Középkori zsidó települések miatt mentem Speyer, Worms és Mainz városokba, de útközben megismertem Németország legnagyobb borrégióját, beleléptem Luther cipőjébe, nyomtattam Gutenberg nyomdájával, és kiderült, hogy mi is az a Handkäs mit Musik.
Két évvel ezelőtt, amikor a Mosel vidékét fedeztem fel, felkaptam a fejem a wormsi helységnévtáblára. Történelemtanárként rögtön beugrott a nevezetes dátum, 1122, az invesztitúraharc lezárásának időpontja, a wormsi konkordátum.
Akkor a város mellett elhaladva megfordult a fejemben, hogy egyszer talán jó lenne látni azt a helyet, ahol már ezer évvel ezelőtt is jelentős világpolitikai események zajlottak.
Worms neve pár hete ismét elém került, de akkor a középkori zsidó emlékek vonatkozásában, egy UNESCO világörökségi lista böngészése kapcsán. A fenti két dolog miatt nem maradt más hátra, mint egy út megszervezése.
Szívesen járom a német városokat, mert a történelmi érdekességeken túl legtöbbször rábukkanok egy-egy csodás, fagerendás házakkal tűzdelt városrészre, egy kastélyra, különös múzeumra vagy egy olyan ételre, amely lemos egy réteget a német gasztronómia rossz híréről.
Ezen a tavaszon ezért Worms mellé még másik két várost is hozzáfűztem a Rajna partján, Rajna-vidék–Pfalz tartományban az utamhoz. Speyert, Wormst és Mainz városát ugyanis több dolog köti össze, mint azt gondolnánk.
A három város
Mindhárom városban fellelhetőek középkori zsidó emlékek, amelyeket az UNESCO világörökségi helyszínnek nyilvánított.
Mindhárom városban található egy-egy jelentős, román kori dóm (a speyeri szintén szerepel az UNESCO világörökségi listáján).
Mindhárom város életét meghatározza a Rajna folyó.
Mindhárom város szomszédságában ott húzódik Németország legnagyobb borrégiója, Rheinhessen.
És a három város egészen közel, alig 40-50 kilométerre fekszik egymástól. Kényelmesen bejárhatónak tűntek egynapos túrák keretében. Csakhogy akkor még nem tudtam, hogy milyen sok érdekességet is kínál ez a környék.
Vágjunk is bele a felfedezésbe!
Speyer, a kettészakított város
Van a város, és van a dóm – ez volt az első gondolatom, amikor Speyer égig érő városkapujától először elsétáltam a császári dómig. A klasszicista épületek Speyer főutcáján – amely összeköti a kaput és a dómmal – gazdag 19. századi életre emlékeztettek. Később egy helyi idegenvezetőtől megtudtam, hogy valóban két igazán virágzó korszaka volt Speyernek.
Az egyik az, amikor a 11. században II. Konrád német-római császár elrendelte a dóm építését, a másik az, amikor a 19. században a város Bajorországhoz tartozott. Én úgy láttam, hogy van egy harmadik virágzás is, a mostani.
A város nagyon élt a kissé hűvös tavaszi időjárás ellenére is. A kávézók és éttermek tele voltak. Az utcákon sokan sétálgattak, és a dóm előtt számos turistacsoport várakozott. A helyi pereces pedig felkészülten várta, hogy megkóstolja mindenki a Speyerben Berzelnek nevezett Brezelt.
A város és a dóm kettőse azonban még távolról is úgy tűnt, mintha két különálló világ lenne. Megérzésemet a helyi idegenvezető támasztotta alá, hiszen a dómot ugyan egy világi vezető építtette, de az azt fenntartó püspökség és a szabad birodalmi város vezetése a 14. századtól kezdve ellenségesen viselkedett egymással. Olyannyira, hogy a püspök fennhatósága alá tartozó dómnál egyházi törvények voltak érvényben, ami lehetőséget adott egyes városi bűnelkövetők menekülésére.
A városi legendák szerint a dóm előtti nagy vaskehelybe bújtak be sokan, s ezzel kikerültek a városi igazságszolgáltatás hatóköréből.
A város és a püspöki székhely közötti látszólagos békét ezért évszázadok óta azzal pecsételik meg, hogy a püspök feltölti a nagy kelyhet borral. A feltöltés a középkor óta egyre ritkább, de a dóm 950 éves évfordulója alkalmából mindenki belekóstolhatott az 1500 liternyi borba, amelyet a speyeri szabadság jelképébe, a Domnapfba töltöttek.
A világ legnagyobb román kori dómja
A speyeri dóm tényleg monumentális. Ha körbe akarod járni, akkor szánj rá egy órát! A park, amely fölött tízpercenként repül el egy oldtimer repülő (hiszen a városban van az egyik leghíresebb német technikai múzeum, amelynek repülési részlege impozáns), szélesen öleli körbe az épületet.
Ha fel szeretnél mászni a tornyába, akkor újabb egy órára lesz szükséged. A 60 méter magas kilátóponthoz 304 lépcső visz fel. A fáradságot azonban megéri, mert innen fentről a város csodaszép, és a környék jó időben akár 50-60 km-es távolságban is belátható. Nem beszélve arról, hogy a toronyból letekintve az épület testére még inkább éreztem annak nagyságát.
A belső tér monumentalitása azért is hangsúlyos, mert itt a díszítés hiányában az ég felé törő oszlopok, a tágas központi hajó és oldalhajói vonják magukra a figyelmet. Sokáig csak a második legnagyobb román kori dóm volt a speyeri, de a cluny apátsági templom pusztulása után előlépett.
Németországban egyfajta zarándokhelynek is tekintik a dómot, amely nem csupán korának és nagyságának szól, hanem a kriptában található uralkodói síroknak is.
A zsidók városai
A középkori zsidóüldözések mértékét jól mutatja az a tény, amely szerint míg a Kr. u. 1. században megközelítőleg 8 millió zsidó élt a világon, addig számuk a 14. századra 1,5 millióra csökkent. Ritkán esik szó arról, hogy milyen óriási kulturális és tudományos hatást jelentettek a középkori zsidó közösségek Európában.
A SchUM
Tudósaik és vallási vezetőik meghatározó szerepet játszottak Speyer, Worms és Mainz városok fejlődésében is.
E három német városban található zsidó emlékek – amelyek az európai zsidó hagyományok, kultúra és identitás egyedülálló tanúságtételei – az UNESCO világörökségi listájára is felkerültek 2021-ben.
A három várost együtt SchUM városoknak nevezik, a városok héber elnevezéseinek kezdőbetűiből összerakva: Speyer (Schpira = Sch), Worms (Warmaisa = U), Mainz (Magenaza = M).
A három várostól három különböző élményt vártam. Speyerben a zsidó rituális fürdő, a mikve, Wormsban az ezeréves sírokkal is rendelkező zsidótemető, míg Mainzban az új zsinagóga, mint építészeti alkotás vonzott.
Mindhárom olyan élmény volt, körítve a középkori zsidó közösségek életébe való betekintéssel, amelyre nem is számítottam.
A mikve
Speyerben a Judenhof (Zsidónegyed) kiemelkedő látnivalója kétségtelenül az 1120 körül épült mikve, amely a legrégebbi fennmaradt rituális fürdő Európában.
Idegenvezetőnktől megtudtam, hogy bizony a tízfokos vízben télen-nyáron megmártóztak a zsidók, legalább egyszer hetente. A helyiséghez két szintet kell lefelé lépcsőzni. Először az öltözőkhöz jutunk, míg a következő lépcsővel már magához a medencéhez. Kilencszáz éves építmény, már csak ez önmagában felemelő érzés volt.
A mikve mellett a régi zsinagóga és a női imaterem (Frauenschul) maradványait is láthattuk a speyeri Zsidónegyedben.
Heiliger Sand, a temető
Wormsban a Heiliger Sand, Európa legrégebbi zsidótemetője várt. A 11. század óta kerültek ide sírkövek. A zsidó vallás szerint a sírköveket az idők végezetéig őrizni kell. Ez persze nem mindig sikerült így a történelem során, de szerencsére Wormsban a középkori sírkövek egy jelentős része megmaradt. Ma is láthatunk a temetőben 900 éves köveket, valamint a középkori zsidó közösség rabbijainak sírhelyeit a 11–16. századból.
A Heiliger Sand, amely a temetőbe a középkorban Jeruzsálemből hozott szent homokról kapta a nevét, olyan hatással bír, amelyről nehéz írni. Hiába a falakon túli autóforgalom, Worms pezsgése, a sírok mellett minden olyan csöndes. Belül is elcsendesedtem, miközben a különböző alakú és korú sírköveket fürkésztem.
Mindig volt egy olyan érzésem, hogy a temető csupán egy állomás a lelkünk halhatatlan útján, a zsidó temetők ezt az érzést megerősítették. A sírkövek nem hagyják, hogy a máshol járó lelkeket bárki is elfelejtse.
Worms Luther cipőjében hordja a hitét
Worms városa a temető mellett tartogatott még néhány érdekességet történelem iránt rajongó lelkemnek. A dómot nagyobbnak, Luther cipőjét pedig kisebbnek képzeltem.
A dóm valószínűleg csak a szorosan mellé épített lakóépületeknek köszönhetően nem tudta kifejteni monumentális hatását kívülről, belül viszont felfoghatatlan magaslatokba emeli a tekintetet. Jelen van benne az elmúlt évszázadok szinte valamennyi építészeti stílusa a romántól a barokkig, s egy vércseppre emlékeztető Jézus-szobor által a kortárs művészet is.
(A képekre kattintva azok nagyobb méretben is megtekinthetőek!)
Amennyire a történelemben játszott szerepe alapján jelentősnek képzeltem a várost, a mai belváros épületei nem ragadták meg a figyelmemet.
Annál jobban kedveltem azonban a dóm melletti parkot. Itt, ezen a helyen kellett volna visszavonnia tanait Luthernek, de ő kiállt az elvei mellett.
Ötletesnek tartottam Luther cipőjének szoborformáját, amelyben mindenkinek el kellene tölteni pár órát és közben a nagy reformátor kiállására gondolnia.
A park másik érdekessége a Luther-emlékmű, amely a világ legnagyobb reformációs emlékműve.
Mindemellett azonban engem a városban vonzott a Rajna, de valójában nem éreztem annyira klassznak a partját, mint amire számítottam. Találtam ott azonban néhány más érdekességet.
Worms köztudottan a Niebelung-mondakör városa, hiszen a mondák jelentős hányada itt játszódik. Szívből ajánlom mindenkinek a multimédiás Nibelung Múzeumot, a folyón átívelő híd megmaradt Nibelungen-tornyát (amely 53 méteres magasságával a város jelképévé vált) és ezt a Hagen-szobrot a folyóparton.
Worms mellett igazi csoda vár
Amíg Worms a hitünket és elveinket vizsgáztatja, addig a város környékén elterülő borvidék a mértékletességünket teszi próbára.
Rheinhessen Németország legnagyobb borrégiója, ahol évtizedes hitvallásunk férjemmel, miszerint nincs jó német vörösbor, megdőlt. A rheinhesseni fehérborok névről ismerősek voltak számunkra, de arra magunk sem gondoltunk, hogy a 27 ezer hektárnyi szőlő között a burgundi származású fajták ilyen zamatos vörösbort is képesek prezentálni, hogy a lenyűgözően összetett ízvilággal bíró fehérborokról már ne is beszéljek.
A szállásunk a Weingewölbe Gasthausban, Bermersheim településen volt. Az oda vezető úton is érzékeltük, hogy a vidéken minden házra jut egy borászat. Magát a kis hotelt is a borászatok közé csöppentette le a gondoskodó tulajdonos.
A kedves hölgy pillanatok alatt rögtönzött nekünk egy borkóstolót, miután kiderült, hogy alig ismerjük a rheinhesseni borokat. Sőt a gondoskodása révén ismertük meg a környék egyik specialitását, a Handkäs mit Musik ételt is.
Az étel nem zenél, de annál bizarrabban néz ki. Helyi sajt, köménnyel és hagymával kerül ecetes, boros lébe, amelyben marinálják és nagyon barna kenyérrel kínálják.
Sokkal finomabb, mint ahogy a kinézete alapján gondolnátok!
Ahogy a borok is sokkal finomabbak voltak, mint ahogy mi gondoltuk.
Azt hiszem, Rheinhessen megér egy (bor)túrát, bicajjal, borkóstolással, Wormsszal együtt.
A borvidék saját weboldalán azt írja, hogy ide mindenki vendégként érkezik, s barátként távozik. Mi így távoztunk Rheinhessenből, és az irányt a harmadik SchUM város, Mainz felé vettük.
Mainz Gutenbergben és a könyvekben hisz
A harmadik, történelemben nem kis szerepet kapott dóm volt az elsődleges célpontom Mainzban. A városba érkezésemig kitartottam amellett, hogy elsőként a német-római császárok legfontosabb koronázási központját, a középkori politika egyik legnagyobb hatású épületét nézem meg.
Végül mégis Gutenberg győzött. Olyannyira élveztem a kezdetektől napjainkig bemutatott könyvkiadási technikák, Gutenberg nyomdája, első könyvei, a média fejlődése kiállítást, hogy csak órákkal később eszméltem rá, a város is vár.
Ahogy kötelező felmászni a speyeri dóm tornyába, vagy elcsendesedni a wormsi zsidótemetőben, úgy a Gutenberg múzeumba is be kell térni, ha a SchUM városokat járjuk végig.
Gutenberg nyomdáját mindennap újra és újra dolgoztatják a múzeumban, s ha szerencsések vagyunk, akkor egy saját nyomatunk is lehet.
A mainzi dóm már ott toporgott a múzeum ajtajában, amikor végre képes voltam elhagyni a könyvek világát. A hatalmas épület mellett csak arra tudtam gondolni, hogy a források szerint legalább hétszer leégett ez a templom. Szerencsére mindig voltak, akik vállalták az újjáépítését, így egy évezred után is áll a Willigis érsek tervei alapján készült román kori építmény.
Az érsek a császárság és az egyház kapcsolatának egyfajta összekapcsoló pecsétjeként tekintett az épületre. Olyannyira sikerült neki, hogy a mainzi választófejedelem, azaz a mainzi érsek évszázadokig a császárság legbefolyásosabb egyházi és politikai méltósága volt.
Mainzra már nem vigyázott azonban sem az érsek, sem a császár, amikor a második világháborúban támadások érték. Középkori és polgári épületeinek jelentős része elpusztult, ezért ambivalens érzés fogott el, miközben a régi városrészeket keresve az új belvárost is bejártam.
A fagerendás házakkal tűzdelt régi utcák csodás hangulata magával ragadott, ahogy Chagall üvegablakai is a Szent István-templomban, amelyet közel kilencvenévesen kezdett el tervezni és kivitelezni a művész.
Mainz, a SchUM városok harmadik tagjának zsidótemetője csak ritkán látogatható.
Viszont az utcáról is vethetünk rá egy pillantást, de én sokkal inkább ajánlom az új zsinagógát. Különleges építészeti alkotás, amely engem a zsidók töretlen kitartására és az oktatásba vetett hitükre emlékeztetett.
Az utazásunkért köszönet illeti a Német Turisztikai Hivatalt (Deutsche Zentrale für Tourismus e.V. – DZT), akiktől mi is rengeteget inspirálódunk, kövessétek a facebookon is itt az oldalukat.
