Kiselejtezett élelmiszerekből főznek a Maradék-étteremben

Az ember hajlamos azt gondolni, hogy ami szép az harmonikus, egészséges, s ami pedig hibás, selejtes, az már használhatatlan. Éppen ilyen alapon vásárolunk legtöbben a zöldséges standoknál, s az áruházakban, amelyre néhány napja Konyhalál bloggertársam egy cikkében rámutatott.

Anette Keuchel berlini anyuka azonban valószínűleg olvasta Andersen Rút kiskacsája történetét, amely éppen azzal próbálja az embereket szembesíteni, hogy a csúnya is lehet szép.

banana-1206002_640

 

Anette háziasszonyként is sokat harcolt az élelmiszerpazarlás ellen, amikor az üzletekben vásárolt.

Az igazi nagy csatát azonban akkor vívta meg, amikor rávett Berlinben és a környékén néhány termelőt és élelmiszerüzletet, hogy azt az árút, amelyet már nem szállíthatnak el a vevőnek, vagy nem rakhatják ki a polcra, mert szépséghibásak, közel a szavatosság lejárta, vagy egyszerűen megsérült a csomagolása, adják oda neki. Ő és 5 hasonlóan gondolkodó barátja pedig minden nap készítenek belőle egy menüt, amelyet a Maradék-Étteremben szolgálnak fel. 

restlos-glu%cc%88cklich-food-2-web-slider-goedke

A vendég nem csupán azon csodálkozik el, hogyan lesz a szépséghibás céklából isteni leves, a lejárati dátumhoz közeli gnocchi tetejére egy rút kis pasztinákból és répából isteni vegetáriánus szósz, s a behorpadt avokádóból, megbarnult banánból avokádós-csokis brownie banán öntettel, hanem azon is, hogy mennyi mindent dob ki ő maga a saját a hűtőjéből. Holott csak egy kis fantázia kellene ahhoz, hogy felfőzze a “haldokló” élelmiszert. 

Anette és barátai mindezt egy olyan egyesület keretében, önkéntesként végzik, amelynek bevételét egy képzési centrum kapja. Az étterem egyébként maga is egy képzési hely, ahol főzőiskola is működik és a tanulók garantáltan megtanulják, hogy a selejtes élelmiszer nem rossz, csak csúnya. 

Miért is ne lehetne egy hasonló vállalkozással segíteni a termelőket, hogy a szépséghibás árút is eltudják adni?

Miért is ne lehetne esetleg egyes intézményeknek azzal spórolni, hogy megkapják a nagy élelmiszerláncoktól, üzletektől a polcokra már nem kitehető termékeket?

S miért is ne lehetne gyermekeinket egy ilyen kezdeményezéssel az élelmiszer, az étel tiszteletére nevelni?

Azt az érdekes dolgot tapasztaltam, hogy a gazdag Svájcban ferde szemmel néznek arra, aki ételt, élelmiszert dob ki, sőt súlyos összegeket kell kifizetni még a kukászsákokért is, csupán azért, hogy ösztönözzék az embereket arra, minél kevesebb dolog kerüljön a kukába. Ugyanakkor a magyar emberek jelentős része gondolkodás nélkül dobál ki mindent, ha kicsit is hibásnak találja. Nekem is tanulnom kellett az átgondolt vásárlást, főzést és szemétbe dobást, de ma már sokkal ritkábban telik meg a szemetesem! 🙂

trash-313711_640

Aki Berlinben jár, látogasson el a “Restlos glüklich” (Maradéktalan boldogság) étterembe egy maradék menüért. 

    Hozzászólás írása...

    Az email címed nem jelenik meg.*