Csak a repülőjegyünk volt biztos São Paulo-ba, semmi más

Mikor máskor csinálná meg az ember élete nagy őrültségét, ha nem nyugdíjba vonulása alkalmával? Márta és párja úgy gondolta, az ember 60 éves kora körül már épp itt az ideje, hogy valami olyat tegyen, amit addig még soha. Hagyták magukat rábeszélni egy São Pauloba szóló akciós repülőjegyre, még úgy is, hogy a visszaútra csak két hónappal később kerülhet majd sor. Végül is nyugdíjasok, van idejük, s Brazília szép nagy ország, van mit látni – gondolták kezükben a két jeggyel. 

fd053fce_9ff2_4a65_b9d5_f4c7550d1868_kicsik_600x450.jpg São Paulo

Nekem nagyon sokat jelentett, amikor Márta megkeresett és elmesélte a nagy utazásuk történetét, mert szerintem is van egy pont, amikor csinálni kell az életben valami olyat, amely addig távol állt tőlünk, amely addig elképzelhetetlen volt, s amely addig lehetetlenségnek, őrültségnek tűnt. Az interjú végére garantáltan tervezgetni fogjátok életetek nagy őrültségét.

Kinek a fejéből pattant ki a nagy, őrült terv?

A párom fejében kezdett el motoszkálni egy dél-amerikai utazás terve – német ismerősök hátizsákos túráinak hatására -, de igazából ez nem volt még terv, csak egy ötlet a részéről az én nyugdíjba vonulásom megünneplésképpen. Először azt hittem, hogy napszúrást kapott, mert eddig is sokat utaztunk ugyan, de mindig csak Európában, nem gondoltam, hogy mi egyszer kimerészkedünk az öreg kontinensről. Ennyire vagánynak nem gondoltam magunkat!

A gondolat azonban nem hagyott bennünket nyugodni, s egyik alkalommal, amikor Komáromban jártunk, betértünk egy utazási irodába, ahol az ügyintéző hölgynek megemlítettük Brazíliát és ő rögtön São Paulot ajánlotta, mert éppen akkor nagyon akciós volt a repülőjegy oda. Kicsit félve mondta, hogy igazán akkor járunk a legjobban, ha két hónapig maradunk, mert akkorra tud adni visszafele nagyon kedvező jegyet. Pár perc alatt rábólintottunk és csak otthon kezdtünk el azon gondolkodni, hogy mihez is kezdünk mi egy majdnem 20 milliós nagyvárosban, egy 200 milliós országban, ahol portugálul beszélnek, – mi meg csak legfeljebb németül – két hónapig!?

e2ceb4d7_d04f_4934_aeb6_84b01879540a_kicsik_600x450.jpg São Paulo

Vettünk egy gombot, amelyhez kabátot kellett varrni. Elkezdtük megszervezni az utazást! Úgy éreztem, hogy biztonságot jelentene, ha találnék valakit, vagy valakiket, akik magyarok, ott élnek, s ha más nem, elmondanak telefonon pár dolgot, amit jó, ha tud két nyugdíjas São Pauloban. Találtam is egy Magyar Házat (kint élő magyarok közösségi háza), ahol régebb óta kint élő magyarok telefonszámai is fel voltak tüntetve. Összeszedtem a bátorságom, s felhívtam az egyik számot. Hozzánk hasonló korú hölggyel akadtam össze, aki nagyon szívesen segített. Párszor beszéltünk az út előtt, s összeállt a terv, ami igazából az volt, hogy nincs terv!

Ez még őrültebb módon hangzik! Azt jelenti, hogy nem volt szállásfoglalásotok, nem tudtátok, hogy melyik nap hol és mit csináltok?

Igen, ez pontosan azt jelentette! 🙂 A kint élő magyar hölggyel megbeszéltük, hogy mikor érkezik a repülőnk, megmondták, hogy melyik busszal menjünk be São Pauloba, a Republica térre és ők ott fognak várni bennünket, segítenek bennünket az első pár napban. Személyesen könnyebben megtervezzük majd, hogy hol lakjunk, mit nézzünk meg az ottlétünk alatt.

Meg is érkeztünk, betaláltunk a térre a 20 milliós nagyvárosban, csak éppen nem várt bennünket senki. Bolyongtunk ott egy ideig a 30 fokban, az iszonyatos párás levegőben, a hullámzó tömegben. A nyelvet persze nem tudtuk, így bárkit kérdeztünk, értetlenül állt velünk szemben. Odajött egy nagyon szakadt taxis, s mondogatta, hogy hotel, hotel. Nem mertünk vele elmenni, s tovább bolyongtunk a téren, amíg rá nem akadtunk egy hölgyre, aki beszélt németül, s nagyon kedvesen segített. Eljött velünk egy közeli hotelbe és segített szobát foglalni.

Éppen mire elhelyezkedtünk, kopogtattak az ajtón, s ott állt a magyar házaspár, akikkel a Republica téren kellett volna találkoznunk. Kiderült, hogy egy félreértés miatt elkerültük egymást, szerencsére a téren belebotlottak a taxisba, aki bennünket akart fuvarozni és az mondta, hogy egy hölggyel mentünk el hotelba, itt lehetünk valahol a közelben. Szerencsére nem voltak restek bemenni néhány hotelba és utánnunk kérdezni, míg végül megtaláltak. Nagy örömünkben kibontottunk egy üveg bort és reggelig beszélgettünk velük. Közben többször is megleptük őket azzal, hogyan tervezzük a két hónapot Brazíliában.

Hogyan terveztétek a terv nélküli utat? 

Már első éjjel sikerült meglepnünk őket is, mert elmondtuk, hogy mi bérelni akarunk egy autót, s azzal bejárni az országot. Minél több helyet szeretnénk látni, s ha valami megtetszik, akkor ott több időt töltünk majd el, ami pedig nem, onnan továbbállunk. Éppen ezért nem célszerű előre lefoglalni szállást, majd minden nap keresünk egyet. Néztek nagyokat, de rengeteg hasznos információval elláttak bennünket.

Az autóbérlés ilyen hosszú időre nem olcsó, de a hotelünk recepciósa segítségével egy kedvező lehetőséghez juthattunk hozzá – Brazíliában ez már csak így megy – azzal a feltétellel, hogy várnunk kell egy hetet az autóra, de azután egy hónapra a miénk, amíg Brazíliában tartózkodunk.

Ekkorra már São Paulot bejártuk a magyar házaspár segítségével és úgy gondoltuk, hogy még egy hetet itt tölteni nem éri meg nekünk. Kitaláltuk, elmegyünk Argentínába. Bementünk egy utazási irodába, foglaltunk jegyet Buenos Airesbe és másnap már repültünk is. Bejártuk a várost egy hét alatt. Imádtam a parkjait, a botanikus kertjeit, az állatkertet. Voltunk a régi kikötőben, a La Bocaban, s megnéztünk egy-két múzeumot is. Úgy hirdetik, hogy Buenos Aires, a friss levegő városa, ez teljesen igaz. Meleg volt, de mindig mozgott a levegő. Álomszép sétáló utcákon jártunk napközben, amelyek este átváltoztak ütött-kopott utcákká, mert a gyönyörű kirakatok elé régi, rossz, rozsdás redőnyöket engedtek le. Aki csak éjjel jár arra, az bizony rondának fogja találni!

Miután vissztértetek Brazíliába merre indultatok? 

Minél hosszabban szerettünk volna az óceán partján sokat autózni, így felmentünk egészen Salvadorig, csak itt autóztunk 3700 km-t, de megérte.

Ezen kívül elmentünk a Paraguay határnél lévő híres Iguazú-vízeséshez, amelynek látványa egy csodával ért fel.

A vízesés mellett betértünk egy madárrezervátumba, amelyet én nagyon élveztem, szabadon élnek ott a tukánok, papagájok és még vagy ezernyi más különleges madár (csupán csak a látogatóktól vannak elválasztva, de óriási életterük van ott).

Bejártuk São Paulo környékét, ott az én kedvencem Santos nevű város volt az óceán partján, s elmentünk Rio de Janeiroba is, de az a látogatás rövidre sikerült, mert amikor beértünk a városba, valahogy felkeveredtünk egy hídra, ahonnan az egész város, minden nevezetességével elénk tárult. Megálltunk, körbenéztünk, s miután kicsodálkoztuk magunkat, észrevettük a forgalmat az alattunk elterülő városban, s úgy döntöttünk, hogy inkább nem megyünk be. Így szerintem jobban jártunk, mert továbbmentünk a parton és fantasztikus kis településekbe és fenséges partszakaszokba botlottunk.

BRAZILIA_360_kicsik_600x450.jpg Óceán homokos partja Rio de Janeiro mellett

Megnéztük a fővárost Brazíliavárost is, mértani pontossággal épült város, látszik a tudatos tervezés rajta.

a4bc3916_9134_4ee8_bfaa_6d76c7af00a0_kicsik_600x450.jpg Brazíliaváros

Utaztunk az ország legrégebbi vasútvonalán, amikor Marumbit néztük meg. A vonat csodás helyeken ment keresztül, s az út végén egy az 1700-as években épült templomhoz értünk.

Felsorolni is nehéz, hogy mennyi mindent láttunk abban a két hónapban.

Milyenek voltak a szállás- és étkezési lehetőségek?

Szerintem teljesen elfogadhatóak, még úgy is, hogy nem tudtunk sok pénzt kiadni egyikre sem. Minden nap este 6 körül elkezdtünk hotelt keresni. A legjobb történetünk a motelekkel volt. A repülőn egy német fiatalember ült mellettünk, akivel szóba elegyedtünk és megkérdezte, hogy hol fogunk lakni, kikerekedett a szeme, amikor közöltük, hogy majd keresünk motelt. Felvilágosított, hogy Brazíliában a motel az a szerelemház, a párok, akik lopott órákra vágynak, azok veszik ki maximum egy éjszakára, ő nem javasolja. Útközben egyik alkalommal már sehol nem találtunk hotelt, viszont megláttam egy motelt. Mi is párnak számítunk, szeretjük is egymást, akkor miért ne mehetnénk be? – gondoltuk. Hatalmas meglepetés volt. A beengedő kapunál kellett az automatának fizetni, az udvaron egy sátorgarázssorban kellett beállni az automata által adott számnak megfelelő garázsba, onnan felvitt egy lépcső a szobánkba. Szívalakú ágy, gyönyörű tiszta fürdőszoba, bekészítve mindenféle tisztálkodási eszköz. Reggel a reggeli egy ételliften érkezett. Egész idő alatt senkivel nem találkoztunk, s mégis maximálisan ki voltunk szolgálva. Igazi diszkréció! Ezek után már szándékosan kerestük a moteleket egyéjszakás kalandjainkhoz! 🙂 S megjegyzem ezek a motelek nagyon kedvező árban is voltak.

A szállások tekintetében sokszor féltem attól, hogy koszos lesz, de az egyik legnagyobb meglepetés egy magánszállás volt, ahol ki volt írva, hogy kiadó szoba van. Becsengettünk, de amikor kijött egy öregember a koszos, foltos ruhájában, akkor már kezdtem bánni. Elvitt a hátsó udvarba, csak néztünk, hogy vajon a tyúkólat adja ki? S egyszercsak kinyitotta egy szoba ajtaját, le volt kövezve, szép ágy, vasalt, hófehér ágyneművel, zuhanyzóval a sarokban, semmi probléma nem volt.

Az ilyen helyeken egyébként érdemes alkudozni, én sokszor csak viccből is megpróbáltam, s volt, hogy így maradtunk 3 éjszakát egy áráért az egyik szálláson. 🙂

Sokféle étteremben jártunk, én mindent megkóstoltam, a párom már kevésbé volt nyitott. Tetszett, hogy az éttermekben élő zene szólt, sokan táncoltak, s általános jókedv uralkodott. Sokkal kevesebb stresszes embert láttam. Még a legszegényebb házak előtt ülő emberek is mosolyogtak.

Az biztos, hogy aki Brazíliába utazik, annak a szállás és étkezés költségei lesznek a legkisebb kiadások. Sok az ún. kilós étterem, ahol akkoriban mi (10 éve – szerk.) 800 forintért kaptunk egy ételt, s óriási választék volt.

Milyennek találtad a higiéniát és a közbiztonságot?

Általában mindig úgy indulok el, hogy a legrosszabbra számítok, s szinte mindig pozitívan csalódok. Brazíliában sem volt másképpen. Elsőre nagyon megdöbbentő volt, hogy az utcákon rengeteg a szemét, de később rájöttem, hogy a túl sok ember miatt nem szemeteseket helyeznek ki, hanem mindenki eldobja a földre a szemetet egész nap, s majd éjjel jönnek a takarítók, lemossák az utcát, feltakarítanak.

Meglepően nagy volt a tisztaság a benzinkutaknál a wc-kben, sok magyar wc sincs olyan. Az éttermekben sem voltak gondjaink, nem lett semmi bajunk. Nekem egyszer volt hasmenésem, de az is rövid ideig tartott, átmeneti volt.

A biztonságunk érdekében betartottunk pár alapszabályt, például, hogy nem öltözködünk kihívóan, próbálunk beilleszkedni, este 8 után nem megyünk nagyon utcára, s elkerüljük a favelákat, a nyomornegyedeket. Az autót mindig biztonságban próbáltuk leparkolni, mert ugye az összes cuccunk benne volt.

Érdekes volt a közlekedés, nehezen szoktam meg a közlekedési lámpák furcsa működését, a hatalmas városokat, de soha nem történt semmi probléma, még csak nem is láttunk balesetet sem.

Az út során sokszor érkeztünk olyan faluba, ahol bizony nem mertünk megállni, láttunk sátrakban, kunyhókban, nyomornegyedekben élő embereket, de láttuk a felhőkarcolókat és a gazdagok világát is. Óriási a kontraszt helyenként.

Mi volt a legnagyobb élményetek az út során?

Az Iguazú-vízesés látványát, dübörgését soha nem fogom elfelejteni, ahogy a vonatozást Marumbi felé két tucatnyi viaduktjával a szakadékok felett és az út mentén burjánzó növényeket.

Az is egy örökre szóló élmény volt, ahogyan az egyik kemping olasz tulajdonosa fogadott bennünket, miután megtudta, hogy magyarok vagyunk. Ismerte Budapestet, a Mátyás-pincét, a gulyást, s egy vacsora mellett ittuk meg az általunk ajándékba adott Tokaji Aszút.

Vagy amikor a magyar származású család által üzemeltetett Bucsky-hotel aulájában magyar plakátok fogadtak.

Minden nagy élmény volt, de a legjobban mégis azt élveztük, hogy teljesen szabadok vagyunk. Soha nem kellett senkihez és semmihez alkalmazkodnunk, azt csináltunk, ami jól esett, s bármennyire is furi, de jó volt, hogy mindig máshol aludtunk este. Igazi nagy szabadság volt!

c4737343_dcd0_495f_b085_41ec0fbea1d7_kicsik_600x450.jpg Naplemente az óceán partján

Márta és a párja ezúton is szeretné megköszönni az egész kinti magyar közösségnek az önzetlen segítséget, akik addig is és azóta is sok magyar turistának, vagy kivándorlónak segítenek átmeneti szállással, információkkal.

A bejegyzésben szereplő valamennyi fotó Márta és a párja tulajdonát képezi, azok másolása és letöltése szigorúan tilos!

    Hozzászólás írása...

    Az email címed nem jelenik meg.*