Megjelent az Élet és Irodalom 16. számában itt 2022. április 22-én
Bözsi kapája alatt hajnal óta sercegett a szárazságtól megkeményedett kukoricaföld felső rétege. Máskor gyűlölettel tekintett a végtelennek tűnő sorokra. De most nem. Most egyenesen öröm fogta el, amikor kendőbe burkolt fiatal fejét felemelte és végigfuttatta szemét a köblös földdarabon. Sok van még hátra. Döntenie kell, mire a nap délutánba fordul, mire a sorok eltűnnek a kapája alól.
Huszonkét éves volt, amikor a nővére bemutatta neki Pistát, akin úgy állt a Horthy-uniformis, mint Jávor Pálon a huszártiszti ruha a Noszty fiú esete Tóth Marival című filmben. Rászabta a hadsereg. A továbbszolgáló tisztnek ez járt. Sehol egy gyűrődés, sorjáztak a kivasalt élek és villantak a fényes gombok. Még nevet is változtatott az egyenruha kedvéért. A gyűlölt román hangzású Suciuból magyar nevű Szűcs hadnagy lett. Mert Pista bizony igaz magyar volt. Horthy katonája.
Bözsi büszkén karolt Pistába minden alkalommal a városi sétáik alatt. Pista egyenes háttal, friss szappan illatával kísérte Bözsit, aki nem átallotta minden találkozó előtt kipirosítani az arcát. Ő szőke volt, Pista barna. Elképzelte, hogy a fiuk majd szőke, a lányuk barna lesz.
Mert az így van, azt mondják az öregek, a fiúk az anyjukra, a lányok az apjukra hasonlítanak. Ő is az apjára hasonlított, szőke volt, kitartó és elszánt. Kitartott az elmúlt években Pista mellett úgy, hogy hat éve nem is látta. Hatévnyi házasságból két nap jutott nekik együtt. Pista a főhadnagy engedélyével érkezett az esküvőjére. Két nap, nem több, ha lekési az ezredét Tiszaugnál, akkor dezertőrnek minősítik. Esküvő, lakodalom, nászéjszaka és egy egész napnyi házasság.
Majd kétezer nap várakozás Pista anyja mellett, messze a szülői háztól.
A kapa nagyot csikordult egy kődarabon, Bözsi felkapta a követ, messzire hajította. Tovább rótta a sorokat, gyilkolta a gazt a jófajta kukorica között.
Szülei óvták a katonáktól, de Bözsi szerelmes volt. Annyira, mint Tóth Mari. Vagy jobban.
Pista mindig írt. Gyöngybetűkkel véste a szürke katonai levélpapírra a szóvirágokkal díszített szerelmet.
Majd soha többet.
Elnémult, ahogy az ezrede is a keleti fronton.
Nem találták.
– Hogy veszhet el egy hadnagy? – kérdezte Bözsi a hivatalt. Amikor még lehetett kérdezni.
– Eltűnt – válaszolták. Amikor még lehetett válaszolni.
Aztán hazajött Feri.
A novella itt olvasható tovább az Élet és Irodalom oldalán.
