Alpesi tavak, legelők, szőlők és borászatok, az Alpok egyedi mészkősziklái, túra- és síközpontok, vendéglátói véna, kiváló klíma, valamint évszázados tapasztalatokra, helyi alapanyagokra épülő konyha – ezek teszik vonzó turisztikai célponttá Dél-Tirolt Észak-Olaszországban. Én azonban egész mást kerestem ott, s azt hiszem, meg is találtam.

Barangoljunk együtt Dél-Tirolban!

Történelmi káosz a Dolomitok körül

Apukámnak hosszú ideig fájt a foga egy kertre, amely a falu előkelő helyén feküdt, mindig jó termést takarítottak be gazdái, rendezett, gondozott volt. Évekig várta, hogy a kert eladó legyen, s rögtön lecsapott rá. Ő békés, üzleti módot választott arra, hogy megszerezze azt, amit akart. Dél-Tirol nem mondhatja el magáról, hogy a rá fájó fogak tulajdonosai hasonlóan korrekt eljárásokkal csatolgatták ide-oda a területet s próbálták meggyőzni a lakosságot arról, hogy milyen állampolgárságot, ne adj isten, milyen nemzetiséget válasszanak.

A történelem vihara jócskán elérte ezt a kis régiót, leginkább a 20. században. A korábbi századok sem voltak éppen gondtalanok, de az az ötszáz év, amelyet Habsburgok szárnyai alatt tölthetett a régió, viszonylag kiszámíthatónak volt mondható.

Később a fiatal olasz állam azonban szemet vetett rá, ami egy ilyen gazdag és csinos vidék esetében várható volt. Még úgy is, hogy egy 1910-es népszámlálás szerint a lakosság 95%-a vallotta magát német ajkúnak.

Az első világháborútól a negyvenes évek végéig aztán mindent meg is tettek az olaszok, hogy övék legyen Dél-Tirol. Ma már autonóm tartomány Olaszországban, és a kisebbségi jogok tiszteletben tartásának mintapéldája. S azt hiszem, most az Európai Unióban talán már kevésbé fontos, hogy Ausztria, ne adj isten Németország vagy éppen Olaszország része Dél-Tirol.

Őszintén szólva a Brenner autópályán, ha nem lett volna a fizetőkapu, észre sem vettem volna, hogy hol a határ Ausztria és Olaszország között. Dél-Tirolban pedig sokszor kerültem zavarba, hogy most akkor milyen nyelven is kérjek, keressek vagy csodálkozzak.

A hotelben szívesebben beszélték az angolt, az üzletekben a németet, de örültek az olasz köszönömnek is.

A táj szépsége mellett talán éppen a két nép habitusának találkozása az, ami megtetszett. A rendezettség laza eleganciával keverve szerintem isteni felállás, de volt itt még más is!

Bruneck és a híres hegymászó

A Puster-völgyben, Bruneck városa mellett laktunk, ahonnan akár ki sem kellett volna mozdulni, hiszen napokig járhattunk volna várakba, nyargalászhattunk volna a túra- és kerékpárutakon és élvezhettük volna az olaszos ízekkel kevert osztrák konyhát. A város, mint egykori püspöki székhely és fontos középkori kereskedelmi csomópont, kinézetében őrzi múltját. Élveztem a sétát a főutcán, a várkertben és a leghíresebb dél-tiroli, Reinhold Messner egyik múzeumának helyet adó középkori vár kiállításain is.

A fotókra kattintva azok nagy méretben is megtekinthetőek!

Ami azonban a városnál is nagyobb élményt nyújtott, az a közelben fekvő Kronplatz. A 2275 méter magas hegyre felvonóval ugrottunk fel, s hogy azért a túrázós feeling is meglegyen, körbejártuk a platón található mintegy 1,5 km-es útvonalat.

Nem csupán egy séta a természetben, kilátással a közeli Dolomitokra (ha éppen nincs párás vagy felhős idő), hanem kulturális barangolás is. A hegyen ugyanis ismét belefuthatunk a híres dél-tiroliba (ahogy még másik öt helyen is Dél-Tirolban), Messnerbe. Azaz a hegymászás múzeumába, ami már mint építészeti alkotás is maga a csoda.

Zaha Hadid keze nyoma a hegyen

Nem kisebb név, mint Zaha Hadid tervezte, és kívül-belül olyan látványt nyújt, ami méltó ehhez a sziklaképződményekben gazdag vidékhez.

Nagy múzeumgyártó az öreg Messner (aki még így 79 évesen is elég sármosnak mondható, és a közelben, Bressanonéban él). Itt a hegyen a hagyományos alpinizmus történetéről mesélnek a tárgyak és emlékek, valamint a Dolomitok és az Alpok legszebb falairól készült fotókat, festményeket helyeztek el.

Amikor már úgy éreztük, hogy beteltünk a kilátással, akkor ismét megállhattunk egy másik múzeumban, a LUMEN-ben. A Kronplatz másik múzeuma az alpesi fotózás, s vele együtt a fényképezés történetét mutatja be. Zseniális kiállítás három szinten, illúziószobával és elképesztő installációkkal.

Ennyi természeti, építészeti s kulturális látnivaló után már csak egy jó császármorzsára vágytunk, amit a Kronplatz régi hüttéjében meg is kaptunk.

Tudod, mi volt az, ami itt megfogott?

Az, hogy nem vágytam máshová, tökéletesen éreztem magam itt a hegyen, elhagytam az időérzékem, minden, amit szeretek, belefért a másfél kilométerbe: séta, panoráma, alpesi levegő, császármorzsa, építészet (úgy azért könnyű, hogy régóta odavagyok Zaha Hadidért), kultúra, érdekességek egy számomra ismeretlen világról, s alkotások sok-sok történettel. Hm, a Kronplatz egyesített mindent magában.

A türkiz, amely a legkopárabb hegyet is feldobja

A Dolomitok csúcsai nem színükkel, hanem formájukkal hódítanak. A kopár, szürke kövek csipkéi olyan változatosak, mintha a kőfaragójuk néhány vicces süti elfogyasztása után kezében a vésővel hol ide, hol oda csapna le, s végül kijelentené, hogy ez a művészi szabadság. Majd jönne a felesége és közölné a kőfaragóval, hogy jó-jó, szép, de dobjuk már fel egy kis színnel. Szerintem így keletkeztek az olyan tavak Dél -Tirolban, mint a két névre is hallgató Braies-tó (Pragsi-tó).

A csaknem 1500 méterrel a tengerszint fölött található tó, körülötte a fenyőerdők és a közel 3000 méteres hegyek olyan varázslatos látványt nyújtanak, hogy ismét elfogott a „nemszámítazidő” érzése. A tó körül, mintegy 4 km hosszan húzódó sétányon bandukolva figyelmes lettem arra, hogy a csónakos turisták egy ponton túl nem mennek. Holott sehol nem láttam megállást jelző táblát vagy bóját a víz felszínén. Később kiderült, hogy aznap a Fanes királyságban nem fogadtak látogatót. A Dolomitokban élő ladin nép eposza szerint ugyanis a tó rejti a Fanes föld alatti birodalmának kapuját. Elvarázsol, hogy milyen tapasztalatokból táplálkoznak ezek az eposzok. Az biztos, hogy a sétányról végig az volt az érzésem, a tó áthatolhatatlan türkiz színével rejteget valamit.

Érdekesség: Tudtad, hogy Terence Hill a főszereplő abban az olasz sorozatban, amelynek egyes részeit itt forgatták a tónál? Magyarul is elérhető a sorozat, Alpesi őrjárat (Un passo dal cielo) a címe.

Toblacher See, a duplázó tó

Ha már tavak, akkor nem mehetek el szó nélkül a Toblachi-tó, vagy más néven a Dobbiacói-tó mellett sem. Ahogy a második világháború kezdetén senki nem mehetett el észrevétlenül itt, hiszen a tó mellett öt bunkert is építettek, hogy megvédjék az Olaszországba vezető útvonalakat. Ma már persze ennél sokkal érdekesebb dolog miatt keresik fel a látogatók a tavat. Tavasszal és ősszel ritka vándormadarak pihennek itt meg, télen befagy a tó és kedvez a téli sportoknak, míg máskor olyan, mintha megduplázódna a világ a felszíne segítségével.

Drei Zinnen, Három Csúcs, amit mindenki látni akar, de csak kevesen tisztelik

A Három Csúcs a Dolomitok legnépszerűbb látnivalója. A csúcsok a Sesto-dolomitokban, amely a Dolomitok legészakkeletibb hegycsoportja (Nagy Csúcs – 2999 m, Kis Csúcs – 2857 m, Nyugati Csúcs – 2973 m) kart karba öltve álldogálnak. Népszerűségükhöz bizonyára hozzájárul az, hogy nemcsak hegymászók juthatnak egészen közel hozzájuk, és a 2405 méteres magasságban vezető túraútvonal nem különösebben megerőltető.

Mi is az Auronzo hüttétől indultunk útnak, de idő hiányában csak egy részét tettük meg az útnak. A Három Csúcs mögött (amikor úgy láttuk, hogy vissza kell fordulnunk) letáboroztunk rövid időre. Számomra az ott, a csúcsok hátánál eltöltött fél óra elegendő volt ahhoz, hogy ismét kalapot emeljek a természet ereje előtt. A táj Norvégia egyes vidékeit idézte fel, ahol újra és újra megállapítottam, a természeti erők hozzák létre a legszebb alkotásokat. Ugyanakkor itt nem voltam olyan nyugodt. A köveknek hangja van, s így a hegynek is. Hallom, de nem értem, mit üzen, és nem tölt el nyugalommal az érthetetlen hang. 

Messner biztosan nem értene egyet velem, de úgy hiszem, nem kell nekünk, embereknek feltétlenül minden csúcsot megmásznunk. A Drei Zinnen lábánál arra jutottam, hogy nem véletlenül alakult ki az a mondás: felnézek rá(d)! Ha tisztelünk valakit, akkor felnézünk rá. Tiszteljük a hegyet, nézzünk fel rá, mert a csúcson már nem tudjuk ezt a tiszteletet kifejezni!

Ezrek túráznak fel a Drei Zinnenhez hetente. Az Auronzo hütte parkolója gyorsan betelik, ahogy a kissé lentebb található parkolók is. Van busz, amely több helyről is elérhető és felvisz a hüttéig (szerintem ez a legjobb megoldás, mi ezt használtuk, de előre kell helyet foglalni és persze kötve vagy az utolsó járathoz, bővebb infó itt). Az ezrek között sokféle turista akadt. Voltak olyanok, akik bömböltették a hátukon a magnót, mások kis kocsikkal csörömpöltek, benne 2-3 kutyát húztak. Ők talán nem akarják a hegy, a kövek hangját hallani. Voltak, akik papucsban, voltak, akik elegáns ruhában, s voltak, akik telefonjukat bújva haladtak a csúcs felé. Ők sem tisztelik a hegyet, úgy éreztem. Talán tanítani kellene, hogyan viszonyuljunk egy látnivalóhoz? Hogyan köszöntsük? Hogyan bánjunk vele? S hogyan tiszteljük? Elengedhetetlen lenne egy-egy ilyen oktatási óra!

Boros kalandok kulturális hatásokkal

Dél-Tirolban a föld és a klíma kedvez a szőlőnek és az almának. A dimbes-dombos vidéken a szőlősorok között itt-ott várak bukkannak fel a viharos történelmi múlt eredményeként. No meg abból a célból is, hogy még elbűvölőbb külsőt kölcsönezzenek a szőlőnek. Az utóbbi csak poén!

Kíváncsi voltam, hogy kik azok, akik már évszázadok óta bort készítenek a vidéken. A hotel és az internet egyetértésben javasolta a Novacella apátságot, ahol 900 éves hagyományokra tekint vissza a borkészítés. Vahrn település közelében azonban a varázslatosan szép szőlősorok között nemcsak az apátság múltja, hanem jelene is megfogott.

A kulináris kaland mellett, amely nem csupán a borok kóstolgatásából, hanem a helyi sajtok és kolbászok ízlelgetéséből is állt, megismerhettük az apátság kertjét, titkokat rejtő könyvtárát és még képzőművészeti kiállításban is részünk lehetett egy, a római Angyalvárra emlékeztető épületben.

Közben láttuk, ahogy a fiúinternátus diákjai a szőlőtőkék között tartják a testnevelésórát, és azt is megtudtuk, hogy már a 13. században tanultak itt diákok.

Az apátság után azt hittem, hogy Dél-Tirol már nem tud hasonló miliővel rendelkező borászatot mutatni, azonban Bolzanótól (a régió központjától) pár kilométerre, de még Tramini (a híres tramini szőlő őshazája) előtt, sikerült egy újabb érdekességre bukkanni.

A Castel Sallegg urai a Kaltern-tó mellett szintén évszázadok óta készítenek bort. A kastély borászata, amelynek urai Habsburg-leszármazottak, sok-sok generáció tapasztalatával nyúlnak a szőlőhöz és annak nedűjéhez.

Castell Sallegg borászata

A kisváros, ahol a kastély fekszik, a tó fölé magasodó dombokon található. Szűk utcák, régi, színes épületek között kell lavírozni, ahol helyenként a távolabbi hegyek és a tó is bekacsint. Már csupán a panoráma miatt is megérné ide kirándulni, de azért a borkóstolást sem érdemes kihagyni. (Olaszországban egy pohár bor mellett még nyugodtan vezethetünk, a kóstoláson pedig nem várják el, hogy a látogató minden odakínált pohár bort legurítson.)

Ennyi lenne Dél-Tirol?

Közel sem merítettük ki a tartomány látnivalóinak listáját, de ez nem is volt célunk. Célnak most sokkal inkább azt tűztük ki, hogy minél lassabban, pihentető módon, a környék hangjára figyelve élvezzük azt, amit Dél-Tirol nyújthat.

Bekukkantottunk Bressanone városába, elmentünk a Taufer várkastélyba, ahol belecsöppentünk egy filmforgatásba, szétnéztünk San Lorenzóban, s végül még egy pohár Traminire is futotta a különleges Tramini borászatban.

Emellett a listám fele pipa nélkül maradt, hiszen Bolzano, Meran és Sexto még vonzó úti cél, ahogy számos tó (pl. Antholzer See) és érdekes múzeum is visszavár.

Hasznos információ a dél-tiroli látnivalókhoz, ha elkerülnéd a váratlan meglepetéseket

Dél-Tirol minden évszakban népszerű vidék, ezért készülj fel arra, hogy sokan lesznek. Ősszel és tavasszal leginkább túrázni jönnek az emberek, amely tény csökkenti a városokban, a várakban s a múzeumokban (borászatokban) a látogatók számát. Télen sokan síelnek itt, a nyár igazán zsúfolt, ahogy sokfelé. Szerencsére Dél-Tirol pontosan tudja, hogy a turistákat ki kell szolgálni, és ezt nem lehet ad hoc megoldásokkal megtenni. Éppen ezért szinte valamennyi népszerű látnivalóhoz buszjáratok indulnak a településekről, így elkerülhető a betelt parkolók miatt bosszankodás. Ezekről érdemes előre tájékozódni, mert szeptember végén, október elején is volt, hogy már nem kaptunk helyet a buszra. A Braies-tóhoz induló buszokról itt, míg a Drei Zinnenhez közlekedőkről itt lehet bővebb információhoz jutni.

Az éttermekben érdemes előre foglalni, ha szezon van, a szállodákban se számítsunk holtidőre, mindig lesznek, ahogy az utakon is. Az utazási időt érdemes mindig másfélszeresen számolni, sok a dugó, mindig van építkezés. A városok igazán hangulatosak este is, így még a tömeg is elkerülhető. A borászatokban a borkóstolót is érdemes előre egyeztetni.