Beszéld rá magad vagy szeretteidet a Bodeni-tóra! Az egyetlen magyar nyelvű útikönyvben mindent megtalálsz ahhoz, hogy meghódítsd a három ország
Két levelet szoktam írni a Mikulásnak november közepén, az egyikben apró, titkos, tárgyi kívánságaim vannak, mert a negyven feletti nő
Középkori vár, középkori helyiségében ültem tegnap, munkahelyem, a Boden-tó egyik iskolájának karácsonyi ebédjén. Az épületben a kinti tavaszias időjárás ellenére
Kaptam egy karácsonyi ajándékot a hazámtól, pontosabban annak vezetőitől. Be sem csomagolták, csak úgy küldték, kopaszon, szalagok és személyre szóló
Advent idején az Élet sója blog minden nap megörvendezteti olvasóit egy-egy írással. Ebben az évben az az ötletem támadt, hogy
A mai értékmorzsában arról a kiváló emberről szeretnék írni, aki nem csupán a szinte mérhetetlen intelligenciájával, hanem kitartásával is példát
Nem szeretnék provokatív lenni így advent idején, de kénytelen voltam a fenti címet adni a cikknek, amikor egy kicsit jobban
Kedves Olvasóim! Köszönöm az egész éves figyelmeteket és érdeklődéseteket. Ebben az évben jó sok új látogatója is volt az oldalnak
Meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorúnkon, indul a karácsonyi készülődés. Az elmúlt évekhez hasonlóan az Élet sója blogon is
Advent kilencedik napja van ma és hétfő. Hogyan lehetne jól kezdeni a hetet? Hát egy kis humorral. Talán sokan emlékeztek