A Mosel-folyó partra vetett német csodái

Kanyarulatokkal, sziklás folyóparttal, végeláthatatlan szőlősoroknak köszönhető rizling borral és kísérteties középkori várakkal fogadja a látogatókat a Mosel-völgye Németországban. Pattanhatunk autóba vagy bicajra, szállhatunk hajóra, vagy hagyatkozhatunk a jól bevált túracipőnkre, a Mosel-folyó völgye mindenhogy elbűvöli az oda érkezőket. Elbűvölte az Élet sója blog utazóit is.

Mosel, a folyó

Első találkozásom a Mosel-folyóval még Luxemburgban történt. Amolyan esetlen találkozás volt, nem ismertük egymást, bátortalanul nézelődtünk, éppen csak megmutatott néhány szőlőlugast a partján, elcsorogta, hogy a túlpart már Németország és ő bizony a Rajna felé siet.

Később újra összefutottunk Trierben, ahol a római emlékek elvonták a figyelmemet a folyóról. A közeli Saar-kanyarulat látványa után azonban elcsíptem egy félmondatot Németországot jól ismerő barátoktól: A Mosel német szakasza még ennél is varázslatosabb.

A mondat nyomán felvettem a bakancslistámra, ahol pár napja komoly pipát kapott a vidék. S persze nem állhatom meg, hogy ne meséljek el itt mindent a tízüveges borkóstolótól, a festett wc kagylón át a Doctor dűlőn keresztül Goetheig. Nem egyszer, hanem több részletben, hogy biztosan mindent elmondjak.

Tartsatok velem a Mosel-völgyébe, elsőként a látnivalók és hangulatok nyomába eredünk!

Traben-Trarbach városa

Németországban a legöregebb német város, Trier indítja el útjára a Moselt Koblenz és a Rajna felé. (Trier koráról és látnivalóiról itt olvashatsz a blogomon.) A folyópart ezen a 194 kilométeres szakaszon gondoskodik arról, hogy minél később érjen oda. Elég csak a térképre nézni és láthatjuk, hogy kanyar kanyart követ, amelynek bizonyára lesz majd jelentősége a vidéken.

Központi helyre szervezek szállást azért, hogy könnyebb legyen délre és északra is elkalandozni. Traben-Trarbach jó kiindulópontnak tűnik. Hűvös, de napos őszi délután érkezünk a városhoz, mondhatni lopakodva, mint egy középkori ellenség. Grevenburg várromjánál vesszük szemügyre először a folyót és a várost. A várrom ugyan felújítás, azaz állagmegóvás alatt áll, így a híres instafotókhoz nem tudunk csatlakozni, de a legfontosabbat, az első pozitív benyomást a környékről egy pohár rizling és helyi sütemény mellett így is megkapjuk.

Traben-Trarbach, ahogy még jó pár társa errefelé, a Mosel két partján fekvő, kis településekből olvadt össze. Mi másból élnének itt már évszázadok óta, mint a borkereskedelemből. Ehhez persze társul a meredek folyóparton a végeláthatatlan szőlőlugasok látványa. Bármennyire hihetetlen, de Traben-Trarbach volt a 19. és a 20. század fordulóján Bordeaux után a második legnagyobb borkereskedő város Európában. Az akkori jólét még ma is meglátszik a városon. Lépten-nyomon szecessziós épületekbe botlunk, amelyekből sugárzik a Belle Epoque hangulata.

Feltűnik még néhány más érdekesség is a szűk utcákon barangolva. Az egyik a fagerendás házak, amelyek Elzászra emlékeztetnek, a másik a középkorból itt maradt patríciusházak, amelyek néhol ott őrzik magukon a Mosel városi hódításait. Szinte elképzelhetetlen, hogy még 1991-ben is elárasztotta úgy a várost a folyó, hogy a homlokzatokig ért a víz.

Traben-Trarbach másik sziklás dombját, a Mont Royal-t, amelyen szintén állt a középkorban egy vár, az őszi napsütésben egy pincészet mellől vesszük csak szemügyre, mert már sokkal jobban izgat bennünket, hogy betérjünk valamelyik régivágású étterembe.

Traben-Trarbachnál különösen szép a Mosel kanyarulata – írják az útikönyvek. Gondolom így van, de igazából fogalmam sincs, hogy milyen a folyó kanyarulata a városnál, hiszen ennek bizonyításához minimum kisrepülőre kellett volna szállni. Azt azonban tudom, hogy milyen a sokak által a Mosel legszebb parti sétányának látványa reggel. Éppen ezzel szemben laktunk és nem is akármilyen szállodában.

A hajószálloda

Eddig még soha nem jutott eszembe, hogy egy hajószállodán foglaljak szállást, de a Mosel környékén annyira a bor játssza a főszerepet, s így a legtöbb szállás is e körül forog, hogy elhatároztam, én valami mást szeretnék. A folyó, amelynek mindent köszönhet ez a vidék – igen, még a bort is – sokkal vonzóbb volt számomra. Így akadtam rá a Viva Cruises éppen Traben-Trarbach-ban ideiglenesen kikötött hajójára. S milyen szerencsém volt! Magyar kapitány és magyar menedzser vigyázta minden ott töltött pillanatunkat. Mindketten nagy örömmel mutatták be a hajót.

Meséltek a társaság más folyami útjairól, amelyekhez rögtön kedvet kaptam. Rajna, Duna, Rhone, Szajna, micsoda látvány lehet. Mert hajón ébredni és rögtön reggel a bekukkantó folyót szemlélni, a ködpára sétáját követni és a túlpart sétányát fürkészni, az nem mindennapi élmény.

Hasznos információk Traben-Trarbachoz

Múzeumok

Mittelmoselmuseum – Villa Böcking

Ha közel akarsz kerülni egy helyhez, akkor keress egy olyan múzeumot, amely az ott élők egykori életébe enged betekintést. Traben-Trarbachban ilyen hely a barokk Böcking villa, amelyet 1750 körül Johann Adolf Böcking építtetett, s családja lakhelye volt egészen a 20. század elejéig. Böckingékről számos érdekesség is kiderült azon kívül, hogy láthattam egy moseli patrícius otthonát. A család ugyanis egy házassággal rokonságba kerül a mettlachi "Villeroy & Boch" vállalat tulajdonosaival (akikről már itt írtam), sőt Böckingék vagyona nélkül valószínűleg nem létezne már a híres porcelángyár. Fény derült arra is, hogyan érkezett Goethe látogatóba (háborútól és a Mosel-folyó barátságtalan fogadtatásától szenvedve), mit keresett itt Guillome Apollinaire (a Böcking család egyik nevelője volt két évig), s mit is ajándékozott a porosz trónörökös, I. Frigyes Vilmos a családnak (egy aranyvázát). Egy szó, mint száz, Böckinghez be kell térni, s közben sokat megtudhatunk a városról és a Moselről is. A borászatról már nem is beszélve.
Buddha és időutazás

Van a városban egy egyedülálló Buddha gyűjtemény és egy kerékpár múzeum is. Míg az előbbit el sem lehet téveszteni a már említett szecessziós építésznek, Bruno Möhringnek köszönhetően, a másik egy eldugott kis utcában van és időutazó múzeumként hirdeti magát.
Gasztronómia

Őszintén szólva eleinte kicsit féltem a barna szószos, jól ismert német húsos ételektől. De ma már tudom, hogy még ez is lehet finom. Éppen ezért nem ijedtem meg a Kasseler-től, amelyet Gräwes-szel tálaltak. Mi is ez? Füstölt karaj, jó puhára főzve (ki gondolta volna, hogy ilyen puha is lehet) és hozzá káposztás, szalonnás, hagymás tört burgonya. Ajánlott étterem: Alte Zunftscheune (eszméletlenül jó a berendezés is, igazi boros, moseles).
A másik gasztronómiai és optikai élmény egy kávézóban ért bennünket. Az Alte Ratsschänke kávézót a tíz legjobb moseli kávézó között tartják számon. A tulajok francia Svájcból jönnek, így igazából a sütemények is innen származnak, ahogy a kávé is. A berendezés pedig, nos az mindenhonnan. Kezdjük ott, hogy egy régi favázas épületről van szó, amely eredetileg plébániának épült, majd volt borház és étterem is. Bent van angol wc virágokkal kifestve, apró varrógép, talán gyerekeknek, barokk fotel, intarziás szék és több százéves gyermekjátékok is.
+1 tipp Kirándulás az alvilágba

A 19. század végén, a 20. század elején Traben-Trarbach borkereskedelemben való részvétele olyan mértékben megnőtt, hogy a város pincéi kicsinek bizonyultak. A kapacitásnövelés érdekében többszintes, hosszú, akár százméternyi pincéket is kiépítettek a város alatt. Ezek ma bejárhatók vezetett túra keretében, ahol könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy míg egy udvaron mentünk le a pincébe, addig a főút túloldalán egy kertben bújunk elő. A vezetett túrákon a szőlőművelés történetéről és a világ legnemesebb borának, a rizlingnek a készítéséhez használt ősi pincetechnikákról is megtudhatunk érdekességeket. Bővebb információ itt.

Bernkastel-Kues

Célunk észak és dél volt, mindkettőre egy-egy napot terveztem. A ’déliirány’ nap első állomása, Bernkastel-Kues megfogott bennünket. Mondanom sem kell, hogy itt is két város összeolvadásáról van szó, a folyó két partján. Még Traben-Trarbachban eltévesztem az utat és a folyó másik partján érkezünk Bernkastel-Kues-be. Nincs rossz oldal, de eredetileg a régi reneszánsz belvárost céloztam meg, helyette azonban egy sokkal izgalmasabb hely előtt parkolunk. Nicolaus Cusanus középkori bíboros öröksége előtt.

A bíborost a filozófiában, a matematikában és a csillagászatban jártas személyek bizonyára jól ismerik. Egyszerre tekintik Kopernikusz, Kepler, Galilei és Giordano Bruno előfutárának. S igen, egyházi főméltóságról van szó, aki itt a Mosel partján egy hajós kereskedő gyermekeként született, aki a középkor nagy egyetemeire járt, komoly tudományos és filozófia munka van mögötte és aki testvéreivel egyetértésben arra használta fel az örökségét, hogy szülővárosában időseknek, betegeknek hozzon létre egy kórházat, otthont, találkozási helyet. Mindezt tette a 15. század közepén, 1458-ban. A Cusanus Alapítvány ma is működik, mint idősek otthona és akadémiája, találkozási pontja. Időnként látogatható is, mi most csak az udvaron sétálhattunk kicsit és a saját borászatukba (mert az itt mindenkinek van) térhettünk be, de így is érezni lehetett Cusanus szívének dobogását. A bíboros az umbriai Todiban nyugszik, de a szívét, kérésére itt, a saját kezdeményezésére épített kápolna kriptájában helyezték el. Én azonban inkább a szorgoskodó ápolók és az ajtón kilépő, idős emberek mosolyában éreztem Cusanus szívének dobogását. Még a folyó fölött is visszanézek a kues-i örökségre, holott már legalább annyira csábító Bernkastel. A folyóparton itt is felbukkan a Mosel mentén megszokott kép, a szecessziós villák, s egy közeli dombon a középkori vár.

Nem is sejtem, hogy mi bújik meg még a város szívében. Favázas házak, középkori borozók, galériák, éttermek, szökőkutak, s sok-sok történet kereskedőktől, borászoktól, vagy erre barangoló művészektől. Kapkodva kattintgatok, majd leülök egy kávézó teraszára és csak nézem a házakat.

Futok egy kört a környező utcákban, majd újra visszatérek a középkori piactérre. A német késő-reneszánsz homlokzatú városháza,

a Heinz’sches Haus és a 400 éves Szent-Mihály kút is megfog, de szemem megakad a Badstub étterem cégérén. Lehetséges lenne, hogy itt a középporban tényleg kádban ülve fogyasztották el a vendégek a vacsorájukat? (Aki kinyomozza nekem, azt meghívom egy kávéra.)

A város legismertebb épülete egy tipikus moseli ház, a Spitzhäuschen 1416-ból. A régi moseli borászházak kiváló mintája: tölgyfagerendás, kiugró emeletek és a takarmány és bor tárolására alkalmas tetőtéri beépítés.

Ha már kanyarulat ismét és persze itt is azt írják, hogy csodás felülről, akkor nincs mese fel kell jutni Landshut várába. Meredeknek tűnik, ezért a buszt választjuk és jutalmunk egy olyan buszsofőr, aki amatőr színtársulat tagja és bizony nem csupán feldöcög a meredek utakon a szőlősorok között, hanem szórakoztatja is az utasokat. A várnál már középkori verset is előad operaénekesi ambíciókkal. Az éneklő buszsofőrnél már csupán egyetlen dolog érdekesebb itt, a Mosel látványa.

Jó és a vár is, hiszen, nem elég középkorias külseje, ókori római lábai is igen híresek. Lefelé már mi sem tudunk ellenállni a szőlősoroknak és annak, hogy hosszabban kémleljük a környéket egy-egy kilátópontról.

A városban újra bejárjuk a középkori utcákat, leülünk egy kávéra a téren és megcsodáljuk a hídról Kues másik, inkább szecessziós villákkal tűzdelt folyópartját.

Elárulom, hogy a várost nem tudtuk elengedni. Minden nap találtunk egy aprócska indokot, hogy visszatérjünk. Egy borászat, egy vacsora, vagy csupán egy esti fotózás, valamennyi visszahúzott a Mosel egyik legszebb német városkájába.

Hasznos információk Bernkastel-Kues-höz

Múzeumok

Található a városban Bormúzeum és Vinothek, Baba- és Óramúzeum, Várostörténeti Múzeum, s még egy történelmi bonbonkészítő műhely is. A legnagyobb kiállítást azonban a Zylinderhaus Múzeum kínálja: Autók és járművek az elmúlt 100 évből képezik a kiállítás anyagát, de ezen kívül a háború utáni évtizedek nyugatnémet ipari fellendülésének köszönhető új, boldog életérzését is szeretnék visszaadni.

Gasztronómia

A városban bármelyik éttermet is választjuk, nem lesz hiány moseli borral ízesített finomságokban. Az én kedvencem a Rotisserie Royale étteremben a kacsamáj volt rizlinges szószban.
Amennyiben Bernkastel-Kues teraszára szeretnénk kiülni, akkor Landshut várából vagy a városból is gyalogosan megközelíthető Schützenhaus Fogadóba térjünk be.

+1 tipp Robogj a szőlők között

A Mosel fölé magasodó szőlőhegyekhez jóval közelebb kerülhetünk, ha robogóval túrázunk Bernkastel-Kues mellett. A kis motorokat bárki vezetheti, akinek van jogosítványa autóra és már elmúlt 23 éves. Vezetett robogós túrák keretében eldugott helyeket is felfedezhetünk.

Cochem

A Mosel másik híres városának nevét elég csak beütni a keresőbe, vagy az Instagramon és máris szebbnél szebb fotókat kapunk. S ezeknek a fotóknak igenis van valóságalapja. Még esőben is.

Október lévén számítottam rá, hogy Németország közepén eshet az eső, de mivel három napig csodás őszi időnk volt, rosszul esett, amikor reggel a folyóba csapódó esőcseppek hangjára ébredtem. Cochem, milyen lesz így Cochem? Hiszen ott libegőzni kellene, túrázni, várhoz felmászni és persze a színes, városi épületek is szebbek napsütésben. Megtanultam már néhányszor Norvégiában, hogy az időjárás az úr, de azért szeret bennünket. Cochemben nem láthattunk mindent az eső miatt, de amit láttunk, az így is lenyűgözött. Ebben a városban céltalanul bolyongani a legjobb. Ha egy utca magához hív, akkor oda be kell menni.

Van itt is múzeum, mustármalom, jó kávézók, design üzletek, de a házak a kis, szűk utcákon, amelyek végén váratlanul felbukkan a vár, lenyűgözők.

A vár története, mondhatnám azt, sztorija (megértitek hamarosan, miért) különösen érdekes. Sablonosnak tekinthető egészen a 17. század végéig, már moseli értelemben véve sablonosnak. Római erőd, majd helyi grófok kis viszályai és családi ide-oda adogatásainak elviselője a csaknem 100 méterrel a Mosel-folyó fölé emelkedő épület. S akkor 1688-ban jön XIV. Lajos, a Napkirály és pfalzi örökösödési háborúban elfoglalja, majd felrobbantja a várat. Csaknem kétszáz év romokban, amíg egy berlini kereskedő 300 aranyért meg nem vásárolja az épületnek kevésbé nevezhető falakat. Louis Ravené egy romantikus férfi lehetett, mert igazi, mesebeli várkastélyt álmodott meg és nem sajnálta rá az pénzt sem. Volt neki, na, lássuk be. A neogótikus stílusú épület a Ravené család nyári rezidenciájaként szolgált, és 75 évig a család tulajdonában maradt. Ma már a városé. Ők is a jó gazda gondosságával figyelnek rá, így igazán impozáns kívül-belül.

Hasznos információk Cochem-hez

Múzeumok

Kétszáz éves Történelmi Mustármalom (Historische Senfmühle) található a városban, ahol a helyi mustárkészítés rejtelmeibe tekinthetünk be kóstolással egybekötve.

Bundesbank Bunker – azaz a Német Nemzeti Bank titkos bunkerja. Évtizedekig még a szomszédban élők sem tudták, hogy mit rejt a Cochem közelében fekvő hegy. Ebben a bunkerban őrizték az NSZK titkos pénztartalékját arra az esetre, ha a hidegháború elfajulna és atomtámadásra kerülne sor. Ma a bunker már látogathat vezetett túra keretében. 

A drágakő múzeumban nyugodtan elcsábulhatunk, mert a színesebbnél színesebb drágakövekből készült ékszerek a múzeum boltjában megvásárolhatóak. Csak a bankkártyát ne felejtsük otthon.

Gasztronómia és Szállás

Az Alte Thorschenke éttermet és szállodát a belváros szívében Németország legöregebb szállodái között tartják számon. Megszállt itt már Mária Terézia, Napóleon, Goethe és William Turner is. Mária Terézia saját szobát is fenntartatott magának, amelyet manapság már akár mi is kibérelhetünk. Az étteremben nincs hiány igazi húsos német ételekből.

+ néhány kisváros, amelyet nem érdemes kihagyni: Jártunkban keltünkben a Mosel mellett álljunk meg pár röpke pillanatra Beilstein,

Zell, Piesport, Neumagen vagy a csak úgy megtetsző városkákban. Egy várra, egy római kori emlékre, vagy egy borászatra mindenhol rábukkanunk.

+1 jótanács: Ne hagyjuk magunkat a navigáció által eltéríteni a folyó mellett kanyargó utakról. Itt sokkal élvezetesebb a folyó völgye. S bárhol meglátunk egy szép kilátópontot, egy várromot, vagy attraktív partszakaszt, ne legyünk rest megállni és gyönyörködni benne.

A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót dr. Szalai Krisztián, az Élet sója blog fotósa és dr. Bagó Tünde az Élet sója blog szerzője készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerzők engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: blog@eletsoja.hu     

Az utazásunkért köszönet illeti a Német Turisztikai Hivatalt, akiktől mi is rengeteget inspirálódunk, kövessétek a facebookon is itt az oldalukat.  


Hozzászólás írása...

Az email címed nem jelenik meg.*