Wilhelmina és Walther von Hallwyl stockholmi otthona múzeumként látogatható. A 20. század egyik legmodernebb városi villájaként számontartott épület és berendezése már önmagában is motiváló egy olyan író számára, aki szereti karaktereit történelmi színfalak közé helyezni, de a svéd palota ennél sokkal több inspirációt is rejt. A házaspárt szenvedélyes gyűjtőként ismerte meg a világ, amelyhez Wilhelmina iparmágnás apja és Walther svájci családja biztosította az anyagi hátteret. A palotában sétálni olyan, mintha a világtörténelem valamennyi korszakát és birodalmát egymás mellé helyeznénk egy polcra. Engem mégis egy aprócska momentum ragadott meg. Walther korábban hagyta el a földi létet, mint felesége. Wilhelmina rajongott a férjéért és ezért annak dolgozószobáját ugyanúgy hagyta, ahogy a férje az utolsó életben töltött napján azt használta.
Az íróasztalon még ott az utoljára írt levél és a papírkosarat, amelybe Walther bedobta az utoljára szemétnek ítélt papírokat, soha nem ürítette ki. A házaspár szelleme átjárja az egész házat, szinte hallottam ott beszélgetéseiket és lépteiket. Ha előkapom a Bagó Tünde szerző inspirációs füzete feliratú bőrkötéses noteszem, akkor számos jegyzetet találok róluk és a házukról. Sőt már egy készülő regényembe is belopakodtak.
A múzeumról az Élet sója blogon itt írtam egy élménybeszámolót.
