig homály fedi, mert talán így izgalmasabb a hiányzó részek kiegészítése, mert azok mindig betöltődnek a fantáziám által, amelyre már a nagymamám öreg diófája alatt is támaszkodtam, amikor Vernét, Mikszáthot, Gárdonyit, Jókait és a többi, a szocializmus sűrűszövésű hálóján átjutott író művét igyekeztem tovább gondolni, vagy amikor a Sárrét döcögős útjain egy Ikarus hátsó ülésén felszabadult gimnazistaként kamaszos szerelmi történeteket szőttünk a barátnőmmel sportolókról és olyan utazásokról, amelyekről eleinte csak azt hittük, álom marad örökre, de a világ akkorát fordult, hogy alig hittük el, mi lehetünk az új Magyarország ifjú építői, akiknek csak egy diploma kell és rögtön az ölükbe hullik a nyugati kapitalizmus, amelynek banánhegyei mögött én magam is az addig soha nem látott szabadságot véltem felfedezni, miközben a legkedvesebb diplomámmal a zsebemben, szüleim nagy örömére, kisfalumban, amely közben város lett, tanítottam a történelmet, szerveztem a kulturális programokat, szerkesztettem és írtam a helyi újságot, s el nem mulasztottam volna interjút készíteni a falu öregjeivel, akiktől újabb és újabb történeteket hallottam és raktároztam el az elmém még szabad polcaira, ahol persze a fiatalság buzgalmában évekre porosodásra ítéltem azokat és inkább hagytam, hogy az aranyban csillogó ördög, a karriervágy engem is magával rántson, jogászt, majd hivatalnokot faragjon belőlem, akinek a doktori cím többet jelentett a történeteknél, aki még a közben rátaláló szerelmének sem mutatta meg azt a titkos polcot, mert jogászként mégiscsak jobban illik az ember lánya egy orvoshoz, holott ez az orvos fölöttébb sem átlagos doki, hanem éppen az irodalom, az alkotások tisztelete sodorta mellém, hogy végül kirángasson az arany ördög karjaiból és lecserélve a hazát, amelyet nem kértünk, de kaptunk, megadhassa nekem, hogy leporoljam azokat a polcokat, kinyissam újra a történeteimhez vezető kapukat, utazásokkal tarkított életemről tudósítsak, felfedezzem másoknak azt, amit ők nem látnak, majd novellákban, regényekben, blogokon és könyvekben átnyújtsam mindenkinek, aki kéri, az általam legjobban szeretett nyelven, magyarul.

Pénznem
EUReuró