Csere Pali bácsi minden mondata után krákogva nevetett, olyankor nyelve az első két fogának hiánya miatt ajkait verdesve előreugrott. Visszaszippantotta, és magában még hümmögött saját poénjain. Nagy lendülettel bemártotta a meszelőt a kétágú létrára akasztott vödörbe, majd fittyet hányva a lecsöpögő mészre, mázolásba kezdett a nappali falán. Manyika két gyerekével haptákban állva figyelte a parkettára hulló fehér csöppöket, és amint Pali bácsi arrébb ugratott a görbe lábai közé vett létrával, már törölték is a meszet. Hiába terítettek fóliát minden négyzetméterre, Csere Pali bácsi olyan vehemenciával lépdelt a létrával, hogy magával rántotta volna a környék valamennyi takarófóliáját is. A piktorok már csak ilyenek, tartották a faluban, de Pali bácsi munkája legalább nem csíkos, azt a kis takarítást meg ötévente ki lehet bírni.
Az öreg pálinkaadagjával egyenes arányban emelkedő beszélhetnékségét azonban még a mész vakargatásánál is nehezebben lehetett kibírni. De legalább nem csíkos a fal, nyugtatta magát Manyika, és hallgatta az öreg hahotázását az utána futkosó nagymellű, fiatalabbnál fiatalabb lányokról, valamint változatos dugásairól anélkül, hogy tekintettel lett volna Manyika jelen lévő két kiskorú gyerekére.
Mindenki tudta, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap, ezért félvállról sem vették Csere Pali bácsi sztorijait a faluban.
Éppen az egy hét alatt nyolcadikként leterített csajról mesélt, amikor kisebbik lánya kopogás nélkül rontott be Manyikáékhoz.
– Apuka, tessék jönni gyorsan, mert anyuka összepakolt.
– Na, hál’istennek, megemberelte magát az asszony, reggel beleléptem a lábasba, amiben tegnap a szárazpaprikást főzte. Megmondtam neki, ha nem rak rendet, le is út, fel is út – magyarázott Pali bácsi a létra tetejéről, s közben a meszelővel mutogatott. Manyika két gyereke alig győzött elugrani a szétcsapódó mész elől.
– Elköltözik, apuka, már hívta is a Jóska bácsit, jöjjön a szekérrel, mert viszi az ágy felét, meg a nagymama szekrényét is.
– A hétszentségit az asszonynak – kiáltotta el magát a festő, görbe lábát átvetette a kétágú létrán, lemászott, és meg-megroggyanó térdeivel kivánszorgott a szobából kislányával a nyomában.
Manyika és két gyereke feltakarították a szétfröcskölt meszet, és már-már azon tanakodtak, kit hívjanak, hogy fejezze be a nappali meszelését, még ha csíkosan is, amikor Csere Pali bácsi visszatért.
– Elpakolt – mondta, és krákogva fellépett a létrára.
– Majd visszajön, nem tud az maga nélkül élni, mindig visszajött, nem? – nyugtatta Manyika.
– A szekrényt még sosem vitte magával – motyogta az öreg, közben óvatosan lehúzta a meszelőről a felesleges meszet a vödör falán és tovább kente a falat. Egy csöpp sem hullott a földre, pedig Manyika gyerekei már rajtra készen álltak a vizes rongyokkal a kezükben.
– Az ágyat is elvitte? – kérdezte Manyika.
– El, de azt már egyszer szétfűrészeltette a Jóskával, azóta blokktégla van alatta.
– Hova költözik? – érdeklődött Manyika, miközben hozott egy Borsodit a piktornak. Az öreg ráült a létra tetejére, Manyika két gyereke is leült az egyik fóliakupacra, és végighallgatták Pali bácsi találgatásainak sorát a lehetséges költözési helyszínekről.
– Azoknál is maga meszel rendszerint, nem fogadják tán be – morfondírozott Manyika.
– Mi nem tetszett neki? Tán nem keresek eleget? Hazaadok én minden pénzt, nem költök magamra semmit.
Manyika két gyereke munka nélkül ásítozott a létra közelében, a nappali fala meg kezdett csíkosra száradni.
– Azt tartják, aki otthon jól nem lakik, máshová megy enni – okoskodott Manyika, miközben magában a csíkokon bosszankodott.
– Igaza van, főzök is ma este egy jó nyúlpörköltet, mire Jóska visszahozza az asszonyt, mert visszajön az, tudom. – Fellelkesülve a megoldás megtalálásán Csere Pali bácsi fütyörészve tovább meszelt, csapódott a mész szaporán a két szundikáló gyerekre és Manyika otthonkájára.
