Feri bá volt a legsoványabb testnevelőtanár, akit ismertem. Az ő óráin azonban mindenki kövér volt. Rögtön az első óránk előtt világos lett a számunkra, hogy mindannyian túlsúlyosak vagyunk. Az öltözőbe csak az osztály fele fért be. Nem az öltöző a kicsi, hanem ti vagytok kövérek! – közölte lenéző hangnemben Feri bá.
Na tessék, megmondtam! – csattant fel az óra első percében, amikor a tornapadon, amelyre szerinte tizenkét korunkbeli diáknak kellett volna leülnie, mi csak heten fértünk el. A bordásfalon való dörzsölődésünkre már csak a száját húzta félre. Az első óra negyvenedik percében a kövér huszonhetedik szinonimájánál tartottunk. Kiss Muci megszámolta.
A második órára már kicsit fogytunk, mert nyolcadikként a vézna Pali is leült még a padra. Feri bá ekkor tűzte ki a testünk nevelési céljait. A száz és a négyszáz méteres futási szintidőnél még semmi nem tűnt fel, de az 1500 méteres középtávnál a Jóska huhogásba kezdett, hogy ez világrekord szint, ő már csak tudja, az apja sportriporter a Vitray mellett. Feri bá azonban kötötte a büdös tornacsukát a kapufához, hogy ezt egy átlagos tizenöt évesnek bizony teljesítenie kell, csak hát ugye mi kövérek vagyunk.
Az ugrásban jók voltunk, szinte repültünk az apró zsámolyok fölött. Feri bá majdnem elégedett volt, de amikor előrántotta az amerikai Slippery Rock Egyetem testnevelési ajánlásait, akkor lelombozott bennünket. Habár Klári szerint, aki a legjobb angolos az osztályban, a papír a versenysportolók szintidejét elemezte. Egy ugrásnak száz lett a vége, csak hogy a reklamációnk jogtalanságának nyomatékot adjon.
A dobbantós szekrénypördülésnél már éreztük a kövérség fölött aratott győzelmünk csokoládés ízét. Mindannyian felülmúltuk Feri bá terveit, bár a dobbantón csak az egyik lábunk fért el, de a szekrény olyan alacsony volt, hogy egy elsős is átugrotta volna.
Kihúztuk magunkat, amikor felsorakoztunk Feri bár elismerését begyűjteni, de akkor berontott az igazgató, nyomában két marcona, kigyúrt szekrényrakosgatóval és közölték, hogy az Állami Sportszergyártónál összekeverték a rendelést. Így a mi iskolánk kapta meg az Öttusabajnokok Óvodája rendelését. Feri bá elégedetten mosolygott, s miután a két, testnevelési órát még soha nem látott izomlegény hóna alá kapta az összes zsámolyt, dobbantót, ugrószekrényt, sőt még a tornapadot is, akkor közölte: Na tessék, olyan kövérek vagytok, hogy testnevelésből egy óvodás szintjét teljesítitek.
Lett is ne mulass, hanem sportolj!
Futottunk fel és alá, körbe-körbe, várostól városig, határtól határig. Még Forrest is megemelte a piros sapkáját, amikor a Luca anyja, aki újságíró és Santa Monicában járt, megmutatta neki a teljesítményeink adatait. Feri bá azonban nem engedett a tizennyolcból, már ami a BMI-t illeti. Futottunk tovább, egészen addig a napig, amikor a Norbi összeesett.
Elvitte a mentő.
Csak álltunk ott, azaz, hogy futottunk a kórház körül, amíg a Norbi anyja ki nem jött, s közölte velünk, hogy a fia meg fog gyógyulni, csak erősödnie kell.
Túl sovány.