Kék lábas, fürdőző szerzetesek és szerencsét hozó tetőcserepek a Sváb-Albban

A Blautopf a leghíresebb karsztforrás Németországban. Igazi celeb, amiről milliók posztolnak a közösségi média felületein. Hírnevét a mindig harsányan kék külsejével szerezte, amelyre még az is odafordítja a tekintetét, aki bejárta már a Maldív- és a Seychelle-szigeteket, valamint Mauritiust is. Régóta az Élet sója blog bakancslistáján volt a hely, de őszintén szólva attól tartottam, hogy csupán egy kis forrás, amelyhez másfél órát utazunk és a színén kívül másra nem akadunk körülötte.

A Blautopf meglepett bennünket, keletkezése és létezése érdekességein túl, a mellette elnyúló Blaubeuren település utcái, kolostora és múzeuma olyan érdekességekkel szolgált, amelyet máshol még nem láttunk.

Blaubeuren, a városka

Blaubeuren település a Sváb-Albban fekszik. Mi az a Sváb-Alb? Németország egyik középhegysége, amely nagyrészt Baden-Württemberg tartományban, kisrészt Bajorországban húzódik. Délen és kissé keleten is a Duna határolja. A középhegység mészkőből áll, ami a mi kis forrásunk szempontjából még érdekes lesz. Miközben autóztunk a Bodeni-tótól északkeletre Ulm irányába (Ulmról itt olvashattok az Élet sója blogon), Blaubeuren felé, az út mellett többször is felbukkantak a sziklák, megtörve a dimbes-dombos és a néhol sík vidéket.

Túrázók és kerékpárosok paradicsoma a környék, sok kis régi településsel és helyi gazdaságokkal. Blaubeuren is egy kanyon után tűnt fel, láthatóan turistákra optimalizált városként. El sem lehet téveszteni a településen a forrást, a parkolókat és az egyéb látnivalókat, minden jól kitáblázva irányítja az ide érkezőket.

Hajtott a vágy, hogy végre lássam a híres forrást, de a város kis utcái, fagerendás házai lelassítottak. Hiába mutogatták a táblák, hogy merre menjek, egy-egy épület mindig eltérített. A 11. századi bencés kolostor köré épült város egyes épületei még a 15–16. századból valók, szerencsére megúszták a 20. század háborús pusztítását is. Jónéhány étterem, kávézó és hotel is mutatja a hely jelenlegi népszerűségét, amelyhez hozzájárul Ulm és a Duna közelsége is, a már említett kiváló túraútvonalakkal. (A fotókra kattintva azok nagyban is megtekinthetőek.)

Blautopf, ahol a mészkő a vízzel és fénnyel találkozik

Említettem a mészkő jelentőségét az Albnál. A mészkő teszi lehetővé a környéken, hogy az esővíz ne felszíni patakokban, folyókban gyűljön össze, hanem leszivárogjon a mészkő repedésein keresztül, utat vájjon magának, s az évezredek alatt kialakult barlangrendszerekben időzzön. Innen aztán egyes helyeken feltör majd, és máris kész a karsztforrás. A Blautopf is egy ilyen forrás, amelyből pár méterre odébb már folyó lesz (a Blau), de előtte még kis tóval ajándékozza meg a világot.

Amikor megálltam előtte, akkor másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy vajon mitől ilyen kék. A tudományokban jártasabb férjem rögtön belekezdett a Rayleigh-szórás és a vízben eloszlatott nanométeres nagyságrendű mészrészecskék elmagyarázásába. Értettem is, meg nem is, de az mindenesetre átjött, hogy itt bizony ismét a mészkő a fő színkavaró, de a napfény nélkül csak félkarú kő maradna. Jól látszik a fotókon is, hogyan változott a forrás színe, ahogy a nap elbújt egy felhő mögé, vagy újra felbukkant. Ha hiszitek, ha nem, ezt az alig 40 méter átmérőjű kis tavacskát jó órán keresztül jártuk körbe.

Varázslatos színe vonzotta a tekintetett és megnyugtatóan hatott. (A fotókra kattintva azok nagyban is megtekinthetőek.)

Alvilág a forrás alatt: Blautopf-barlang

Az út végén kiderült, hogy a 22 méter mély forrástó fenekén 1957-ben két müncheni búvár rést talált, és így sikerült behatolnia a Blautopf-barlang bejáratához. Az „alvilágba vezető úton” (ahogy a környék mítoszai tartják) a felfedezők a legkülönfélébb képződményekre bukkantak, egészen a hatalmas barlangtermekig, amelyek közül néhány levegővel, és nem vízzel telített volt (például a „Mörikedom”, amely 25 méter széles, 30 méter magas és 125 méter hosszú).

A Blautopf-barlangot ma már több mint 11 km hosszan kutatják, és még vannak feltáratlan részei. Elképesztő, nem? Mintha lenne egy másik világ a föld alatt.

A szép hableány palotája

Mítoszokról írtam fent? Miközben leültem egy-egy padra a tó körül, azon gondolkodtam, hogy jóval a földrajz- és a fizikatudományi felfedezések előtt, milyen magyarázatot kerestek a környék lakói a forrás színére. Tudtak esetleg a mélyben húzódó barlangról?

Ezernyi mítosz és legenda kering errefelé. A leghíresebb egy hableányról szól, s Németország-szerte mesélik a gyerekeknek, amióta Eduard Mörike a legendából mesét faragott.

A szép Lau legendájában egy stuttgarti cipészinas, aki csodacipőkkel járja az országot, Blautopfnál találkozik a szép Lauval, egy vízi hableánnyal (szobrát a forrás mellett láthatjuk). A hableányt férje száműzte, mert szomorúságból csak halott gyermeket szült. Az átok akkor szállhatott el róla, ha ötször felnevet. Az asszony a Blautopf alatti palotájában él, és az átok feloldásához bizony a környék lakosai segítik hozzá, élükön a sváb cipészinassal, egy apácával és persze a forrással.

A kék lábas

A nevetésre én akkor találtam okot a forrás közelében, amikor megláttam a kolostor falán a kék lábast. Útközben a kocsiban hosszasan tanakodtunk, hogy milyen érdekes a Topf szó használata itt, hiszen az magyarul lábast, fazekat (cserepet és éjjeliedényt is) jelent. Mi pedig a kék lábashoz (blau = kék, topf = lábas) tartunk. És a helyiek megjelenítették forrásuk elnevezését, amely valószínűleg a forrástó medencéjének alakjából adódott.

Fürdőző szerzetesek

A forrásnál is figyelmet kér magának a kolostor és temploma, de az utcáról bepillantva már magával is rántja a látogatót. Az 1085-ben alapított bencés kolostor udvarán csönd és nyugalom fogadott. A középkori, késő gótikus stílusban átépített épületek, a templom a híres főoltárral és kórusszékkel építészetileg és hangulatában is megkapó.

Engem mégis egy, az udvar hátsó részében álló Badhaus, azaz fürdőház hívogatott. Nem láttam még kolostorban fürdőházat, sőt fürdőt sem. Ha középkori fürdőkre gondolunk, akkor biztosan nem a szerzetesek jutnak eszünkbe. Nincs is olyan sok hasonló hely, Németországban csupán ez az egyetlen szerzetesi fürdő maradt fent. Ez persze nem jelenti azt, hogy a középkorban is így lett volna, vagy mégis?

Az 1510 körül épült ház alsó szintjén kialakított fürdőben megtalálható a nagy fakád, a mai szaunákat idéző fűtött padok, gőzfürdőként szolgáló helyiség, öltöző és pihenő egyaránt. A felső szintet vendégházként használták, rangos, nemesi látogatók számára.

A fürdőház kinézetével is megfogott, de a szerzetesek fürdőzési szabályain is elgondolkodtam egy ideig. Először is a szerzetesek egy idősebb testvér felügyelete mellett, fürdőingben fürödhettek csak. Az illendőség és a nyugalom megtartása volt a másik fontos szabály a fürdőzők számára. A betegeknek megengedték, hogy annyiszor fürödjenek egy évben, ahányszor az állapotuk megkívánja, de az egészséges szerzetesek csupán évente kétszer (karácsonykor és húsvétkor) fürödhettek. Szerencsére ez idővel változott, és később már akár havonta egyszer is megmártózhattak az egészséges kolostorlakók is. Azt hiszem, nem lehetett olyan jó a levegő egy-egy hálóteremben, vagy zárt helyiségben, nem gondoljátok? Sok kolostorban, így itt is voltak fürdető szerzetesek, akik segédkeztek a fürdésnél, masszázst végeztek, ledörzsölték a testeket, borotváltak, hajat vágtak.

Tetőcserepek és helyi lakosok

A fürdőház emeletén helytörténeti múzeum található, ahol szívesen időztem a bútorokat és a helyi népviseletet csodálva. (A fotókra kattintva azok nagyban is megtekinthetőek.)

Azt azonban nem gondoltam, hogy a kis épület bejáratánál ismét (azon a napon már harmadszor) valami olyat látok, amit eddig még nem. Az ajtó melletti falon Feierabendziegelek sorakoztak. Nem könnyű elmagyaráznom, hogy mit is jelent a szó maga. A Feierabend = munkaidő vége, esti pihenés, szabadidő sokszor elhangzik munkahelyeken a műszak végével, a Ziegel = tetőcserép (téglát is jelent). Hogy jön össze a kettő? Blaubeurenben sikerült összerakni és elkészíteni a szabadidőcserepeket. Amikor még kézzel készültek a tetőcserepek, akkor az év utolsó cserepeit szerencsét hozó vagy boldogságot kívánó, esetleg vallásos tartalmú szövegekkel és szimbólumokkal (nap, kakas) látták el. Amikor ez a cserép is elkészült, jött a jól megérdemelt pihenés. A feliratozott cserepek között találni olyat is, amelyre csak úgy jegyzeteltek, vagy borravalót kértek, esetleg a számlát vésték. A kiállított cserepek Blaubeuren környékéről származnak.

Ami kimaradt…

Kis település Ulm árnyékában, s milyen sok érdekességgel lettünk gazdagabbak – nyugtáztam hazafelé, és közben soroltam a kihagyott helyeket, úgymint a Rusenschloss, ahonnan állítólag csodás a kilátás a környékre, az Őstörténeti Múzeum, amely a paleolitikus művészet és zene központi múzeuma Baden-Württembergben és bemutatja, hogyan éltek a neandervölgyiek és a korai modern emberek az utolsó jégkorszak alatt, és milyen hatással volt a zenére, művészetekre és ékszerekre a találkozásuk. S még ott van a jégkorszaki barlangok meglátogatása, ami a kaotikus nyitvatartási idő miatt elmaradt.

A kék lábas jól kifőzte nekünk ezt a napot, kóstoljatok bele ti is egy szép, napos hétvégén!

    Hozzászólás írása...

    Az email címed nem jelenik meg.*