A novella megjelent a Felhő Café oldalán 2023. december 13-án.
Apám az asztal közepén álló, kiszáradt virág cserepébe helyezte a tucatnyi gyertyát. Kint alkonyodott, de azt a kevés fényt a doboztetővel foltozott ablakunk épen maradt üvegtáblái alig engedték be a lakásunkba. A testvéreim arcát nem, csak alakjukat láttam a sötétben.
Apám meggyújtott egy gyertyát, de mire anyám az asztalhoz ért a lábassal, leégett. Újra sercent a gyufa apám kezében, én pedig az asztalra tenyereltem és kihúztam magam, hogy meglássam a felvillanó fényben, mi van a behorpadt alumíniumlábas alján.
Két sovány csirkecomb, két gebe szárny, egy csirkehát és egy nyak úszkált a piros lében.
Amikor a tálról elemeltem a tekintetem, hat másik szempár nézett vissza rám az asztal mellől.
Senki nem moccant, amíg apám és anyám kiszedte magának a combokat. Ők a felnőttek, nekik több ételre van szükségük, hogy ellássanak bennünket – mondták egyszer, és azóta egyikünk sem merte őket megelőzni szedéskor. Nem aggódtam, mert Karolint anyám még a melléből táplálta, Romi öcsém olyan kicsi volt, hogy egy csirkenyak egész estére elszórakoztatta. Renátával, aki majdnem annyi idős volt, mint én, osztoztunk a szárnyakon, Peti, az ötéves öcsém kapta a csirke hátát.
– Vigye el az ördög a gyertyádat, asszony! – kiáltotta apám, amikor újra sötétség borult a szobánkra.
Én szóltam, hogy a tortagyertyák csak néhány percig bírják. Apám nem hitt nekem, pedig egyszer az osztályban, amikor Ádám szülinapján az anyukája behozott egy óriási tortát, láttam ilyen gyertyákat. Igaz, azt Ádám elfújta, de addigra már félig leégtek. Apám sosem örült, ha okoskodtunk.
– Az a nyomorult tanár csak arra tanít, hogy kioktasd az apádat?! – ordította olyankor.
Az utolsó gyertya nem akart meggyulladni, talán hibás volt a kanóc. Tavaly tanultuk technikaórán, hogy a közepén egy kanóc ég, de apám szerint ez hülyeség, mert a gyertya.
Apám felugrott, lesöpörte a lábast az asztalról, lekevert egy pofont anyámnak, és kirohant a házból.
Utánaszaladtam, de addigra már felpattant a rozsdás bicajra, aminek csomagtartóján mindig egy zsákot hurcolt. Abban hozta nap mint nap a dögöket. Gyepmester, így hívták őt a faluban. Járta az utcákat, és ha valakinél elpusztult egy állat, akkor neki kellett bedobni a dögtemető kútjába. Sokáig azt hittem, az egy igazi kút, olyan feneketlen, mint a mesékben, de egyszer apám elvitt oda, és megmutatta, hogy valójában az egy gödör, amelynek rácsos tetejéhez csak neki van kulcsa. Ide hajítja be azokat a dögöket, amik gyanúsak, a többit hazahozza. A gyanú fogalmát pontosan nem tudta elmagyarázni, azt mondta, azt érezni lehet.
Még sokáig hallottam, hogy a bicikli nyikorog alatta, a kutyák mindenhol megugatták az utcában. Visszaoldalogtam a házba.
A többiek már anyám köré bújtak, és bámulták az apró, fényes képernyőt. Én is csatlakoztam hozzájuk. Úgy látszik, anyám ma kedves volt Kálmán bácsihoz, ő pedig megengedte neki, hogy feltöltse nála a telefonját. A mi házunkban nem volt bevezetve az áram, de a szomszédba igen. Egyik vicces videót néztük a másik után, amíg az akkumulátor bírta. Általában nem tartott ki apám hazaérkezéséig, de azon az estén még senki nem aludt, amikor ledobta a ház előtt a bicajt, és becsörtetett a házba.
– Elintéztem, holnaptól lesz áram ebben a viskóban – kiáltotta büszkén a sötétben. Ahogy az ágyunk felé közelített, belerúgott az asztal lábába, szentségelt, levetkőzött, és ledobta magát közénk. Karolint én rántottam el, nehogy agyonnyomja. Elhúzódtunk a franciaágy végébe, és hallgattuk, ahogy anyámék ütemesen sóhajtoznak, majd anyám kiált, apám ordít, és nem sokkal azután hangos horkolásba kezd.
Aztán Karolin is elaludt, és én még sokáig az áramon agyaltam. Néhány hete tanultunk a szélerőművekről, de Juci néni szerint errefelé nem fúj elég erős szél ahhoz. Kíváncsi voltam, honnan jön majd az áram hozzánk. Kálmán bácsiig már eddig is eljött, de mostantól hozzánk is elér. Meglehet, hogy télen is többször készen lesz majd a házim, és esténként még talán apám is csatlakozik hozzánk, és együtt nézzük majd a vicces videókat.
Másnap korán ébredtünk, anyám azt mondta, hogy mindenkinek ki kell menni a lakásból, amíg a mester szerel. Renáta karjába vette Karolint, Peti Romit terelgette.
Kiültünk a régi kerítésünk betontalapzatára, aminek deszkáit a tavalyi hidegben eltüzeltük. Innen szoktam figyelni délutánonként a madarakat, amik a vezetéken ülnek. Juci néni elmagyarázta az áramos órán, hogy miért nem rázza meg az áram a madarakat, de ők kicsik, a mester meg hatalmas. Kíváncsian vártam, hogy nekifogjon.
Apám és anyám az oszlop mellett dohányoztak, és figyelték az áram érkezését.
A mester először felmászott a házunk előtt álló villanyoszlopra, és rákötött egy vezetéket.
Ügyes volt. Őt sem rázta meg az áram.
Azután vágott egy lyukat az ablakunk egyik szegletében, bevezette rajta a drótot, és az áram megérkezett a házunkba. Anyámék még fél órán át nem engedtek be bennünket a lakásba.
Apám egyszer kirohant az udvarra, elővett egy demizsont a fészerből, felpattant a bicajra, és jó tíz perc múlva tért csak vissza. A demizsonban piros lé lötyögött. A mester az udvaron várta, feldobta a motorjára apám ajándékát, és elrobogott. Végre mi is bemehettünk a házba.
Apám büszkén magyarázta, hogy az ablak közelébe se menjünk, a vezetéket meg pláne ne érintsük meg. Ezt a mester mondta, és ő csak ért hozzá.
Az asztaltól figyeltem a rést, amelyen az áram megérkezett hozzánk. Legyek dongtak a nyílás körül, és próbáltak berepülni a vezeték mellett. Tizennégy légy próbálkozott, mind sikertelenül.
Anyám magához hívott, otthagytam az ablakpárkányon heverő dögöket. Kezembe nyomott egy ezrest, és elküldött a boltba jégkrémért. Rám parancsolt, hogy most aztán ne pálcikásat vegyek, hanem dobozosat, mert már van áram a hűtőnkben, így elrakhatjuk másnapra a maradékot.
– Mert nem lehet ám mindent azonnal elpusztítani – közölte, és kihúzta az utolsó szál cigit a dobozból.
Sokáig időztem a boltban a hűtők előtt. Fogalmam sem volt, melyik az a jégkrém, ami anyámnak és apámnak is ízlene. Először a csokisért nyúltam. Szirénázó rendőrautó ment el a bolt előtt. Megrezzentem az éles vijjogástól. Kivettem egy doboz citromosat, anyám mindig azt kérte a pálcikásból is.
Loholtam hazáig, nehogy megolvadjon, hogy odaérjek vele a hűtőnkig.
Az utcasarkon mentőautó előzött meg. Szaladtam utána, azt hittem, lehagyhatom, hiszen a földút kátyúit kerülgetniük kell.
A mentősök nem kerülgették.
Ők értek előbb a házunkhoz.
Anyám a ház előtt sírt, apám hátulról ölelte görnyedt testét.
A rendőrök bevezették a házunkba a mentősöket. Odaléptem anyámhoz a jégkrémmel, de ő csak sikított, jajgatott, a dobozt is kiverte a kezemből.
A mentősök fejcsóválva jöttek ki a házból Romi kék pingvines takaróba csavart testével. Alig volt nagyobb, mint a zsák apám biciklijén.
