Interjúk, vendégírások
Tajvanra az utazzon, aki erős idegrendszerrel bír és képes akár olykor, a lehetetlennek tűnő dolgokat is humorral, és könnyed egyszerűséggel
Egy fiatal pár elindul a Budapest-Bamako útvonalon, játékokat visz magával afrikai gyerekeknek, időnként eltéved, nem találja a térképen, amit keres.
Miénk az ország, vigyázzunk rá együtt – ennyire egyszerű gondolattal az egész világot meg lehetne változtatni. Ha eldobom a szemetet,
Párizs és Marseille között 660 km a távolság légvonalban, a TGV vonat 3 óra 32 perc alatt teszi meg, az
Az új-zélandi Auckland városának maori neve Tamaki Makaurau. A város keletkezésének történetét nehéz megérteni, s leginkább azért is, mert Új-Zélandon
Ki lehetne jobb idegenvezető, mint az, aki az adott helyen él, nyitott szemmel jár, fotózik, s még ír is róla?
Zavaró tévhitek, tudatlanság és indulatok kerekedtek a patológusok körül. Tegyünk kicsit rendet, mert mérhetetlen butaság hidegsebészezni azokat az orvosokat, akik
Új-Zélandon lenni megnyugtató. A közösségi élet enged annyi teret, hogy hosszú sétákra elvonulhassunk a helyi parkokba, de ha nagyon hiányzik
Kísért engem Málta, nemcsak a látnivalóival, vagy azzal, hogy fővárosa ebben az évben Európa Kulturális Fővárosa, hanem nyelvtanfolyamaival is. Egészen
A maori falvakban a házak gerendái mindig nőneműek. Az tartja össze a házat és fő támasza a szerkezetnek, ahogyan a




