Emlékszem a piros Ikarusra, a dalolászó sofőrre és a kétségbeesett ábrázatodra, amikor nyugat felé vettétek az irányt.
Emlékszem a sárga BIM-re, amellyel az első kört tettem a monarchia épületei között, s a szakállas villamosvezetőre, aki időnként azt hitte, hogy versenyautót vezet.
Emlékszem a Patrick Swayze-poszterre, amelyet a schwechati benzinkúton nekem téptél ki a Popcorn magazin közepéről.
Emlékszem az aranyban úszó Csókra a Belvedere vitrinjében, ahová nem is Klimt miatt mentem.
Emlékszem, a kék Impulse-t nekem adtad a hatos csomagból, mert le sem vettem a szemem a fehér kalap mögé rejtett nőről.
Emlékszem a fiákeres tenyerén kifényesedett kesztyűre, amikor a König von Ungarn Hotelt mutogatta.
Emlékszem, a világ leghosszabb bevásárlóutcájának nevezted a Mariahilfer Strassét.
Emlékszem Schönbrunnban a kastély és a Gloriette közötti távolságra, amely hólyagot tört a lábamra.
Emlékszem a Formel Hits kazettára, amelyet a kétkazettás Sanyo magnóhoz kaptál.
Emlékszem a rizsporos koncertre a Mozart-ház szűk termében, amelyre az utolsó jegyet csíptem el a japánok előtt.
Emlékszem, hogy nem adtad oda a téliszalámit két pornókazettáért és egy ÖKM magazinért.
Emlékszem, hogy a Plachutta pincére extra hússal hozta ki a Tafelspitzet, amikor megtudta, én is Békés megyéből jövök.
Emlékszem a Mars szelet nyúlós karamelljére, amely az álladra ragadt, amikor csak egy falatot kértél az enyémből.
Emlékszem a Demelék Sacher-tortáján lefolyó csokirétegre, amikor a szemem láttára készítették a látványcukrászatban.
Emlékszem a zoknidba rejtett schillingre, amelyet a Jóska váltott be neked.
Emlékszem a félig letöltött QR-kódra, amellyel nem akartak beengedni a Bruegel-kiállításra.
Emlékszem a videómagnóra, amely minden kazettának kihúzta a szalagját.
Emlékszem a digitalizált 1924-es Julius Meinl filmre a filmmúzeumban.
Emlékszem a Casio órára, a Sharp számológépre és a Sanyo walkmanre, amelyekből egyenként hármat hoztál, de valamennyiből csak egy volt igazi.
Emlékszem a szilveszterre a Konzerthausban, ahol a világ egyik legjobb hegedűművésze, Aleksey Igudesman számolta vissza az év utolsó tíz másodpercét.
Emlékszem, amikor a „Ne lopj magyar!” feliratról meséltél azzal a remegő bosszankodással a hangodban.
Emlékszem a „Bitte kein Handy” feliratra a Sperl kávézó ajtajában, ahová mindenki a hamisított bécsi kávéházi hangulat miatt megy.
Emlékszem a sóhajodra, amikor a határőr ismét magyarul kívánt jó hazautat.
Emlékszem a kék színű Magyarország táblára, amelyen galambok pihentek.
