A nagyvilág sója
Miért járnánk csupán siratni halottainkat a temetőbe, ha emlékezhetünk rájuk vidáman is? – gondolta 1935-ben Stan Ioan Pătraș román fafaragó,
Irány Észak-Amerika, adtam ki a jelszót már vagy tucatnyi alkalommal. Nemcsak mert úgy hiszem, hogy az észak-amerikai nagyvárosok egészen más
Tajvanra az utazzon, aki erős idegrendszerrel bír és képes akár olykor, a lehetetlennek tűnő dolgokat is humorral, és könnyed egyszerűséggel
A Künzle étteremben az étel isteni olasz, de a hely az, ahová sok helybeli német jár, a pult mögött pedig
Utazós rémtörténet, hazaszeretet kontra külföldi élet, kedvenc helyek és miértjeik, blogolás itt és ott – elgondolkodtató kérdésekre válaszoltam. Ha kérdeznek,
Emlegetik európai kannibálnak, de emlékeznek rá úgyis, mint a férfi, aki egész életében úgy élt, ahogy akart. Nem hagyta, hogy
Miénk az ország, vigyázzunk rá együtt – ennyire egyszerű gondolattal az egész világot meg lehetne változtatni. Ha eldobom a szemetet,
Zavaró tévhitek, tudatlanság és indulatok kerekedtek a patológusok körül. Tegyünk kicsit rendet, mert mérhetetlen butaság hidegsebészezni azokat az orvosokat, akik
Párizs és Marseille között 660 km a távolság légvonalban, a TGV vonat 3 óra 32 perc alatt teszi meg, az
Kísért engem Málta, nemcsak a látnivalóival, vagy azzal, hogy fővárosa ebben az évben Európa Kulturális Fővárosa, hanem nyelvtanfolyamaival is. Egészen
