Édesanyja történetét elmesélte Ernhoffer Csilla
Ez a történet abból az időből származik, amikor 1944 őszén a magyar hadsereg a német hadsereggel közösen védte a Tisza környékét a szovjet és román seregektől, majd hátrált a Dunántúl és Észak-Magyarország felé.
Édesanyám története Csongrádról indult, és 2 évvel később, oda ért vissza.
Anyám 11 éves volt 1944-ben. Csongrádon egy napon végigjárták a házakat, mindenkit felszólítottak, hogy hagyja el az otthonát és meneküljenek, mert itt a front. Nagyanyó, épp kenyeret dagasztott. A kenyértésztát ruhába kötötte, legszükségesebb dolgokat összecsomagolta és nekiindultak az ismeretlennek a 3 gyermekkel és a dédnagyanyámmal.
Nagyapám, valahol a fronton harcolt ekkor.
Egy idő után, egy tanyára értek, ahol volt fűtött kemence, így a kenyeret megsütötték. Mire megsült, katonák érkeztek, akik a friss kenyeret rekvirálták. Anyámék így éhesen mentek tovább. Vasútállomásra igyekeztek, sok-sok menekülővel együtt. Gátérnél marhavagonokba zsúfolták be őket. Megkérdezték kinek, hol van rokona, ahová mehet. Eszerint osztályozták őket, majd két napig utaztatták, úgy, hogy nem állt meg a vonat. Kint lőttek, bent szorongtak, mindenki ott a vagonban végezte el a dolgát. Együtt voltak egészségesek, haldoklók, később halottak, öregek, gyermekek.
Amikor megérkeztek Kunszentmiklósra, a nagymama testvéréhez, nem volt felhőtlen a fogadtatás. Addigra tele volt már a ház más menekültekkel. Édesanyámat, nagyanyámat, és a dédnagyit tudták elszállásolni. A keresztanyámat, aki akkor 14 éves volt, a városka másik végébe helyezték el, ahol csak ágyat kapott.
Nagyanyám főzött, és édesanyám vitte el minden nap neki az ételt, a keresztanyám ekkor már felnőtt lánynak számított, így féltek, ha járkál, megerőszakolják.
Édesanyám egyik nap, miközben vitte az ebédet testvérének, az iskolaudvar mellett ment el és végignézte, ahogy ott embereket lőttek le. Akkori eszével, csak sejtette, hogy kivégzések zajlanak. Nem értette, mitől lett viasz színe annak, aki eldől.
Így telt el két év. Csak azután térhettek haza.
A hazautat ismét marhavagonokba, lassan, viszontagságosan tették meg.
Otthon, a háznak se ajtaja, se ablaka nem volt, a helyiségek bent tele voltak lócitrommal. Az oroszok mindent elvittek a házból és istállónak használták. A szomszédok menekítettek meg 1-1 ajtólapot, azt tették le a földre anyámék és ágy gyanánt használták.
Lassan vált lakhatóvá a ház.
Karácsony környékén egy nap nagyanyám elszalajtotta a keresztanyámat a boltba. A bolt előtt összetalálkozott egy beesett arcú, szakállas katonával, aki katonazsákkal, fenyőfával állt ott. Kérdezősködött: ki a keresztanyám? mit vásárol? stb. A keresztanyám nem ismerte meg, hogy a saját édesapja az, aki akkor tért vissza a frontról.
Az a karácsony bőségben telt, mert nagyapám hazatért és sok-sok mindent hozott a zsákjában.
