Jelentkeztem, jelentkeztem, jelentkeztem – ujjongott magában Nelli, miközben a könyvesbolt kirakatából a járókelőket nézte. Éppen egy Margaret Atwood- és egy Günter Grass-regény között álldogált, s egyik kedvenc hobbijának, a kirakat előtt elhaladó emberek tanulmányozásának hódolt.
Ez olvasta, ez nem olvasta, ez még soha nem olvasott, ez egy könyvfaló, ez pedig csak egy faló. Eszébe jutott egy régi ismerőse, akivel az egyik magyarországi kiruccanása alkalmával találkozott, az aztán tényleg fából volt, már ami a tájékozottságát illeti. Még soha nem hagyta el a szülőhelyét. Nem úgy, mint Nelli, aki már sok helyen járt Európában, ha más nem, akkor a könyveken keresztül.
Mamája mindig azt szokta mondogatni, hogy Nellikém, mikor esett rád a könyvespolc gyermekkorodban? Nem emlékszem, hogy bárki is ennyit vagy egyáltalán olvasott volna valamit is a családban. Megrágni a könyveket, azt igen, az a kedvenc időtöltése volt a nagyapádnak is, de az olvasás? Hm? Furcsa!
Nelli naphosszat tudott olvasni, s szerencsés volt, mert ráakadt erre a könyvesboltra, ahol annyi könyv volt, mint sajtban a lyuk. Amikor a Professzor – így hívta Nelli az utcájuk legidősebb és szerinte legokosabb lakóját – megtanította olvasni, a nagypapája éppen az Elfújta a szél egy régi kiadását rágta. Nelli pedig a kihullott lapokat olvasgatta, beleszeretett Rhett Butlerbe, s arról álmodozott, hogy egyszer eljut Amerikába.
Azóta a könyvek lettek a társai, elrepítették bárhová, szerelmes lehetett megannyi férfiba és megismerhetett egy nagy kamrára való emberi érzést. Ha olvasott, akkor szabad volt, egy idő után már annyira szabad, hogy a fantáziája is útra kelt és a történetek nemcsak a könyvek lapjain, hanem a saját fejében is tovább szövődtek.
Sokszor annyira elábrándozott a saját világában, hogy észre sem vette, ha egy macska közelített hozzá. Ilyenkor csak az egéristen jóságán múlott, hogy az utolsó pillanatban még figyelmeztette és egérutat nyert.
Az egyik ilyen menekülés alkalmával, amikor egy újságosbódéban húzta meg magát, pillantotta meg a hirdetést: Online írói tanfolyam indul, minden hétfőn este fél 7 és fél 9 között.
– Lenne esélyem nekem is? Megtanulhatnám az írást? Meghallgatná valaki a történeteimet? Hiszen én egy kis egér vagyok, hogyan is járhatnék online írói tanfolyamra? – mélázott a bódétól egészen hazáig.
– Nellikém, miért húzod a bajuszodat annyira a földön? Mi a baj? – kérdezte a mamája.
– Író szeretnék lenni – válaszolta Nelli.
– Oh, hát az írással kevés diót lehet feltörni, úgyhogy előbb valami mást kellene tanulnod – válaszolta a mama. Nelli tudta, hogy hasonló válaszra számíthat racionális anyjától, már nem is értette, hogy miért mondta el neki.
A Professzor, vele kell beszélnie – pattant ki a fejéből a hirtelen ötlet, talán ő megérti.
Másnap első útja a Professzor házához vezetett. Alig találta meg az öreget a sok könyv alatt, de végül meglett, Darwin A fajok eredete alatt szundikált.
– Jó reggelt, Professzor – kiáltotta el magát Nelli, azzal a szándékkal, hogy felébressze az öreget.
– Ki az, mi az? Ez már itt a Nagy Egéren túli világ? – horkant fel a Professzor.
– Nem, csak Nelli vagyok, a szomszédból – nevetett Nelli. – S azt szeretném csak kérdezni, hogy Ön szerint butaság lenne online írói tanfolyamra járni?
– Miért lenne az? – kérdezett vissza a Professzor.
– Mert én csak egy kisegér vagyok, aki történeteket talál ki a fejében. Szeretek olvasni és imádok szabadnak lenni. A könyvek szabaddá tesznek, az írás pedig felszabadít. Repülhetek, mint egy madár, alkothatok, mint a mesterek, de sajnos a szüleim, a barátaim ezt nem értik meg. Ők csak rágják a könyveket, és nem olvassák. Azt mondják, hogy egy ilyen kis egér tanulja meg inkább a dió feltörését, menjen férjhez és legyen sok egérlánya és egérfia. Én tanulni akarok! Szeretném tudni, hogy a történetek, amelyek a fejemben léteznek, hogyan kerülhetnek papírra, elolvashatják-e mások? Szeretném tudni, hogyan meséljem úgy el azokat, hogy mindenki rám figyeljen, hogy mindenki azt mondja a végén, ez igen, ez a történet magával ragadott, ez a sztori beszippantott – hadarta el, szinte levegővétel nélkül, Nelli a gondolatait.
A professzor töprengő arcot vágott, és talán két dió(fel)törésnyi idő is eltelt, amíg megszólalt.
– Tanulj, légy író, de jól jegyezd meg, ha egyszer elkezded, akkor nincs megállás. Ha megtanultad az alapokat, akkor írnod kell. Ez is felelősség, nem játék, nem holmi diófeltörés, ez kemény felelősség. S most pedig menj és keresd meg az Intézőt, ott lakik a piac mellett. Ő majd segít neked jelentkezni a tanfolyamra, onnan kezdve pedig minden a te tolladban van!
Nelli még futás közben is a Professzor szavait ízlelgette. Nem volt kérdés, hogy csupán a lökésre várt. Elindulni nehéz, odaállni valaki elé és azt mondani, hogy író leszek, megtanulom, felkeltem az emberek érdeklődését, sőt még a szüleimét is és a barátokét is. Író leszek.
Kiürült az utca, mire Nelli a kirakatban álldogálva visszaemlékezett az elmúlt hétre. Hétfő van, sietnie kell az Intézőhöz, aki nemcsak a jelentkezésben, hanem Nelli online jelenlétében is segít majd. Kifutott az utcára és az író leszek szavak ismételgetése közben igyekezett egérutat nyerni a délutáni dugóban a piac felé.
