Örkény után szabadon
A lány a fiú mellett nőtt fel. A fiú idősebb volt, s már egészen kicsi koruk óta védelmezte a lányt. Együtt töltötték minden szabad percüket. Figyelték, ahogy a testük napról napra fejlődik, mind nagyobb és érettebb lesz. Egy tavaszi reggelen banánszedők érkeztek, leszedték a fiút, ládába tették és a fa alatt hagyták, amíg megérkezett az autó a teli ládákért.
Lány: Megígérted, hogy együtt utazunk el!
Fiú: Tudom, de változtak a körülmények.
Lány: Nem tetszem már neked, igaz?
Fiú: Dehogynem.
Lány: Akkor vigyél magaddal.
Fiú: Nem rajtam múlik, még éretlen vagy.
Lány: Eddig nem ezt mondtad.
Fiú: Most sem én mondom, hanem ők.
Lány: Miért hallgatsz másokra? Veled akarok menni. Találj ki valamit, te vagy a férfi!
Fiú: Nem tehetek semmit, ez már eldőlt.
Lány: Megint a családod, igaz? Akkor is ők húztak vissza, amikor a szélben együtt ringatóztunk.
Fiú: De ők a véreim, hallgatnom kell rájuk.
Lány: Imponál neked, hogy téged, a legkisebbet is magukkal visznek, mi?
Fiú: Ne légy ilyen, téged is elvinnélek, de te még éretlen vagy. Miért nem igyekeztél jobban?
Lány: Mit tehettem volna, ha mindig elém álltak mások, amikor kisütött a nap?
Fiú: Erőszakosabbnak kellett volna lenned. Hallod ezt a hangot? Jön az autó, ne veszekedjünk, inkább búcsúzzunk el.
Lány: Nem akarok búcsúzkodni, veled megyek! Csinálj valamit!
Fiú: Megálltak, mindjárt itt vannak, engem elszállítanak és te itt maradsz. Mondj valami szépet, amit magammal vihetek az útra.
Lány: Banánbogár.
Fiú: Az nem szép, az megöl.
Lány: Magamhoz édesgetem, s hagyom, hogy megfertőzzön. Nélküled nincs értelme az életemnek.
Fiú: Ne drámázz már, majd elvisz egy másik fiú. Az utazás a lényeg.
Lány: Nekem az is fontos, hogy kivel járom végig az utamat.
Fiú: Oh, milyen bölcs banán lettél, kár, hogy a tested még éretlen.
Lány: Most meg már sértegetsz is? Eddig imádtad a zöld csonkomat.
Fiú: Azt csak úgy mondtam, felejtsd el.
Lány: Már két sorra járnak, találj ki valamit ahelyett, hogy bántasz. Segíts leszakadnom.
Fiú: Ez öngyilkosság, ne lóbáld magad, mert a földön kötsz ki!
Lány: Akkor is közelebb leszek hozzád, mint így.
Fiú: Nincs mit tenni, törődj bele, jön helyettem majd más.
Lány: Nem akarok mást! Itt vannak, jesszus, mindjárt ti jöttök. Szeretlek.
Fiú: Én is szeretlek. Imádom a zöld csonkodat, a fekete kupakodat, soha nem felejtelek el!
Lány: Talán sikerülhet, érzem a szelet.
Fiú: Maradj nyugton, összetöröd magad és eltaposnak.
Lány: Meg kell próbálnom, ez az utolsó esélyünk, hogy együtt utazhassunk. Mi ez a dörgés? Ne vigyék, őt még ne, kérem!
S akkor az óceán felől érkező szél megmozgatta a lány fürtjét, akinek csonkja elengedte a szüleihez fűződő köteléket és lezuhant a földre. A ládákat cipelő munkások egyike, miközben a fiú ládáját a plató felé emelte, rálépett a lányra, kinyomta belőle az utolsó leheletet is, majd megcsúszott a banán szétnyíló héján. A heves mozdulat hatására a fiú kihullott a ládából, és addig gyászolta a lányt a banánfa alatt, amíg a bogarak és a nap teljesen felemésztették testét.
