A Bodeni-tó mellett számos gasztronómiai történetre akadhatunk, köztük a Gottlieber ostya mai formájának kialakulására és előkelő rajongóira is.
A legősibb lepénysütési technikát, a főzőkövön történő tészta készítését fedezhetjük fel az ostyák készítési technológiájában. Mindenki előtt ismert az ostyasütő, amelyet közvetlenül a tűzön melegítenek fel és benne a tésztát összenyomva már kész is az ostya. Az ostyát, amely az első édes sütemények egyike lehetett a cukrásztörténészek szerint, később, talán csak a XX. századtól kezdve kezdték el megtölteni. Ilyen töltött ostya a híres nápolyi, de ilyen a svájciak Gottlieber ostyája is.
Gottlieben település a Bodeni-tó svájci partján fekszik, nem messze Konstanztól és Kreuzlingentől. A kis Gottlieben szépségén túl rendelkezik még valamivel, az ostyakészítés hagyományával, amelyet a falu asszonyai egymásnak adtak át generációkon keresztül.
Az 1920-as évekig az asszonyok otthon gyártják Gottliebenben az ostyát. Elisabeth Wegeli, egy vállalkozószellemű hölgy lesz az, aki a szomszédasszonyától megtanult ostyarecepttel és ostyasütési technikával megalapítja az első ostyasütő vállalkozást. Elisabeth alig 10 év alatt már tovább is fejleszti, megtölti csokival a feltekert ostyát. A vállalkozást lánya veszi át, majd a család többi tagjával a mai napig készülnek az édes kis rudacskák.
Arenenbergi kastélyában III. Napóleon édesanyja is szívesen kínálja vendégei számára az ostyát, akkor még töltelék nélkül. Fia, a későbbi III. Napóleon is nagy rajongója lesz az édességnek, rendszeresen hozat magának a szomszédos településről, Gottliebenből.
Aki a Bodeni-tó mellett jár, semmiképpen se hagyja ki a kis települést, s a fagerendás házak ámulata után térjen be a Gottlieber-gyár kávézójába, ahol teletömheti magát III. Napóleon kedvenc ostyájával és áldhatja Elisabeth Wegelit, hogy megtöltötte csokival ezeket a gaufrettes-kat. Az ostya történetéből íródott novellámat itt olvashatjátok: Vita az ostya fölött.
