Lipcse lüktet és magával ragadja a városba érkező utazót. Lüktetnek a belváros régi épületei, Bach kottái, a múlt századi, kiüresedett és mégsem néptelen gyárépületek, a nemzetközi konyhák, a sörfőzdék és a városi parkok. Aki szerint egy városi séta unalmas, az nem járt még Lipcsében. Az Élet sója blog megmutatja, hogy a szász város hogyan pörgeti fel a látogatót néhány nap alatt.
2007-ben jártunk először Lipcsében. Kevés külföldi útjaink egyike volt, és nem is annyira a városra, mint inkább a Bach-fesztiválra koncentrált. Ekkor láttam először azt, hogy egy komolyzenei fesztivál is milyen tömegeket képes megmozgatni és milyen széles körben vonzza a külföldieket. Pár évvel később még mindig csak a fesztiválra és annak környékére, úgy értem, a történelmi belvárosra koncentráltunk. Jöttünk, hallgattunk, kicsit körbenéztünk és hazamentünk.
Most azonban, 17 évvel az első lipcsei látogatásunk után elmerültünk a város kínálta lehetőségekben, és meglepődtünk, amikor néhány nap után még mindig maradt olyan látnivaló, amelyet idő hiányában szívszaggatva kellett kihagynunk.
A történelmi mag hangulata
Lipcse belvárosában lépten-nyomon passzázsokba botlik a figyelmes sétáló. Korukról építészeti stílusuk mesél, jelentőségükről, mint virágzó város bevásárlóutcáiról egy-egy régi kép tanúskodik. A fedett utcák kicsit titokzatosabbak, bensőségesebbek, az üzletek is jobban ígérik az egyedi, a nem hétköznapi dolgok megtalálását. Kávézni egy passzázsban olyan, mintha kicsit beljebb kerülnénk a városlakókhoz. Na és a passzázsok alá rejtett „alvilág”, a sörfőzdék és éttermeik, a borbárok egyenesen a legbelsőbb körbe csábítanak.
Bennünket is behúzott a leghíresebb lipcsei Brauhaus a Mädler passzázsban. Őszintén szólva féltem picit az Auerbachs Keller kínálatától, hiszen mégis az a hely, ahová minden turistacsoportot elcipelnek. Utóbb kiderült, hogy a félelem alaptalan, a minőségre ügyelnek és nem csupán ezeréves úgynevezett „barnaszószos” receptekkel dolgoznak. Bátran kipróbálhatjátok!
Kétségtelen, hogy a régi városháza épülete – a Tamás-templom mellett – jelképe a városnak. Ez a reneszánsz épület nagyon könnyen megszeretteti magát, a város történetét bemutató kiállításaival, árkádjai alatt lipcsei kézművesek munkáival éppúgy, mint külső megjelenésével.
Számomra ő a nagy kedvenc a passzázsok után, míg a blog fotósának az egykori tőzsdeépület tetszett barokk stílusával. A lipcsei gazdasági életet kétszáz éven át szolgáló épület ma kulturális előadásoknak, rendezvényeknek ad helyet.
A tőzsde és a régi városháza mellett található a Naschmarkt, itt tartják a heti piacokat és itt csoportosul a legtöbb régi épület.
Kávézók párizsi és bécsi stílusban lipcsei pacsirtával
A belváros utcáin tett séta alatt feltűntek az olyan régi kávézók, mint a Riquet vagy a Kandler. Illenek a városhoz és kicsit visszahozzák Lipcse második fénykorát; úgy hiszem, hogy az első fénykor Bach ittlétekor tündökölt, a második a századfordulón, az 1900-as évek elején, a harmadik pedig most, az újabb ezredfordulót követően. A Riquet berendezése és kínálata Goethe szerint párizsi hangulatot varázsol Lipcsébe, a Kandler pedig szerintem Bécs kávéházait hozza el a városba, a mindkét helyen kapható híres lipcsei pacsirtától pedig nagyon helyi lesz.
A lipcsei Lerchen (pacsirta) valójában egy tésztakosárka marcipánnal és lekvárral töltve, tetején dióval és egy tésztakereszttel. A története pedig a 19. századig nyúlik vissza, amikor Lipcse körül befogták a pacsirtákat és exportálták, valamint helyben is felhasználták. A madarak húsát tésztaburokkal vették körbe és egyben megsütötték. Egy idő után annyira elterjedt a pacsirtavadászat, hogy a madarakat a kihalás veszélyeztette. Lipcse városa ekkor betiltotta a pacsirta befogását és fogyasztását. A cukrászok töltötték be a hiányt azzal, hogy elkészítették ezt a tésztakosárkát, amelyen a kereszt az elfogott pacsirták összekötésére szolgáló szalagra emlékeztet.
Zöld város nyomasztó múlttal
Szeretem a német városokban a zöldfelületek erőteljes jelenlétét. Nemcsak a jó levegőről, hanem a zajok megszűréséről is szólnak, és az elvonulás lehetőségét nyújtják. Lipcsében járva is feltűnt a sok park, de amikor az Augustusplatzon álló MDR torony 31. emeletéről, mintegy 120 méter magasságból néztem rá a városra, akkor bizonyossá vált, hogy Lipcse bizony zöld város. Holott megküzdött és küzd még ma is az NDK-korszak alatt ellene elkövetett ipari és építészeti „merényletekkel”. Lipcse mégis újraéledt, és ehhez talán a parkok is hozzájárultak.
Lipcse második fénykorát az Európában még ma is legnagyobb alapterületűnek számító vasútállomásának köszönheti. Ezzel a pályaudvarral nyílt meg a lehetőség a város számára a gyárak bevonzására és vele együtt a fejlődésre.
Már kívülről is impozáns a vasútállomás épülete, de a föld alatt több szinten terjeszkedő utcák tovább emelik a hangulatát.
A vasútállomástól indulva egy körúton járhatjuk körbe a történelmi belvárost, de akár villamossal is körberoboghatunk, időnként leugorva az iskolamúzeumnál, a Tamás-templomnál, az új városháza eltéveszthetetlen, historizáló stílusú épületénél, az Augustusplatz melletti parknál és a Moritz-bástyánál, a különös történettel bíró Gewandhausnál, az operánál vagy a tóval is rendelkező Schwanenteich parknál.
Bach, és amit maga után hagyott
Johann Sebastian Bach, aki a lipcsei Tamás-templom kántora volt a 18. század első felében, a város számára soha nem halt meg. Ha teste nem is jár közöttük, de a zenéje, szokásai ottmaradtak a városban.
Megható, hogy a mesterre emlékező múzeum a Tamás-templom mellett, szomszédai és barátai, az arany- és ezüstkereskedő Bose család leánya, Christina Bose és férje házában van berendezve. A két család, Bach és népes famíliája, valamint Richterék összejártak, segítették egymást, a hölgyek különösen szoros barátságot ápoltak. A ház így tényleg hordozza Bach szellemét, miközben az ablakokból a mester szobrára és arra a Tamás-templomra láthatunk, amely a legtöbb Bach-mű születését inspirálta.
Annak, aki nem szereti Bach zenéjét, különösen ajánlom a múzeumot. Rögtön az első helyiségben ráébred arra, hogy bizony van az a bachi dallam, amiért odavan. Elég csak azt mondanom, hogy Bach inspirálta Sting, a Beatles, de még Lady Gaga egyes számait is.
A korabeli hangszerek mellett feltárulnak Bach mindennapjai, amelyek Lipcse 18. századi hétköznapjaiba is betekintést nyújtanak.
Bach zenéjével hatott a városra, beszéltek róla, hétről hétre várták az újabb műveket, találgatták, hogy vasárnap mivel lepi meg őket az orgonista-zeneszerző. Így lassan családok, épületek, utcák, majd egész Lipcse lelkébe beépült a mester és zenéje. Ma már nem létezhet Lipcse Bach nélkül.
Németországban jártunk már más városokban is, amelyek egy-egy zeneszerző életében fontos szerepet játszottak. Az én személyes kedvencem Bonn és Beethoven kapcsolata. Bonn városáról itt írtam egy beszámolót és egy kis szösszenetet itt az Élet sója blogon.
A Bach-fesztivál és a Bach-erdő
A Bach-fesztivált a 20. század első éveiben a Tamás-templomban akkor szolgáló kántor kezdeményezte. A rendszerváltásig, 1989-ig sokszor az ideológia áldozatául esett, de azóta az évente megrendezett komolyzenei fesztivál egyre nagyobb, mondhatni világraszóló népszerűségnek örvend.
Ezt tanúsíthatom, hiszen a zsúfolásig megtelt koncerttermekben, templomokban alig hallottam német szót. Sokkal inkább az angol volt az uralkodó nyelv. A szervezők posztjai szerint a fesztivál tíz napja alatt 76 ezer látogató érkezett a városba, mintegy ötven országból.
Ez nem kis kihívás egy városnak, főleg, ha közben még a labdarúgó Európa-bajnokság is elkezdődik. Magam is arra gondoltam időnként, hogy most igencsak megterheljük a környezetet.
Mintha csak olvastak volna a fejemben. A két koncerten, amelyen részt vettünk, megtudtam, hogy ökológiai lábnyomunkat egy Bach-erdő telepítésével csökkentik.
Az erdő fáit részben a hallgatóság, részben a cégek szponzorálásából ültetik a Lipcse melletti Störmthaler See mellett. Itt korábban egy olyan lignitbánya volt, amely tönkretette a környezetet, és a rekultiválás része ez az erdő is. Így kicsit csökkentheti a fesztivál a saját ökológiai lábnyomát.
Bach is kapcsolódik a tó közelében fekvő faluhoz, hiszen alig néhány hónappal azután, hogy elfoglalta a Tamás-templom kántori állását, kipróbálta az új Hildebrandt orgonát a falu templomában, és az 1723. november 2-ai felavatásra komponálta a Höchsterwünschtes Freudenfest (BWV 194) kantátáját. Az orgona nagyrészt eredeti állapotában maradt fenn.
Miért ajánlom a fesztivált nemcsak komolyzenéért rajongóknak?
A Bach-fesztivál sokkal több annál, mint amikor meghallgatunk egy koncertteremben egy Bach-darabot. Lipcsében mindig jelen vannak a sztárok, a híres karmesterek, a híres zenekarok és a híres szólisták, orgonisták. Ők azonban nem egy koncertre érkeznek, hanem egy fesztiválra, amelyen nem csupán eljátsszák vagy dirigálják a darabokat, hanem újítanak is. Így történt, hogy mi is részesei lehettünk a János-passió nem mindennapi előadásának. Amikor a templom padsorait kiszedik és középre olyan színpad kerül, amelynek mind a négy oldalán ül a közönség, a szólisták és a kórus színészekké válnak, a fény is szerepet kap a zene mellett, akkor mindenki úgy érzi, hogy Bach üzenete a modern emberhez is eljut.
A másik koncert, amelyen részt vettünk, nem volt ilyen látványos, de a Bach-fiú, Carl Philipp Emanuel Bach műve és a freiburgi zenekar koncertmestere a magyar Borhi Éva, valamint a csembalista miatt mégis olyan élményt adott, ami kiemelte az átlagos koncertek közül. Azt sajnáltam, hogy most a nagy sztárok, mint Ton Koopman vagy a Bach örökségére épített dzsessz-, illetve könnyűzenei program kimaradt, de a fesztivált minden évben megrendezik, így bármikor visszajöhetünk.
A Tamás-templomban felemelő érzés hallgatni Bach zenéjét, de azt csak kevesen tudják, hogy a Nikolai-templom számára is rendszeresen írt darabokat a mester. A Nikolaikirche az a típusú templom, amelyről kívülről azt gondolná a látogató, hogy átlagos, a benső tér oszlopai és ornamentikája azonban egészen más hangulatot nyújtanak.
Ráadásul a templom fontos történelmi szerepet is kapott. 1989 őszén ugyanis a Nikolaikirche lett a kiindulópontja az erőszakmentes hétfői tüntetéseknek, amelyek nagyban hozzájárultak az NDK állam összeomlásához. Csak csöndben jegyzem meg, hogy remélem, ezt a lipcseiek sem felejtették el, amikor mostanság a szavazófülkébe mennek. Sajnos úgy tűnik, emlékeztetni kell őket, ahogy magunkat sem árt.
A lipcsei csata nagysága kőbe vésve
Az 1813-as lipcsei csatának állított emlékművet Európa legnagyobbjaként tartják számon. Nehéz eldönteni, hogy a tervezők, alkotók mihez is hasonlították a több mint százezer ember halálát követelő csatát, illetve a porosz–orosz–osztrák–svéd győzelmet Napóleon felett. Van itt minden, az ókori istenségekre, germán mitológiai hősökre, arkangyalokra, lovagokra emlékeztető szobroktól a kriptán át a kilátóig.
Apropó, kilátó!
A hely, ahonnan leginkább Lipcse szocialista építészetének lehetünk tanúi és ahonnan egy templomnak álcázott krematóriumra lehet látni.
Azt hiszem, ez az az emlékmű, amit a legkevésbé ajánlanék Lipcsében, kivéve, hogy az új múzeumi részben érdekes információkra akadtam a lipcsei csatával kapcsolatban.
Sokkal érdekesebbek ennél Lipcse régi gyárnegyedei, amelyek újjászülettek a kortárs művészetekben és a nemzetközi konyhákban.
Két menő városrész és egy csatorna Lipcsében
Boldog voltam, hogy jutott idő most Lipcse másik arcára is. Van két városrész, amely egykor, Lipcse iparosodása idején (a 19. század második felében) gyáraknak és munkásnegyedeknek adott helyet. Az egyik Connewitz, a másik Plagwitz.
Plagwitzben elsőként a Spinnereiba mentünk. Ez az egykori fonógyár, amely a 20. század elején a kontinentális Európa legnagyobb ilyen gyárának számított, ma művészek találkozóhelye. 100 művészeti stúdió, 14 galéria, mozi, színházi helyszín, étterem, kávézó, nyomda található az egykori gyárépületekben. Élveztem, hogy egyik galériából a másikba léphetek, figyelhetem, ahogy alkot a kalapkészítő vagy a keramikus. Olyan különleges atmoszférája van a helynek, amely magához láncolja a kortárs művészeteket kedvelőket.
Plagwitz nemcsak a gyárat, hanem egyes utcáit is átadta a kortárs művészetnek. A Karl-Liebknecht-Straße kis üzleteknek, sörözőknek, kávézóknak, éttermeknek ad helyet. Különösen érdekes a 43. szám alatti kipingált ház és vele szemben az egykori konzervgyárból megmaradt téglaépület, amely sörkerttel is rendelkezik.
Ennek a városrésznek a nemzetközi konyhákat tömörítő utcája a számomra kimondhatatlan nevű Zschochersche Straße. Itt aztán bőven lehet válogatni a japán, a grúz, a szír és egyéb konyhák közül. Biztosíthatlak benneteket, hogy igen magas színvonalúak, érdemes kipróbálni. Mi a 997 nevű japán étteremben ebédeltünk, csak ajánlani tudjuk, de hasonló jókat hallottunk a Gemrieli grúz étteremről is.
A Zschochersche Straße áthalad a Karl-Heine csatornán, amely a gyárak miatt létrehozott mesterséges csatorna, de ma már kenusok, kajakosok, paddelesek kedvelt helye, s csoportos hajózásokra is van lehetőség. Ez is a „zöld-séget” erősíti Lipcsében.
A másik különös városrész Connewitz, ahol egy vadaspark és egy régi gáztartályba rejtett panorámakép található. Az érdekességét azonban két dolog adja. Az egyik a vadaspark és a körülötte található csatornákkal szabdalt természetvédelmi terület. Ez is egy olyan zöldterület, ami a városban van. Imádnivaló. A másik érdekességét a füstös diákkocsmák és éjjel-nappali kisboltok alkotják. Ezt mi kihagytuk, mert túl öregnek ítéltük magunkat hozzá, de ez is Lipcséhez tartozik, hiszen az egyetem sok-sok fiatalt hoz a városba.
Amiért visszamennénk Lipcsébe:
– Felmásznánk az új városháza tornyába.
– Megnéznénk a jelenleg felújítás alatt álló Paulinum régi részét és az új egyetemi épületeket.
– Megcsodálnánk a Képzőművészeti Múzeumot.
– Elmennénk a Gewandhausba egy koncertre és az Operába egy előadásra.
– Megnéznénk a Mendelssohn- és a Schiller-házat.
– Meglátogatnánk a Gohliser kastélyt.
– Visszamennénk a Spinnereiba napokra, és csak csodálnánk a kortárs művészeket alkotás közben.
Ugye ti is úgy látjátok, hogy Lipcse az a város, ahol napokat lehet eltölteni a felfedezéssel?! És a környékről még nem is beszéltünk, de arról majd később!
Az utazásunkért köszönet illeti a Német Turisztikai Hivatalt, akiktől mi is rengeteget inspirálódunk, kövessétek a facebookon is itt az oldalukat.
