Hajóval a Bodeni-tavon

Egynapos programterv autó nélkül.

A Bodeni-tó körül egyre sűrűbb a forgalom. Szezonban és azon kívül is mindig sok jármű mozog az utakon. Nem beszélve arról, ha több kisvárost szeretnénk látni, akkor meg kell kerülni a tó varázslatos alakjából adódó kinyúlásokat és a helyszíneken még parkoló után is kutatni kell. Éppen ezért nemrég végigjártunk ismét néhány helyet hajóval a Bodeni-tó Überlinger See részén, hogy megmutathassuk, mennyi helyszínt láthatunk egyetlen hajójeggyel egy nap alatt a tó ezen részén.

Az útvonal

Az útvonal, amelyre a BSB hajózási társaságnál napi jegyet lehet venni 19 euróért, a következő célpontokat érinti: Konstanz – Meersburg – Uhldingen (Pfahlbauten) – Überlingen – Dingelsdorf – Mainau – Konstanz

Amennyiben csak egy napunk van, akkor ajánlom, hogy a legkorábbi hajóval vágjunk neki az útnak. Még így is könnyen megtörténhet az, hogy végül nem tudjuk majd valamennyi helyszínt bejárni. Ebben a cikkben felvillantom az egyes helyek előnyeit, lehetőségeit és azt, hogy hol mire érdemes figyelni. Mindenki sajátmaga döntheti el, hogy mely szeletét kóstolja meg a hajós túrának.

Fontos, hogy előre tervezzünk és a hajójegyet is megvásároljuk, lehetőség szerint előző napokban. Erre online itt és Konstanzban a kikötőben (ahol az Imperia szobor is található) van lehetőség. Válasszuk a legkorábbi hajójáratot, ez jelenleg a 8.15-kor induló hajó. Konstanz a reggeli fényekben is klassz látványt nyújt, s ekkor még párás lehet a levegő, de így a tó másik arcát is láthatjuk.

Az első állomás

Az első állomás Meersburg, ahol akár az egész délelőttöt eltölthetjük, de ha a cél a több helyszín, akkor az Óváros alsó és felső részén kb. 1-1,5 óra alatt tehetünk egy jó nagy sétát. A színes utcák, a meersburgi vár és a püspöki palota kertjéből a kilátás lenyűgöző. A Bodeni-tó útikönyvemben (amelyről itt olvashat és vásárolhatja meg) részletesen írtam Meersburgról is.

A hajók kb. óránként érkeznek és mennek tovább, ezen az oldalon pontosan megnézhetjük mindig, hogy mikor jön a következő.

A második megálló

A következő állomás Uhldingen és a cölöpfalu, Pfahlbauten, ahová szintén érdemes előre jegyet váltani itt és számolni azzal, hogy legalább egy-másfél órát eltölthetünk bent. Uhldingenben a parton több halas étterem is található, ahol csillapíthatjuk az éhségünket a Bodeni-tóból kifogott halakkal. Az én személyes kedvencem ez a halas bisztró: Fischtheke.

A kikötő

A következő állomás Überlingen, ahol ismét választanunk kell, hogy csupán a várost csodáljuk meg. Teszünk egy sétát az egykori várfal mentén, a szűk utcákban és a promenádon (ez b. 2 óra), vagy megnézzük a 2021-es év nagy kertészeti kiállítását is, amely legalább 3-4 órás program a város négy különböző pontján. A városról itt írtam egy érdekes cikket, a kertészeti kiállításról itt lehet tájékozódni. Überlingenben mindenképpen fagyizzunk a hajókikötő terén!

Amennyiben a kiállítást kihagytuk, akkor a késő délutáni hajóval két lehetőség közül választhatunk és zárhatjuk le a napot. Az egyik, hogy Dingelsdorfban kiszállunk és kicsit strandolunk, sétálgatunk. Ebben az esetben sajnos már hajóval nem tudunk visszatérni Konstanzba, de gyalog, vagy busszal igen.

Ahol ki akarsz majd szállni

A másik Mainau, a virágsziget, ahol ugyan egy egész napot is eltölthet a látogató, de, ha csak véges a lehetőség, akkor az esti órák is tökéletesek lehetnek egy sétára a szigeten. Napnyugtáig tartanak nyitva (jelenleg a koronaszabályok miatt csak 19 óráig és időpontot kell foglalni online itt), így megtehetjük azt, hogy a hajókikötőtől indulva bejárjuk a szigetet és napnyugtakor a másik, a félsziget szárazföld felőli részén távozunk, ahonnan gyalog vagy menetrendszerinti buszjáratokkal visszatérhetünk Konstanzba.

Alternatíva lehet az is, hogy Überlingenben megtekintjük az attraktív kiállítást, elköltünk kényelmesen egy vacsorát és az esti fények csodálatában térünk vissza hajóval Konstanzba. Az utolsó hajó mindig 20 óra körül indul. A menetrendben érdemes tájékozódni itt, mert a koronaszabályok miatt elképzelhető, hogy nem közlekedik mindegyik hajó.

Az Überlinger See hajós bejárásához jó szórakozást kívánok!

Útikönyv

S ha szeretnéd felfedezni a környéket alaposabban, akkor ebben a könyvben rengeteg információt, tippet találsz, rendeld meg most itt a webáruházban biztonságos fizetési módokkal, Magyarországon és Németországon belül is szállítunk: Megveszem a Bodeni-tó útikönyvet, vagy írj az kapcsolat@bagotunde.com e-mail címre.

  • Sarnyai István
    június 27, 2021 at 8:24 de.

    Tesztet a hajókon vagy a szállodában kérnek?

    • bodenito
      június 27, 2021 at 12:11 du.

      Kedves István! A hajókon alapvetően nem kell teszt már, csak akkor, ha gasztronómiai útra fizet be. Vannak vacsorás és esti hajóutak, ahol étterem is működik, ilyenkor kell 24 óránál nem régebbi gyorsteszt, amelyet nagyon sok helyen, szinte lépten-nyomon csinálnak a Bodeni-tó körül. A szállodák azonban kérnek 24 óránál nem régebbi gyorstesztet. 3 napnál hosszabb tartózkodás esetén ezt a tesztet a 3. napon frissíteni kell, és be kell mutatni a recepciós személyzetnek. Egyelőre ezek a szabályok, de változások várhatóak, mert alacsony a betegek száma.

Hozzászólás írása...

Az email címed nem jelenik meg.*