A gorlicei Długosz-kastély meséje

Gorlice, a petróleum hazája

A véres gorlicei áttörésről már általános iskolában tanultunk, amikor a történelemkönyvünket az első világháború történetéhez lapoztuk. Arról azonban csak kevesen tudnak, hogy a Dél-Lengyelországban található Gorlice a világ számára oly fontos olajról is híres.

A petróleum, az első petróleumlámpa, az első utcai olajlámpa és az első olajfinomító, valamennyi Gorlice nevéhez kötődik, de erről már az Élet sója blogon ebben a cikkemben részletesen írtam.

Szerzőként, inspirációk után kutató íróként azonban egy kastély kért és kapott figyelmet tőlem Gorlicében.

Długosz, a krakkói bíró fia

A Długosz család kastélyában szálltunk meg, amikor a környék felfedezése volt feladatunk.

A szecessziós épület a Sękówka folyó melletti dombon áll. Színével és a körülötte elterülő varázslatos parkkal igazi romantikus kastélynak tűnik. Nemcsak annak tűnik, hanem az is. A romantikus miliőhöz hozzájárul a Długosz család története is.

A 19. században az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének egyik kapitánya szerezte meg az épületet, átépítette, a kertet rendbe hozatta, orangerie-t alakított ki. Ekkoriban érkezett a környékre a Długosz krakkói bírócsalád fia és olaj utáni kutatásba kezdett. Mielőtt azonban rábukkant volna a fekete aranyra, szerelmes lett, ki másba, mint a kastély urának lányába. Sajnos Długosz ekkor még nemhogy olajat, más kereseti lehetőséget sem talált a környéken.

A büszke kapitány papa természetesen nem járult hozzá, hogy az olajkeresésben elszegényedett Długosz fiú elvegye a lányát.

A fekete szerencse

A fiú elszegődött az egyik olajcéghez egyszerű munkásnak, ahol ambíciójának köszönhetően hamar magasra tört és vezető lett. Felfedezett egy addig ismeretlen olajlelőhelyet, és innen már egyenes út vitte a gazdagságához, valamint szerelméhez.

Kivásárolta a kapitányt a kastélyból és elvette a lányát. Később galíciai politikai karriert futott be. Az olaj számára valóban a gazdagságot jelentő fekete arany volt. Az a vagyon, amellyel maga is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a kastély, amely ma is áll, annyi tűzvész és háborús pusztítás után és ellenére megmutathassa romantikus arculatát.

A kastély

Az épület a bécsi Fellner és Helmer építészstúdió tervei alapján épült. Alacsonynak és kicsinek bélyegeznék a legtöbben, de érdekes formájával, ovális nyeregtetőivel, manzárdtetőivel és szinte a földig érő ablakaival mégis izgalmasnak tűnő épület. A palota építészeti gazdagságához illeszkedik a homlokzatok és a belső terek részletgazdag díszítése – tágas szobák, márványkorláttal ellátott lépcsőház, bálterem, gyönyörű csempekályhák és kandallók. A kastélyt körülvevő festői parkban a híres lembergi szobrász, Piotr Wojtowicz kerti szobrait csodáltam meg, a művész Długosz megbízásából mintegy 60 kőből készült alkotást készített. A park festői jellegzetességeit egy híddal, patakkal, szökőkúttal és egy monumentális, oszlopokból álló, többféle kúszónövénnyel benőtt pergola gazdagítja.

Méltatlan állapotok és újjászületés

A kastélyt is érintették a háborúk közötti és utáni romboló „hasznosítások” (istálló, tsz-iroda is volt az épületben). Długosz felesége a hatvanas évekig Gorlicében élt, többször megpróbálta visszavásárolni a kastélyt, sikertelenül. Végül csak unokájának a nyolcvanas években nyílt lehetősége visszavenni a családi birtokot. Ma kulturális rendezvényeknek ad helyet a hotelként is működő kastély.

Ilyen történetek nemcsak a mesékben vannak. Gorlicében bárki láthatja ezt a romantikus kastélyt, amely Bagó Tünde szerző inspirációkat rejtő bőrkötéses noteszében is helyet kapott. Vajon mikor bukkan fel egy novellában vagy regényben? Ha olvassátok a szépirodalom oldalamat, akkor hamarosan ti is találkozhattok a Długosz család kastélyával.

    Hozzászólás írása...

    Az email címed nem jelenik meg.*

    This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.