A folyó
A Rajna hosszú útja során többször is természetes határként szolgál. A Bodeni-tóhoz a svájci Graubünden kantonból érkezik, és nem messze Sankt Gallen városától fut bele. Izgalmas útja innen felelősségteljessé is válik. Gondoskodik a tó frissességéről, majd Konstanz után összeköti annak különálló részeit. Stein am Rhein városkától ismét önálló útra lép, de a felelőssége megmarad. Határfolyóvá válik. Németország és Svájc határát jelöli, amelyen átjutni az erős sodrás miatt nem veszély nélküli.
Az útját szebbnél szebb látnivalók is kísérik, amelyek csúcspontja a Schaffhausen-Neuhausen melletti vízesés. Ott dübörögve kap nyomatékot az erős sodrás fogalma. A Rajna-vízesésről itt írtam részletesen a Bodeni-tó utazás oldalán.
Évek óta élek a Rajna közelében. Megszoktam, hogy a partján állva egy másik ország köszön vissza. Megszoktam, hogy nincs ott térerő a telefonáláshoz, és időnként határőrök sétálgatnak vagy autóznak mindkét oldalon.
Az egyik kedvenc helyem a német Gailingen településen, a Rajna partján az a szakasz, ahol a svájci Diessenhofen városkára lehet rálátni, és a látótérben figyelmet követel magának a Rajna-híd.
A híd
Gailingen és Diessenhofen között régi, fedett fahíd ível át a Rajna folyón. Az, hogy itt már a 13. században híd állt, egy osztrák herceg hídvámra adott kiváltságleveléből derül ki. Újabb említést a 18. században tesznek róla, amikor a franciák elől visszavonuló orosz csapatok felgyújtották a hidat. Ezt követően, a 19. századi újjáépítése során nyerte el jelenlegi kinézetét.
Cölöpökön álló, öt nyílással rendelkező fedett fahíd készült, amely ma is áll.
Igaz, 1944 novemberében az USA légiereje megsemmisítette a híd Németország felőli részét, de később támogatást nyújtottak a helyreállításához. 1947-ben már ismét állt ez az impozáns darab.
A fahíd érdekessége, hogy az öt hídfő különböző méretre áll egymástól, és korábban két méter mélyen hatoltak az oszlopok a Rajna medrébe. Ma már vasbeton talapzatokkal megerősítették azokat. Tölgyfából készült, és kis ablakaiból a gyalogosan átkelők megfigyelhetik a hajóforgalmat és a Rajna sodrását.
Apropó, hajók!
Az elmúlt években is akadt példa arra, hogy a Rajna vízállása olyan magas volt, hogy a hajók nem fértek át a híd alatt. Ettől még a hajózás nem szünetelt, csupán az utasoknak kellett kiszállni a híd előtt, sétálni kicsit és újra beszállni a híd után.
A partról nézve arra gondoltam, hogy mennyire diszkrét ez az építmény. Megőrzi az átkelők titkát.
Az átkelés
Az átkelőknek azonban nem lehetett és ma sem lehet titka, mert bizony csak néhány éve nem állnak rendszeresen határőrök a híd két végén, Németországban és Svájcban. Ma már a rendszeres megfigyelést a híd belső terében rögzített kamera végzi.
A második világháború alatt kiegészült a határvédelem a part mentén felállított ellenőrzőpontokon strázsáló határőrökkel is.
Sőt, aki mostanság figyelmesen kell át a hídon, az láthatja, hogy a svájci oldalon egy vaskapu van a tetőhöz rögzítve. Ez a kapu a háború idején azt a célt szolgálta, hogy megállítsa a német inváziót, még a híd védelmi szempontból történő felrobbantása előtt.
Ehhez azonban társították a svájciak a híd aláaknázását is, amely aknák még a háború utáni évtizedekben is – biztonsági okokból – a helyükön maradtak.
A folyó háborúban lehetőséget adott a nyom nélküli átkelésre, de korántsem volt a próbálkozás veszélymentes. Nem csupán a sodrás volt az ellenség, hanem a környéket mindkét parton reflektorokkal és fegyverekkel védő határőrök is.
A szökés
Regényemben, az Ella háborújában fontos szerepet játszik az egyik szereplő életében a Rajna gailingeni szakasza. Menekülési útvonal egy szabad világ felé.
Később, amikor Mark Harris amerikai orvos a vadászpilóta nagyapja bocsánatkérésével a zsebében érkezik Németországba, felkeresi a helyet Gailingen mellett. Ezzel kapcsolatos a következő részlet a regényből, az Ella háborújából:
„Az egyik interjúban Kessler részletesen elmagyarázta az újságírónak, pontosan hol szöktek át a határon. Mark megtalálta ezt a helyet a Rajna partján, legalábbis úgy hitte, onnan keltek útra a mérnökök annak idején. Most strand állt itt, homokos strandröplabdapályával, játszótérrel és sörözővel. Békés, nyugodt helynek tűnt, de arrafelé sebes sodrású a folyó. A régi fahídon Mark mindenféle ellenőrzés nélkül átsétálhatott Svájcba. Később kiderült, a kollégái szerint ezt nem tehette volna meg, de senki nem állt a hídnál, akitől engedélyt kérhetett volna. Elképesztőnek tartotta a határ egyenetlenségét, s azon többször is elcsodálkozott, hogyan lehetett itt megakadályozni az illegális határátkelést a háború alatt.”
Olvasd tovább a regényemet! Itt hozzájuthatsz az Ella háborúja regényhez.