Jelentkeztem, jelentkeztem, jelentkeztem – ujjongott magában Nelli, miközben a könyvesbolt kirakatából a járókelőket nézte. Kedvenc hobbijának, a kirakat előtt elhaladó emberek tanulmányozásának hódolt egy Margaret Atwood- és egy Günter Grass-regény között leskelődve.
Ez olvasta, ez nem olvasta, ez még soha nem olvasott, ez egy könyvfaló, ez pedig csak egy faló. Eszébe jutott az a régi ismerőse, akivel az egyik magyarországi kiruccanása alkalmával találkozott. Az aztán tényleg fából volt, már ami a tájékozottságát illeti. Még soha nem hagyta el a szülőhelyét. Nem úgy, mint Nelli, aki már sok helyen járt Európában, ha más nem, akkor a könyveken keresztül.
Mamája mindig azt kérdezi, mikor esett rád a könyvespolc gyermekkorodban, kislányom? Nem emlékszem, hogy bárki is ennyit vagy egyáltalán olvasott volna valamit is a családban. Megrágni a könyveket, azt igen, az a kedvenc időtöltése volt a nagyapádnak is, de az olvasás? Hm? Furcsa!
Nelli naphosszat képes volt olvasni, s azok után, hogy ráakadt erre a könyvesboltra, ahol annyi könyv volt, mint sajtban a lyuk, megtalálta a számára optimális zugot. Annak idején, amikor a Professzor – így hívta Nelli az utcájuk legidősebb és szerinte legokosabb lakóját – megtanította olvasni, a nagypapája éppen az Elfújta a szél egy régi kiadását rágta. Nelli a kihullott lapokat olvasgatta, beleszeretett Rhett Butlerbe és arról álmodozott, hogy egyszer eljut Amerikába.
Azóta a könyvek lettek a társai, elrepítették bárhová, szerelmes lehetett megannyi férfiba és megismerhetett egy nagy kamrára való emberi érzést. Ha olvasott, akkor szabad volt, egy idő után már annyira szabad, hogy a fantáziája is útra kelt és a történetek nemcsak a könyvek lapjain, hanem a saját fejében is tovább szövődtek.
Időnként annyira belesüppedt a saját világában, hogy észre sem vette, ha egy macska közelített hozzá. Ilyenkor csak az egéristen jóságán múlott, hogy az utolsó pillanatban még figyelmeztette és egérutat nyert.
Az egyik ilyen menekülés alkalmával egy újságosbódéban húzta meg magát és az egyik magazin hátlapján megpillantott egy hirdetést: Online írói tanfolyam indul, minden hétfőn este fél 7 és fél 9 között.
– Lenne esélyem? Ha megtanulnám az írást, akkor sokan meghallgatnák a történeteimet, de én egy kis egér vagyok, hogyan is járhatnék online írói tanfolyamra? – mélázott a bódétól egészen hazáig.
– Nellikém, miért húzod a bajuszodat annyira a földön? – kérdezte a mamája.
– Író szeretnék lenni – válaszolta Nelli.
– Oh, hát az írással kevés diót lehet feltörni, úgyhogy előbb valami mást kellene tanulnod – lombozta le a mamája. Nelli tudta, hogy hasonló válaszra számíthat racionális anyjától, miért is mondta el neki.
A Professzor, vele kell beszélnie – pattant ki a fejéből a hirtelen ötlet – talán ő megérti.
Másnap első útja a Professzor házához vezetett. Alig találta meg az öreget a sok könyv alatt. Hosszas keresés után megpillantotta őszülő lábfejét Darwin A fajok eredete alatt. Szundikált.
– Jó reggelt, Professzor – kiáltotta el magát Nelli, azzal a szándékkal, hogy felébressze az öreget.
– Ki az, mi az? Ez már itt a Nagy Egéren túli világ? – horkant fel a Professzor.
– Nem, csak Nelli vagyok, a szomszédból – nevetett az egérlány. – S azt szeretném kérdezni, hogy Ön szerint butaság lenne online írói tanfolyamra járni?
– Miért lenne az? – kérdezett vissza a Professzor.
– Mert én csak egy kisegér vagyok, aki történeteket talál ki a fejében. Szeretek olvasni, a könyvek szabaddá tesznek, az írás pedig felszabadít. Repülhetek, mint egy madár, alkothatok, mint a mesterek, de sajnos a szüleim, a barátaim ezt nem értik meg. Ők csak rágják a könyveket, és nem olvassák. Azt mondják, hogy egy ilyen kis egér tanulja meg inkább a dió feltörését, menjen férjhez és legyen sok egérlánya és egérfia. Én tanulni akarok! Szeretném tudni, hogy a történetek, amelyek a fejemben léteznek, hogyan kerülhetnek papírra, elolvashatják-e mások? Szeretném tudni, hogyan meséljem úgy el azokat, hogy mindenki rám figyeljen, hogy mindenki azt mondja a végén, ez igen, ez a történet magával ragadott, ez a sztori beszippantott – hadarta el, szinte levegővétel nélkül, Nelli a gondolatait.
A professzor töprengő arcot vágott, és talán két dió(fel)törésnyi idő is eltelt, amíg megszólalt.
– Tanulj, légy író, de jól jegyezd meg, ha egyszer elkezded, akkor nincs megállás. Ha megtanultad az alapokat, akkor írnod kell. Ez is felelősség, nem játék, nem holmi diófeltörés, ez kőkemény munka és hivatás. Menj és keresd meg az Intézőt, ott lakik a piac mellett. Ő majd segít neked jelentkezni a tanfolyamra, onnan kezdve pedig minden a te tolladban van!
Nelli még futás közben is a Professzor szavait ízlelgette. Nem volt kérdés, hogy csupán a lökésre várt. Elindulni nehéz, odaállni valaki elé és azt mondani, hogy író leszek, megtanulom, felkeltem az emberek érdeklődését, sőt még a szüleimét is és a barátokét is. Író leszek.

Kiürült az utca, mire Nelli a kirakatban álldogálva visszaemlékezett az elmúlt hétre. Hétfő van, sietnie kell az Intézőhöz, aki nemcsak a jelentkezésben, hanem Nelli online jelenlétében is segít majd. Kifutott az utcára és az író leszek szavak ismételgetése közben igyekezett egérutat nyerni a délutáni dugóban a piac felé.