Mit kerestetek ti a melegek szigetén?

partvideki_tura_04_partszakasz1_small_kicsik.jpg

Csak az látogasson el a spanyol szigetcsoport, a Kanári-szigetek legnagyobb szigetére, Gran Canaria-ra, aki a szabadság fogalmát a lehető legtágabban tudja értelmezni és akit nemcsak a tengerpart, hanem a természet más dimenziói is vonzanak.

hegyi_tura_08_small_kicsik.jpg

Mit kerestetek ti a melegek szigetén? – kérdezték tőlünk jónéhányan, miután hazatértünk Gran Canaria-ról. Sőt még mielőtt válaszolhattam volna, már jött is a következő kérdés, hogy FKK-sok(nudisták) vagyunk netalán vagy már mi is a fogyasztói társadalom részévé váló kommersz turisták lettünk? Csak mosolyogtam, s rögtön egy csokornyi indokot soroltam fel, amiért annak is érdemes a szigetre utaznia, aki a fentiekben felsoroltak egyikébe sem tartozik, de legalább annyira elfogadó és nyitott, mint mi. 

Először is nehezen találni másik olyan szigetet elérhető áron, ahol a tél közepén is mezítláb sétálhatunk a homokos tengerparton. Magyarországról éppen januárban a legolcsóbbak a repülőjegyek, már 40ezer forintért utazhatunk is az örök tavasz birodalmába.

dune_az_oceannal_small_kicsik.jpg

Éppen így karácsony előtt kezdtem el foglalkozni az utazás gondolatával és folyamatosan nyomon követtem, hogy milyen is az időjárás ott. Azt hiszem kevés egyhangúbb dolog van a világon, mint Gran Canaria időjárása. Mindig kellemes 22-24 fok – na jó, nyáron ez kicsit több – eső alig zavarja meg a turisták programjait, a köd, s a hó pedig itt ismeretlen fogalom. 

partvideki_tura_21_small_kicsik.jpg

Ismert viszont a sziget sokszínűsége: a turisták nagyobbik része által imádott tengerpart (Maspalomas és környéke), a színes épületeiről és isteni piacáról ismert főváros Las Palmas, egzotikus botanikus kertjei, halászfalvai, félelmetes és látványos szikláiról híres kanyonjai, s a párolt sózott halból készült sancocho canario valamint az ősi gofió.

hegyi_tura_09_citrus_small_kicsik.jpg

Ennyi is elég ahhoz, hogy a szigeten sokkal jobban érezzük magunkat, mint ahogy gondolnánk, de megosztok most veletek néhány tippet, látnivalót, túraútvonalat, amellyel garantáltan felkelti a sziget az érdeklődéseteket. 

dune1_small_kicsik.jpg

Maspalomasban lakni: Imádtam a várost, mert úgy éreztem ott magam, mintha a sivatag közepén egy oázisban pihennék. Erről gondoskodott a városban elterülő mini homoksivatag, azaz homokdűnék világa. Feljutni a dűne tetejére és meglátni az óceánt pedig olyan volt, mint kiszabadulni egy állandóan lefelé húzó kéz fogságából. Szabadság, a végtelen szabadság, ezt jelentette nekem Maspalomas. S a tengerparti nyaralás varázslatát. Kilométereken át sétálni a homokos parton, úgy, hogy közben a víz időnként újra és újra megsimogatja a lábad, éppen olyan érzés volt, mint a szerelem, amely kiviszi a lábad alól a talajt, s hagyja, hogy szabadon szárnyalj. 

dune_az_oceannal2_small_kicsik.jpg

Felfedezni a sziget belsejét: Ha csupán csak a Nublo szikla, amelyet a sziget ujjának is neveznek, lenne az egyetlen látnivaló a terület közepén, akkor is érdemes lenne elzarándokolni, de ennél azért többről van szó. Rögtön az út elején kitérhetünk a Bentayga sziklához, csak hogy felkészüljünk a nagy ujjra. Majd jöhet a a barlanglakásokról, no meg a fenséges nyugalomról és kilátásról híres Artenara. Közben a vörös sziklákkal tűzdelt kanyonokat harcias kinézetű kaktuszhadsereg zöldje teszi földöntúli vidékké. Majd jönnek a pálmák, a narancs- és citromfák. Norvégiában jártunk utoljára így, amikor a fjordok szabdalta országban a 300 km-t 10 órán át tettük meg, mert percenként éreztünk ellenállhatatlan vágyat a megállásra. A Nublohoz sem volt könnyebb eljutni. Majd visszatérni sem olyan hegyi falvakon keresztül, mint Tejeda, vagy a mandulafái által híressé vált Valsequillo. A nap végén pedig úgy éreztük, mintha egy, a Marson játszódó sci-fiből jöttünk volna vissza.

Körbejárni a partvidéket: Kis szigetek esetében azt hinné az utazó, hogy nincs különbség a partvidék tekintetében. Gran Canarián ez is másképpen van. Amíg a sziget keleti és déli vidékein homokos partokra lelünk, addig az északi és nyugati oldalon ámulatba ejtő sziklák a legvadabb angliai partszakaszokra emlékeztetnek. Körbeutazni azonban nemcsak a természet alkotta csodák, hanem a halászfalvak, a banán és narancsültetvények, s a botanikus kertek miatt is érdemes. A sziget Velencéjeként emlegetett Puerto de Mogán után a sokszínű sziklák csodája, majd a trópusi és szubtrópusi növényzet lepi meg kilométerről kilométerre az embert. A délen mindent sárgás barnára festő homokos strandok helyett északon Agaete fekete kavicsos partja lesz az, ami örökre az emlékezetünkbe vésődik. S ha a Nublot nem találtuk annyira ujj alakúnak, akkor a Puerto de las Nieves közelében álló Dedo de Dios-t már biztosan annak találnánk, ha egy nagy vihar nem törte volna le 2005-ben egy jelentős részét. Ezután már csak egyetlen dolgunk marad, felkeresni egy olyan várost, ahol tipikus kanári-szigeteki életet figyelhetünk meg. Gáldarban csak úgy leültünk a templom mellett és figyeltük az embereket, csak úgy beültünk egy kávéra a helyi pékhez és csak úgy élveztük a délutánt. Egészen más hangulatra leltünk, mint a partvidék koktélbárjainál (bár esténként azok is jól estek). A helyiek életéből őseik életébe kalandozunk, amikor még éppen elcsípjük a különös barlanglyukakba az utolsó beengedést Cenobio de Valerón mellett. Nemcsak mi, de az itteniek is csak találgatni tudnak, hogy a legendának, miszerint ezek szerzetesek lakóhelyei voltak higgyenek, vagy az egyes, a szigeten máshol talált hasonló barlangok feltárásainak, miszerint raktárként funkcionálhattak a lyukak. Engem leginkább arra a bizonyos száraz lótuszvirágra emlékeztet, amelyet oldalra fordítva éppen ilyen barlangegyüttest kapunk. 

Nem lehet kihagyni:

A fővárosban a Vegueta negyedet, ahol vasárnap kivételével mindig találunk egy jó kis piacot (Mercado), bár nekünk éppen ez maradt ki, talán azért, hogy még visszatérjünk az örök tavasz szigetére. 

S nem lehet kihagyni a sancocho canario és az ősi gofió megkóstolását, vagy a sokféle burgonyás étel egyikét, hiszen a Kanári-szigetek ebben beelőzte Európát (jóval az öreg földrész előtt terjedt el itt a burgonya, amelynek eredményeképpen ma már 30 félét is találni a szigeten, vigyázat itt nem patata, ahogy Spanyolországban, hanem papa). Azért egy jó kis Mojo szószt vagy paella-t is kóstoljunk meg valamelyik halászfaluban.

Utószó: Gran Canariára évente kb. 2 millió turista látogat, amelyből közel félmillió a homoszexuális, s majdnem ugyanennyi a nudista. Kedvelik a szigetet, s velük együtt én is. Sőt, éppen általuk éreztem magam egy még szabadabb és elfogadóbb világban. Hazatérve pedig a legutolsó dolog lenne a melegek szigete jelző, amivel jellemezném Gran Canariát. Egy hét, amelytől tartottunk, hogy sok lesz, olyannyira kevésnek bizonyult, hogy vészesen írni kezdtük a listát, mi az, ami miatt vissza fogunk jönni. S Gran Canaria csupán csak egy a hét Kanári-sziget közül.

A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót dr. Szalai Krisztián, a blog fotósa készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerző engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: eletsojablog@gmail.com

  • Pic
    november 29, 2017 at 8:39 de.

    Hát ez így elég nagy sületlenség! …….És akkor még finom voltam!. Mi 10 éve voltunk ott a feleségemmel és 3 csodálatos hetet töltöttünk el ott. Gran Canaria elsősorban BULI SZIGET, pontosabban a Maspalomas melletti Playa de Ingles. A hírneve most már vagy laza 50 éves. A Budapesti romkocsmázó angolok egy másik kedvenc helye. Az éjszakai élet elég hangos, hajnal 3-kor van a csúcspont és utána 4-5kor hagyják abba. A bulizósokat utána onnan tudod azonosítani, hogy egész délelőtt alszanak a tengerparton. :))) Tény, hogy vannak ott a meleg közösségből is páran, de ők a nudástikkál együtt eléggé elkülönülnek, a sivatag az ő világuk…. ( nem kell poénkodni…. Igen! homok és homok.. :)) ) Legalábbis 10 éve egy hetero számára egyáltalán nem volt zavaró, teljesen normális hely.

    A sziget egyébként gyönyörű, kerülete kb 200 kilométer, korai keléssel nagyon kényelmesen egy nap alatt is körbejárható, de akkor zsúfolt a program.

    A felsorolt helyek gyönyörűek, de azon kívül van egy csodálatos kaktusz park, egy vulkáni kráter, több száz méter magas függőleges sziklás tengerpart az északi oldalon, a nyugati oldalon az út a hangulatos szerpentinnel, a világ legnagyobb papagáj tematikájú vadasparkja, ahol a papagáj rajongók úgy érezhetik magukat, mint Gombóc Artúr a csokiboltban, annyiféle papagáj van ott. Ha pedig pihenni akartok akkor a csúszadapark is nagyon korrekt.

    A legjobb a szigetben, miért mini földgolyónak is hívják, hogy itt tényleg minden megvan. Tengerpart, sivatag, hegyvidék.

    Megterem a banán, a citrom, de pl évente 4x, MONDOM NÉGYSZER szüretelik az epret!

    Csodálatos hely mindenkinek!
    Ezért is jár oda rengeteg, MONDOM rengeteg német, holland, angol, svéd NYUGDÍJAS…… egyérszt mert megengedhetik maguknak, meg azért is mert ….. mert elfelejtettem megemlíteni, hogy Gran Canaria a NYUGDÍJASOK szigete……. IS!

    :)))

  • Gtusa
    november 29, 2017 at 8:39 de.

    Nekem nincs bajom a melegekkel de ami ott van az nagyon durva. Pár száz méteren kb 10000 mesztelen pasi úgy mint a fókák. Persze pont a legjobb helyet foglalják el így mindenkinek át sétálni közöttük. Nem csak gyerkek nem értik ezt a helyzetet…

  • kezike
    november 29, 2017 at 8:39 de.

    Még több Gran Canaria-ról: karikacasas.wordpress.com

  • zsu80
    november 29, 2017 at 8:39 de.

    De olyan kopár! Ezerszer szebb helyek vannak közelebb, ahol igaz hogy hidegebb a tél, de dús növényzet is található. Nekem olyan lehangoló és fogalmam sincs miért ilyen felkapott. Láttam már sokkal szebbet is.

  • Vipera01
    november 29, 2017 at 8:40 de.

    Na legalább tudom, hogy oda se menjek…

  • Tünde Bagó
    november 29, 2017 at 8:50 de.

    @Pic: Nem értem a sületlenség szót, pontosabban egyetértek, szerintem is butaság volt ezt kérdezni tőlem, amikor elárultam, hogy ott voltunk, mert szerintem is egy csodás sziget, erről szól a cikk. S beleírtam, hogy már ott éreztük, hogy vissza kell mennünk, mert nagyon sok dolgot nem láttunk még, ahogyan említette pl. a kaktuszparkot sem, ahová egy kanyon miatt nem jutottunk el. Annyira elidőztünk a kanyonban! 🙂 A sziklás tengerpart északon nekem is nagy kedvencem volt, imádom a bejegyzésbe is berakott fotóinkat, szinte hetente megnézem. Hihetetlen volt, hogy 1-2 óra alatt milyen sokféle tájon mentünk keresztül, amikor körbeautóztuk a szigetet. Ha megnézed a fotókat – a galériásokat is – akkor ez nagyon szépen látható, szinte alig két egyforma vidékről, s a színek? Elképesztő színek vannak a szigeten! Szóval szerintem is sületlenség,ha valaki nem megy el oda! :-))))

  • Tünde Bagó
    november 29, 2017 at 8:51 de.

    @zsu80: Szerintem egyáltalán nem lehangoló! Nekünk éppen nagyon feltöltő volt. Isteni színek vannak a szigeten, annyira egyedülálló a táj!

  • Tünde Bagó
    november 29, 2017 at 8:52 de.

    @kezike: Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmemet, ez jó kis oldal! Böngészem!

  • Tünde Bagó
    november 29, 2017 at 8:54 de.

    @Gtusa: Nekem egyáltalán nem volt zavaró! Éppen ezért volt érthetetlen a címben is idézett kérdés, amit nekem tettek fel. Igaz, mi nem voltunk bulizni éjjel, de a parton sem zavart.

  • Willkommenskultur
    november 29, 2017 at 8:55 de.

    Nekem magyarkent mar az is sok ami Pragaban van, ott a buzik nagyon felvallaljak magukat, meg ugye emiatt odakoltozik az osszes keleteuropai buzi. Nem a buzulassal van bajom, hanem a nyilvanossagaval, heteroknal se csipem ha a buszon pettingelnek, menjenek haza! A leszbi parok meg detto nagyon ocsmanyak, rontjak a varoskepet.

  • Laja123
    november 29, 2017 at 10:51 de.

    A melegekkel és a nudistákkal kapcsolatos tapasztalatom most nyárról:

    Búvárkodni szerettünk volna. A térképen találtunk is egy kis öblöt, amelyet csak gyalog, illetve mászva lehetett megközelíteni. A jó negyed órás küzdelem után odalent a klasszikus álombeli homokos öböl várt, két oldalt magas sziklák, középen félkörben az öböl. Rajtunk kívül volt talán még kb tíz-tizenkét ember, fiatalok, leginkább sátorral, és két kis hajó is horgonyzott az öbölben, ők is búvárkodni jöttek.

    A part közepén lepakoltunk, kinyitottuk a nyugágyakat, felbontottam a sörömet és jobban körbenéztem. Az öböl szépségét emelte, hogy a jelenlévő hölgyeken nem volt melltartó, és mind szépek, nem az a németnyugdíjas rémálom, ők ide nem jutnak le. A feleségem sem szégyenlős, a Balcsin például nem mutogatná magát, de itt ő is nekivetkőzött, pompás látvány, gyorsan asszimilálódtunk.

    Ekkor már azt gondoltam, hogy nem is lehetne jobb, de lett, a szomszédos leszbi pár nekiállt előttem labdázgatni. Bugyiban, mint a mesében.

    Ezután jöhetett a snooker-ezés (pipás búvárkodás). Az akciókamerát is beizzítottam, legyen mit nézegetni otthon. A víz melegebb volt, mint a nagy strandokon, kifejezetten kellemes, az élővilág pedig pazar. Persze legnagyobb élményként nem a színes halacskák maradtak meg, hanem az a harmincas évei elején járó igen tehetséges felsőtesttel megáldott hölgy, aki véletlenül átúszott előttem. Észre sem vett, majd amikor feltűntem neki, úgy rágyorsított, hogy még a bugyija is lecsúszott a nagy tempózásban. Pár másodperc csak a felvételen, az emlékeimben többnek tűnt.

    Egyébként harsány buzikkal nem találkoztunk, ok, elég szelektív a látásom, de feltűnt volna. Még kézen fogva kóválygó pasikat sem láttam, nem volt semmi zavaró. Az meg, hogy a szép nők monokiniznek szerintem kifejezetten szórakoztató. Alapvetően, ha valami nem tetszik, arrébb kell menni. Egyszer belefutottunk egy nyuggeröbölbe, na az gusztustalan volt, de van választás..

    Szóval még a legnagyobb fa*fejek is jól érezhetik ott magukat, nem kell tőle megfeszülni.

  • nikkel odeon
    november 29, 2017 at 10:51 de.

    @Willkommenskultur: Alapvetően egyetértek, pedig egyáltalán nem vagyok prűd. Mindenki azt és úgy csinál, ahogy csak akar, de ne mások előtt csinálja. Se hetero, se buzi. Nem akarom nézni.

    Amúgy pont a múlt héten voltunk Lanzarotén, imádtuk :). Felmerült korábban Gran Canaria is, de lehet, hogy jobb, hogy nem oda mentünk először :D. Persze idővel jó lenne majd megnézni, akárcsak Tenerifét.

    Az időjárás tényleg fantasztikus. Este sincs hideg, bár pólóban, rövid nadrágban azért már kicsit fázós. Viszont tényleg simán lehet fürödni az óceánban is, kellemes, akár csak az időjárás. Mindenkinek ajánlom, ráadásul nem is túl drága.

  • meggyes alfonz
    november 29, 2017 at 10:53 de.

    Ilyen hülye cikk címet!
    Ezzel az erővel mondhatnánk, hogy mit kerestetek Barcelonában, a melegek városában? Ott is van meleg strand, kézen fogva járnak a melegek….

    Ha valakinek meleg fóbiája van ne nyugat-Európába menjen turistáskodni. Lehet menni Putyinföldre, vagy más olyan helyre!

    Egyébként a sziget tényleg szép és érdemes ott tölteni egy nyaralást.

  • Tünde Bagó
    november 29, 2017 at 10:58 de.

    @meggyes alfonz: Éppen azért lett ez a cím, hogy felhívja a figyelmet arra, mennyire nem számít, hogy bizonyos helyekre ráhúznak egy jelzőt. Sajnos Gran Canariára – leginkább, ahol én élek, Németországban- a nyugdíjas sziget jelző mellett, a melegsziget jelzőt is ráhúzzák. Éppen ez ellen akartam tiltakozni a címmel. Nagyon sokan előítéletek miatt nem nézik meg az ilyen helyeket, holott éppen ott jönnének rá, hogy teljesen feleslegesen aggódtak!

  • Brix
    november 29, 2017 at 11:31 de.

    Szomorúan hallom, hogy Gran Canaria a “melegek szigete” ilyen helyre nem vágyom, mert nem szeretnék gusztustalanul viselkedő embereket látni…Mi a helyzet Tenerifével? Ott is szembesülhet ez ember, ezzel a problémával?

  • Tünde Bagó
    november 29, 2017 at 11:32 de.

    @Brix: Előzőekben adott válaszomat itt is megismételném: Éppen azért lett ez a cím, hogy felhívja a figyelmet arra, mennyire nem számít, hogy bizonyos helyekre ráhúznak egy jelzőt. Sajnos Gran Canariára – leginkább, ahol én élek, Németországban- a nyugdíjas sziget jelző mellett, a melegsziget jelzőt is ráhúzzák. Éppen ez ellen akartam tiltakozni a címmel. Nagyon sokan előítéletek miatt nem nézik meg az ilyen helyeket, holott éppen ott jönnének rá, hogy teljesen feleslegesen aggódtak!

  • common
    november 29, 2017 at 6:09 du.

    @Brix: A feleségemmel és 4 másik baráti házaspárral voltam ott pár éve és csupán az ehhez hasonló cikkekből hallottam arról, hogy a “melegek szigete”. Ott tartózkodásunk alatt még csak nem is láttam olyat, ami alátámasztotta volna a cikkben ezzel kapcsolatban írtakat.
    Az viszont biztos, hogy hihetetlen természeti szépségekkel találkozhat az ember a tengerparttól picit feljebb utazva (is).
    Amint tehetem, visszamegyek, mert nem volt időm mindent bejárni.

  • common
    november 29, 2017 at 6:09 du.

    @zsu80: Jártál már ott?

  • Dr.Démonmac1
    november 29, 2017 at 6:09 du.

    Általában aki a melegeket kritizálja, annak úgysincs arra pénze, hogy ilyen helyekre menjen, úgyhogy, gond egy szál se:)

  • Tünde Bagó
    november 29, 2017 at 6:13 du.

    @common: A cikk éppen arról szól, hogy nem szabad előítéletekkel lenni azért, mert ráakasztanak egy jellzőt egy helyre, hanem el kell menni és megnézni. Mi így tettünk és ahogy a cikk végén is írom, a legutolsó jelző lesz a melegek szigete, ami eszembe jut a szigetről, még akkor is, ha sokan csodálkoztak rajta, hogy mi ide mentünk. Ott voltunk és egyáltalán nem zavart bennünket, hogy vannak melegek, vannak nudisták. Ettől még a sziget egy csoda, s hamarosan megyünk vissza!

  • zsu80
    december 8, 2017 at 10:47 de.

    @common: Nem, és nem is szeretnék, köszönöm. Megvan a kedvenc bevált helyem, ami nekem jobban tetszik. Csak nekem nincs blogom ahol bemutassam.

  • zsu80
    december 8, 2017 at 10:47 de.

    @Laja123: Ha idegen szót használ, előtte nem árt utánanézni mit jelent, ne bődületes hülyeséget írjunk :)) snooker = biliárdhoz hasonló játék amit asztalon, golyókkal játszanak (szárazföldön, nem víz alatt :)) a szó amit keresett: snorkeling (csak hogy ne nézzenek bután, ha legközelebb nyaraláskor snookerezni szeretne a tengerparton).

Hozzászólás írása...

Az email címed nem jelenik meg.*