Élhetetlen vidéknek gondolják sokan Dél-Olaszország ezen részét, de az emberek egymás iránti tisztelete éppen, hogy élhetővé és vállalkozásbaráttá teszi. Ki és miért gondolja ezt így? Hamarosan kiderül!
Egy magyar hölgy feleségül megy egy olasz férfihoz. Ugye milyen ismerős a történet? Éppen Calabriából hoztam nemrég egy hasonló storyt, csak abban a történetben Krisztina festett, ebben a történetben pedig Éva játékból felajánlotta barátoknak, hogy majd ő körbevezeti őket ezen a csodás vidéken. Az idegenvezetés olyan jól sikerült, hogy ma már Éva híres Calabria szakértő, magyarokat fogad a világ minden tájáról és Magyarországról a paradicsomban, ahogy ő nevezi a helyet.
Hogyan kerültél Calabriába?
Milánóban találkoztam egy férfival, akit egy barátunk mutatott be nekem. Kiderült, hogy már korábban egyszer találkoztunk, de én nem emlékeztem rá. Ő pedig egy évvel az első találkozás után azzal a céllal jött el ehhez a közös baráthoz, hogy engem újra láthasson. Elkezdett régimódian udvarolni, s két év alatt már Dél-Olaszországban találtam magam, mint a felesége.
Két évig udvarolt neked?
Igen, ebből is látszik, hogy Calabriában az idő nem számít. Nincs rohanás, viszont van tisztelet. Mindenki ismeri a másikat, kedvesek, befogadók, megbízhatók. Éppen az ismeretség és a tisztelet teszi lehetővé, hogy nyugodtan alapozhatsz rájuk. Jó kapcsolatokat lehet kialakítani mindenkivel, így sokkal könnyebb együtt dolgozni. Mert dolgozni bizony itt is kell, legfeljebb kevesebb stresszel. Talán a sok napsütés és a tenger is hozzájárul, hogy én amióta itt élek turistának érzem magam, mintha azóta csak nyaralnék.
Miért pont az idegenvezetés lett a munkád új otthonodban?
Barátaim jöttek Magyarországról látogatóba, s nekik mutattam meg, hogy ez a vidék ugyan kevésbé keresett turisztikai téren, de sokkal izgalmasabb, csodálatosabb, mint azt sokan gondolnák. Pár napig kipróbáltam magam velük, mint idegenvezető. Jó játék volt. Majd azt vettem észre, hogy egyre többen írnak rám, kérdeznek a vidékről. Szállás, látnivaló, élmények után kérdeznek. Válaszolgattam, elmentem megnézni helyeket, a férjem révén sok emberrel tudtam felvenni a kapcsolatot, ajánlottak dolgokat, szállásokat, éttermeket, kirándulásokat.
S ekkor én is elkezdtem felajánlani, hogy megszervezem, hogy velük megyek, hogy segítek. Észre sem vettem és idegenvezető lettem!
Saját magamból (a Bodeni-tóval kialakult kapcsolatomból) tudom, hogy egy vidék idegenvezetőjének lenni sokkal alaposabb munkát igényel, s saját magunkat is jobban a vidékhez köti! Te hogy vagy vele?
Egyetértek veled ebben! Azt hiszem nekünk igazán szerelmesnek kell lennünk abba a vidékbe, amit ajánlunk. Így, ha érkezik valaki, vagy csupán csak kérdez, éreznie kell, hogy nemcsak felületesen ismerjük, hanem mélyen, szívből, a titkait, a rejtegetni valóit, az egész életét. S szerintem ilyen munka során minden vendéghez magunk is elkezdünk kötődni. Sok visszajáró vendégünk van, akik már a mi házunkban, az én ebédlő asztalomnál is vendégek. Barátságok alakulnak ki, hiszen minden évben velük töltök pár napot. A nyaralásukat szervezem, ott vagyok velük, miközben felfedezik Dél-Olaszország ezen vidékét. S van, hogy életük legszebb pillanatában, amikor kimondják a boldogító igent, ott állok mellettük, mert esküvőket is szervezünk. Sokan vágynak arra, hogy egy ilyen csodálatos helyen, a Tirrén-tengernél mondják ki az éltre szóló igent.
Magáról a vidékről, ahol te tevékenykedsz, még alig esett szó. Azt már tudjuk, hogy hamisítatlanul kék a tenger és mindig kellemes az idő, talán nyáron már túl meleg is, de mit mutatnál meg nekünk, ha holnap Tropea-ba érkeznénk?
Tropea-t és a környéket a legtöbben a La Costa degli Dei, azaz az Istenek partjáról ismerik. Valóban ez az a hely, amit látni kell mindenkinek, aki Calabriába érkezik, ahogyan a Platón által Costa Viola-nak elnevezett partszakaszt is. Viszont Tropea és a környék ennél sokkal többet tud. Ott vannak a szellemfalvak, mint Pentedattilo (amelynek a nevéhez egy, a Rómeó és Júlia történetéhez hasonló legenda is fűződik), vagy Badolato (ahol már felújítottak pár házat fiatalok és turistáknak adják ki, nagyon népszerű), Gerace és Orsomarso (itt forgatták a híres amerikai sorozatot a Trust). Nagy kedvencem az Éolie-szigetek (magyarul Lipari-szigetek), amelyek vulkanikus eredetűek, Szicíliától északra találhatóak, így Calabriából is könnyen megközelíthetőek. Nevét Aiolosz istenről kapta. Sok hírességnek (köztük Tom Cruise-nak is) van itt háza az egyik szigeten (Panarea), sokat látni a jachtjaikat. Vulcano szigetén mindenki megáll egy iszapfürdőre. Taorminába a magyar turistáknak már csak Csontváry híres festményei miatt (Holdtölte Taorminában, Mandulavirágzás, Kis Taormina) is el kell látogatni. S nem messze a várostól van még egy forgatási helyszín, ahol a Corleone családról forgattak egy filmet egy bárban, amely ma is működik még.
A környék gazdag természeti látnivalókban, ez kétségtelen! Calabria azonban nincs túl közel, s a repülés is kicsit nehézkes. Ha valaki elmegy oda, akkor gondolom hosszabb nyaralást tervez, milyen programok várják ott?
Bár a tenger és a part fantasztikus, de nem kell napokig csak ott ülni. Tropea városát mindig bejárom a vendégeimmel, megcsodáljuk a kilátást a Capo Vaticano-ról Ricadi település mellett, ellátogatunk Parghelia közelébe, ahol a 2000 éves kőváros található. Szeretem megmutatni Pizzo városát, Gioacchino Murat várát és Santuario templomát. Hajókirándulás keretében elmegyünk az Eolie-szigetekre, ismertebb nevén a kapribogyó földjére, az állandóan működő Stromboli (Iddu) vulkánszigetre, ahol nemcsak a vulkán, hanem egy igazi mediterrán település is van. Őszintén szólva nekem a férjem után ez a hely a következő szerelmem. Itt még a nap is úgy nyugszik le füstölgő Stromboli vulkán mögött a tengerben, mintha Helios tüzes szekerét szárnyas paripái repítenék a habok közé.
S persze nagy szerelem még a fagyi, a tartufo, amely mindenkit levesz a lábáról, engem is.
Scilla strandját Európa legszebb strandjai közé sorolják, de Pentedattilo sziklái, vagy Reggio Calabria múzeumában a Riacei bronzszobrok is kötelező részei egy látogatásnak nálunk!
Aki júniusban érkezik hozzánk, annak az Infiorata-fesztivál Potenzoniban nyújt majd nagy élményt. Mindent virágok borítanak el az utcákon.
A fagyit már említetted, de gondolom gasztronómiai élményben is részünk lehet, ha Calabriába érkezünk!
Igen, az biztos. A pizza nemcsak Nápolyban autentikus, hanem itt is, ahol még mindig 100 éves receptek alapján készítik. Meg kell kóstolni a híres tropeai hagymát, amelyből még fagyi is készül,
a nduját, amely egy pikáns szalámi és a fileját, a fapálcára sodort tészta. Rengeteg kardhalat fognak ki, amelyből szintén sokféle étel kerül az asztalra. Különleges mediterrán ízek vannak errefelé, még egy vendégem sem csalódott.
Mondj egy egymondatos reklámszöveget, ha mondjuk egy magazinban ajánlanod kellene a környéket!
Calabria maga a paradicsom, ahol a legszebb napon állt meg az idő!
Szeretettel várok mindenkit Calabria gyöngyszemében a Tirrén-tengernél. Írjatok, keressetek és én várlak titeket a Paradicsomban – Ti Aspetto in Paradiso!
Bence Éva calabriai idegenvezetőt kövessétek a facebookon itt, vagy keressétek az alábbi elérhetőségek egyikén, ha Calabriába készültök. Lesz idegenvezetőtök, szerez nektek szállást, szervez programot és még egy jó ételt is ajánl.
E-mail: info@calabriavakacio.com
gabroca
március 11, 2019 at 12:02 du.indulok is
Ági Aranykéz
október 7, 2019 at 11:14 de.Istenem…Olaszország örök szerelem…és még mindig nem tettem le egy saját kis kézműves vállalkozás létesítéséről valahol a déli részén. Persze a saját szakmámban :).