Fesztiválra menni a mai világban felelőtlenség? Nem hiszem, bár sokan nem értenek most egyet. Tömeg, atrocitások és félelem, mondják a szkeptikusok. Szerintem pedig igenis félre kell tennünk az előítéleteinket és a félelmeinket, mert veszély a saját lakásunkban is leselkedhet ránk. A fesztiválok viszont nemcsak a zenét, a könyveket, a táncot hozhatják közelebb hozzánk, hanem az adott hely lakóinak kultúráját, szemléletét.
Összegyűjtöttem néhány különleges fesztivált Európában, amelyek között olyan is van, ahol mi már jártunk, s olyan is, amely bakancslistás.
Januárban Alaszka közelebb jön, mint gondolnánk. A Fekete-erdőben, Németországban kutyaszánhúzó versenyt rendeznek. Reméljük hó is lesz addigra, mert mostanság inkább az eső esik. Január 27-28-án a német Todtmoosban 800 husky áll starthoz a csaknem 100 vezetővel Európa minden részéből érkezve. A nézőket a versenyen kívül olyan kísérő programok szórakoztatják majd, mint fáklyás túrázás a starthoz és a célhoz, Huskytrekking, ismerkedés a huskykkal és helyi étel- és italkülönlegességek (raclette-sajt, flammkuchen, puncsok).
A rendezvény weboldala: https://www.hochschwarzwald.de/schlittenhunderennen
Februárban a Côte d’Azur-ön, Mentonban több tonna citromot gurítanak össze. A dél-francia kisvárosban már 1934 óta megrendezik a nagy Citromfesztivált. Leginkább a mi debreceni virágkarneválunkhoz tudnám hasonlítani, hiszen itt is óriási alkotásokat készítenek citromból, amelyeket azután felvonultatnak a városban. A legnagyobb szobrok akár a 10 méteres magasságot is elérhetik, s megközelítőleg 240.000 látogatót vonzanak ezekkel a műalkotásokkal a városba. Az egész produkció, parádék, show műsorok, s egyéb rendezvények – szó szerint – citromsárgában és narancssárgában úsznak.
Évről évre választanak a fesztiválnak egy témát, amely köré építik fel a programokat és a citrusszobrokat. Ebben az évben a mottó Bollywood. Lehet találgatni a figurákat.
A kísérő rendezvények sem lesznek savanyúak, inkább beédesítik a látogatók Mentonban töltött napjait. Az éttermek és bárok rengeteg citrusos ételt és italt kínálnak majd, a mozikban pedig újra megnézhetjük a nagy olasz alkotásokat. Kerteket világítanak ki és nem marad majd el a tűzijáték sem február 17. és március 4. között Mentonban.
A fesztivál weboldala: https://www.fete-du-citron.com
Márciusban irány Dublin, jön Patrik! Szent Patrik tiszteletére Dublin utcáin parádék sorozatába és a híres négylevelű lóherébe futhatunk. Március 16. és 19. között az egész város zöldbe öltözik, a múzeumok ingyenes programokat kínálnak, városi túrákat szerveznek és rengeteg buliba csöppenhetünk, ahol mi is megtanulhatjuk a híres Céilí-t, az ír néptáncot.
Bővebb információkra itt akadhatunk: http://www.ireland.com
Áprilisban Máltán a futó körmenetet csodálhatjuk meg, ha a húsvéti ünnepek alatt egy kis melegre és tengerre vágyunk. Húsvét vasárnapján ugyanis a szigeten a Mária szobrokkal futólépésben teszik meg a húsvéti körmenetet. Az egész szokásról állítólag egy XIX. századi brit kormányzó tehet, aki túl hosszúnak találta a máltaiak körmenetét és időkorlátot szabott a rendezvénynek. Aki nem tartotta be, azt komoly büntetésre ítélték. A rendelet és a britek mentek, a hagyomány viszont maradt.
A körmenetről és Máltáról itt találni bővebb információt: http://www.visitmalta.com
Májusban azok élvezik majd Andalúziát a legjobban, akik éppen annyira szeretik a lovakat, mint a flamencot és a sherryt. Május 5. és 12. között rendezik ugyanis Jerez de la Frontera-ban az éves lókiállítást. A rendezvény a lótenyésztők Mekkája, de a látogatók számára is életre szóló élmény. Az egy hét alatt élvezhetjük a híres lovas felvonulást, a Paseo de Caballos-t, a flamenco mágikus erejét és ízelítőt kaphatunk helyiek messze földön híres életvidámságából. Éjszakánként pedig korlátlanul folyik a sherry és a bor csak, hogy könnyebben menjen a tánc.
Andalúziáról itt kaphatunk több információt: http://www.andalucia.org/en/
A május és a június annyira sok szuper programot kínál, hogy nem tudtam csupán csak egyet ajánlani, ezért most jöjjön egy májusból júniusba átvezető program a híres Hay Fesztivál Walesben. A fesztivál, amelyről egyszer, amikor Bill Clinton ellátogatott ide, s a sátrakban táborozó olvasók között sétált, akkor azt mondta, hogy ez a hely itt a Szellem Woodstockja. Ennél jobban talán le sem lehet írni a minden év májusában megrendezésre kerülő rendezvényt. Híres és kevésbé híres írók, költők, irodalmárok, filozófusok, történeszek jönnek a világ minden tájáról, tartanak felolvasásokat, s a 100ezres közönség napokig böngészi a csaknem 10milliónyi könyvet Hay-on-Wye-ben. Beszélgetnek olvasmányaikról, vitatkoznak versekről, filozofálnak a világ dolgairól. Ebben az évben május 24. és június 3. között rendezik meg a Szellem Woodstockját, amelyről itt a blogon már olvashattatok részletesen.
A Hay Fesztivál hivatalos oldalát itt találjátok: http://www.hayfestival.com/
Júniusban Lipcsében évente Bach-fesztivált rendeznek. Aki zenekedvelő ember, annak aligha kell bemutatni a lipcsei Bachfestet, ahol a zenei világ krémje hívja életre a Kántor és kortársainak remekműveit. A zenebarátok ismerik a Tamás-templom pompáját, a művek közötti unalmas szünetekben vidáman tekintgetnek a Bachfensterre. A város vidám forgatagát, a jazz-mesterek újraértelmezéseit is ismerik. Mivel nem kellett semmit sem írnom – így csak annyit vetek „monitorra”: Gyertek! élvezzük a zenét, Bach él!
Fotó: dr. Szalai Krisztián
Merüljünk el a Kantátákban a barokk zene megszólaltatóinak doyenjével, Gardinerrel, vagy hallgassuk kíváncsian, milyen, amikor Bach találkozik Bernsteinnel; ha együtténekelni van kedvünk 200 iskolással, megtehetjük. S persze nem maradunk a Másik Nagy művei (Händel) nélkül sem. Idén újdonságképpen akár főzőiskolába is ellátogathatunk, s meghallgathatjuk, hogyan dolgozza bele egy argentin csapat Bach Fúga művészetét a tangóba.
A Bach-fesztivál weboldalát itt találjátok: http://www.bachfestleipzig.de/
Júliusban bármennyire is hihetetlen, de Finnországban lesz tangófesztivál, ha már az előbb Lipcsében emlegettük. Július 11. és 15. között a finnek szenvedélyes táncolásba kezdenek, csatlakoznak hozzájuk a világ minden pontjáról a tangó rajongói és az eredmény egy bámulatos fesztivál immár 30 éve Seinäjoki városában. Mindenki táncol, ki az utcákon, tereken szandálban és rövidnadrágban, ki estélyi ruhában egy igazi táncparketten. A rendezvény fénypontja egy tangókirálynő és tangókirály megválasztása. Sokak szerint ebben az időszakban nincs másik olyan hely a világon, ahol ilyen nagy lehetőség lenne a flörtölésre, de ez nem is csoda, hiszen a tangó az egyik legerotikusabb tánc.
A tangófesztivál honlapját itt találjátok: http://www.tangomarkkinat.fi/
Augusztusban Katonai Takarodó Fesztivált rendeznek Skócia fővárosában, Edinburgh-ban. Na jó, szebben mondva Katonazenekar Fesztivál, de a fesztivál nevében szereplő Tattoo szó valójában takarodót jelent és a fogalom a XVII-XVIII. századból származik. Az 1950-es évek óta rendezik meg a híres edinburgh-i várral a háttérben a rendezvényt. Van itt ilyenkor minden, ami egy jó katonazenekarból nem hiányozhat: bőrduda, dobpergés, trombita és harsona. Emellett pedig pörögnek a skót szoknyák a skót tánc alat. Aki augusztus 3. és 25. között Skóciában jár, az feltétlenül vegye célba ezt a fesztivált.
A fesztivál weboldala: https://www.edintattoo.co.uk/
Szeptemberben a Bodeni-tó melletti Meersburgban rendeznek borfesztivált. Tapasztalatból állíthatom, hogy az év ezen hónapjában a legszebb a tó és környéke. Meersburgban pedig a híres dél-német fehér borokat kortyolgathatjuk a színes tereken és a bámulatos tóparti sétányon. Két mámor között pedig olyan kuriózum helyek várnak, mint a salemi kastély, Ravensburg városa, Lindau oroszlánja és Mainau virágai. A programtervezéshez ajánlom nemrég megjelent könyvemet, A Bodeni-tó – Több mint útikönyvet, amely élménybeszámoló és kedvcsináló a három ország ölelte tóhoz. A könyvről itt olvashattok és itt rendelhetitek meg.
A borfesztivál weboldalát itt találjátok: https://www.meersburg.de/de/Tourismus/Kulinarisches/Weinfest
Októberben a gesztenyéknek jut a főszerep Olaszország Emilia Romagna régiójában, amelynek nem kisebb város a központja, mint Bologna. A helyi lakosok a hegyek kenyerének nevezik itt a gesztenyét. Az Appennin-hegység híres gesztenyéseiben októberben különösen szép élmény túrázni, s ha ehhez még éppen belefutunk Marola városának főterén az egyik hétvégén a Festa delle Castagne fesztiválba, vagy a Sagra del Marrone ünnepélybe Castel del Rio-ban, akkor garantáltan gesztenye rajongók leszünk.
A rendezvényekről most még nem találni információt, de mint tudjuk az olaszoknál ez nem meglepő. A környékről azonban itt tájékozódhatunk: http://www.emiliaromagnaturismo.com/en
Novemberben a londoni ködöt puskaporos hordókkal törik át, úgyhogy vagy kerüljük el az angol fővárost, vagy csak távolról figyeljük a Bonfire Night rendezvényt. Egy 1605 őszi, I. Jakab király és az angol parlament ellen tervezett merénylet emlékére tüzeket gyújtanak városszerte. Az örömtüzek mellett bábukat is égetnek, a sok összeesküvő közül Guy Fawkes bábuját, hiszen őt találta ott a Parlament alatt elhelyezett puskaporos hordók mellett a hatóság 1605-ben. Tűzijátékra és petárda hangversenyre is számítson az, aki november 5-én Londonba látogat. Eszébe ne jusson azonban puskaporos összeesküvést szervezni!
Az eseményről itt olvashattok: https://www.visitlondon.com/tag/bonfire-night#icRAxRHREgHhQjc6.97
Decemberben mágikus fényinstallációkkal ejtik bámulatba a francia Lyon városába látogatókat. December 6. és 9. között szabadjára engedik a művészek a fantáziájukat és minden ötletüket a fénnyel fejezik ki. Szabadtéri színházzá alakul az egész város. Aki 2017-ben a városban járt ekkor, a világ legszebb fényfesztiváljaként emlegette. A rendezvény gyökerei egészen a XVI. századi pestis járványig nyúlnak vissza, amikor a város megfogadta, ha véget ér a járvány, akkor állítanak egy Szűz Mária szobrot. Imáik meghallgatásra találtak és néhány évszázaddal később erre a csodára emlékezve kezdték el négy estén át kivilágítani a lakosok ablakaikat. Kísérőrendezvények is színesítik a programot, utcai koncertek, színházi előadások egész sorára készülnek.
A rendezvényről itt tájékozódhattok: http://www.fetedeslumieres.lyon.fr/fr
Jó utat és jó fesztiválozást!
Fotók forrása: pixabay.com felhasználható fotói és a rendezvények weboldalai.