Ha három dolgot kellene mondani Beethovenről, akkor a legtöbben a következőket említenék: ő alkotta az Európai Unió himnuszát, süketen is
Nem létező vasúton érkezünk, a nagyon is létező 30-as évekbe. Az állomás várótermében egy vasutas vár, akitől nem a vonatra
A több ezernyi kilométer, az időjárási különbségek, s a teljesen különböző történelmi és gazdasági tényezők ellenére 2017-ben mégis lesz valami
Donostia, ahogy a baszkok San Sebastiánt nevezik elbűvölő óvárosával, hihetetlenül kék tenger mellett elnyúló, homokos partszakaszaival, állandóan nyitvatartó bárjaival és
Kevés olyan ország van, amely elmondhatja magáról, hogy az év bármely szakában, időjárástól függetlenül tudja turisták millióit szórakoztatni. Ausztria azonban
Az ízek, az utazások, a szerelem, a házasság és a kultúra, ami az élet sóját adja – tartom ezt évek
Utazunk, bejárjuk a világot, turisták vagyunk. Csak néhány napra érkezünk a nagy gondossággal kiválasztott úti célunk helyszínére. Ez alatt a



