Az Európai Unió határellenőrzés nélkül teszi lehetővé az államok közötti utazást. Manapság, ha kicsit elbóbiskolunk a vonaton, vagy az autóban a sofőrünk mellett, észre sem vesszük, hogy átléptünk egyik országból a másikba. Van azonban egy állam Európa közepén, ahová ma már ugyan szabadabban, de még mindig ellenőrzés mellett léphetünk be. Svájc védi a határait és belső piacát, így a határátkelőkön mai napig árgus szemekkel vizslatják a be- és kilépőket. Azokban az időkben, amikor regényeim, a 2023-ban megjelent Ella háborúja és a hamarosan megjelenő Lámpagyújtogató játszódik komolyabb ellenőrzésekkel és lezárásokkal védték a határokat a svájciak. A második világháborúban arra is volt példa, hogy a természetes határon, a Rajna-folyón átnyúló hidat aláaknázták biztonsági okokból. Erről olvashatsz itt a Határ és a Rajna című írásomban.
A regényeim második idősíkjában 1995-96-ban könnyebben léphettek be az utazók Svájcba, de a szigorú vámosok akkor is okozhattak kellemetlen pillanatokat.
Határátlépés a svájci határon
A Hohentwiel vulkán lábánál fekvő dél-német kisváros, Singen – ahol az Ella háborúja című regényem játszódik – fejlődését, az itt élők emberi és gazdasági kapcsolatait évszázadokon át befolyásolta a svájci határ közelsége.
A második világháború kitörésekor teljes határzárat rendeltek el, elvágva ezeknek a kapcsolatoknak a jelentős részét. A legtöbb Svájcban dolgozó németnek fel kellett adnia munkahelyét, csupán egyes iskolák tanulói, valamint a vasúti, postai és vámigazgatási hivatalok munkatársai kaptak külön engedélyt a határátlépésre. Egy-egy kivételes esetben, súlyosan beteg közeli rokon látogatására vagy kiemelt svájci munkavégzésre hivatkozva, a Gestapo jóváhagyásával kaphatott valaki ilyen jogosultságot. A háború előrehaladtával azonban egyre ritkábban és egyre szigorúbb ellenőrzés mellett.
Singen környékén megerősítették a határ fegyveres védelmét, de ennek ellenére számos, illegális határátlépésre irányuló próbálkozást hajtottak végre. A menekülők egy részének sikerült átcsúszni olyan területeken, amelyek ellenőrzését lehetővé tették a természetes határvonalak, mint például a Rajna vagy a határ egyenetlensége. A szökést csak kis számban kísérelték meg zsidók. Az illegális határátlépők a helyi gyárakban és földeken dolgozó kényszermunkások és a hadifoglyok, valamint a különösen fontos pozícióik miatt útlevelüktől megfosztott polgárok (mérnökök, orvosok) közül kerültek ki. Érdekesség, hogy a tanyákon foglalkoztatott hadifoglyokat időnként cserélték, mert hamar kiismerték a környéket és megtalálták a lehetőségét, hogy átjussanak Svájcba.
A svájci hatóságok a határon elkapott illegális határátlépőket többnyire visszafordították Németországba.
Élet a svájci határ mentén
Regine a Fekete-erdőből érkezett Singenbe 1922-ben, amikor Helmut feleségül vette. A férfi tanyája a város mellett, a svájci határ közelében helyezkedett el. Krumplit és málnát termesztettek, felnevelték két lányukat, csinosítgatták a házukat. Regine minden héten átjárt anyai nagynénjéhez a közeli Ramsenbe, Svájcba. Az idős hölgy egyedül élt, úgy tekintett Reginere, mint a saját lányára. Eljártak együtt a ramseni piacra, a néni tejet és vajat küldött Regine családjának málnáért cserébe. Búcsúzáskor Mathilde néni rendszerint átkísérte Reginét a határon. Egy kedves barátnője lakott a túloldalon, akit szívesen felkeresett.
A háború kitörésekor Reginének kérvényeznie kellett, hogy meglátogathassa a Svájcban élő nagynénjét. Eleinte akadály nélkül megkapta az átlépési engedélyt, de azon a napon, amikor tanyájukra hadifoglyok érkeztek a krumplitermés betakarítása miatt, Reginétől bevonták az engedélyét. Nagynénjének csak a lezárt határ német oldaláról integethetett át, kiáltania sem volt szabad. Regine nem adta fel, újra és újra kérte a kishatárátlépési engedélyt, de a Gestapo megtagadta a kiadását, arra hivatkozva, hogy a tanyájukon dolgozó hadifoglyok kihasználhatják őt és akarva-akaratlanul átsegítheti a határon ezeket az embereket. Regine dühös volt, de nem tehetett semmit, a férje a fronton harcolt, lányai eladósorban lévő, mutatós fiatalok voltak, akiket nagyon féltett, a termést pedig be kellett takarítani.
1945 nyarán jutott át ismét Mathilde nénihez, aki addigra már elhunyt, barátnői a családja nélkül kísérték utolsó útjára a ramseni temetőben.
A történet több család életén keresztül mutatja be, milyen volt az élet a háborús időkben a svájci határ közelében. A határok mentén kultúrák találkoznak, emberi és gazdasági kapcsolatok szövődnek, a két ország élete akkor is összekapcsolódik, ha a térképen sötét vonal jelzi a közöttük húzódó határt. Regine és Mathilde egy család tagjai voltak. Egyes singeni polgárok a megélhetésük alapjait vesztették el a háborús határzárral, mások a reményt, hogy egy olyan világba jussanak, ahol nem üldözik őket elveik, vallási hovatartozásuk, identitásuk miatt.
A határmenti élet azonban sok érdekes kapcsolatot, kulturális és nyelvi keveredést is eredményez. A Bodeni-tó mellett számos helyen tanúi lehetünk ezeknek a kapcsolódási pontoknak. Ebben a cikkemben az Élet sója blogon is írtam róla.
