Nizzában nem nehéz olyan helyet találni, ahonnan ne nyílna fergeteges látvány vagy az Alpok szikláira, vagy a tengerre, vagy a Saint-Jean-Cap-Ferrat félszigetre. Valószínűleg ez a látvány ösztönözte Béatrice Ephrussi Rothschild asszonyt is, amikor „megküzdött” II. Léopold belga királlyal azért a területért Nizzában, amelyen felépítette a Villa Ephrussi Rothschildot.
Fotó: dr. Szalai Krisztián
A XX. század első évtizedeiben épülő palota valamennyi munkálatát saját maga ellenőrizte a fiatal, saját és férje révén is igen gazdag asszony. A villa magán viseli ezt a gondoskodást, mind építészetileg, mind kertművészetileg különleges, csaknem egyedülálló látványt nyújt.
Fotó: dr. Szalai Krisztián
Egy májusi délután napsugarai és Audrey Tautou színésznő fogadott Nizzában, a villa bejáratánál. Igen, valóban a művésznő, ugyanis éppen legújabb filmjét – az Eternité-t – forgatták a gyöngéd rózsaszínű épületben.
Pillanatokra elhittük, hogy éppen Béatrice Ephrussi Rothschild egyik teadélutánjára érkeztünk, hiszen a XX. század első évtizedeit idéző ruhákban a villa eredeti bútorzata között sétáló művészek hangosan franciául csevegtek. Ilyenek lehetettek azok a délutánok is, amelyeken Béatrice barátainak mutatta be művét. A ház – amelyben nem lakott, csak, mint művészetet és utazásokat kedvelő ember használta – őrzi egyénisége jegyeit. A nőét, aki soha nem adta fel, aki százszor is újra ültetett egy növényt, ha a misztrál szél kitépte, a nőét, aki értett a szépség még szebbé varázslásához, a szemnek és léleknek oly fontos harmónia megteremtéséhez.
Fotó: dr. Szalai Krisztián
Végig sétálva az épület kerengőjén, mélázom az épület stílusán, de nem tudnám egyértelműen sem klasszicistának, sem szecessziósnak mondani. Időnként úgy érzem, hogy van benne valami marokkói, vagy mór, de elképzelhető, hogy „csak” itáliai.
Fotó: dr. Szalai Krisztián
Mozaikjai ókort idéznek, míg a világítás már reneszánsz. Azt hiszem Beatrice ezeket a korokat és műfajokat szerethette a leginkább.
Béatrice gyűjteményei a világ különböző pontjairól – porcelánok, fali szőnyegek, bútorok – pedig gyűjtői hozzáértését tanúsítják.
S mindenen túl, túl a festészeten, a gobelineken, a porcelánokon, Fragonard ironikus művein ott van valami minden szobában, minden helyiségben. Valami, ami miatt éppen ide akarta építeni Béatrice ezt a villát. S az nem más, mint tenger. Bekúszik az erkélyeken, az ablakokon át, hogy figyelmet követeljen magának.
Fotó: dr. Szalai Krisztián
A tenger nemcsak a villát, hanem annak kertjét is uralja. Elsősorban, mert biztosítja a fantasztikus klímát és másodsorban, mert minden pillanatban egy újabb színnel ajándékozza meg a látogatót.
Kilenc különböző stílusú kertrész öleli körbe a főkertet, amellyel egy hajó fedélzetét – ez itt különösen stílusos – szerették volna idézni. Mondják, hogy Béatrice még tengerészruhás szolgákat is alkalmazott, akik a kertben sétálgatva tovább fokozták a tengeri hangulatot. Ez talán egy kicsit túlzás. 🙂
Fotó: dr. Szalai Krisztián
A francia kerttel körbevett központi szökőkút időközönként zenére elevenedik meg, a köztes időben pedig az itt-ott elrejtett csobogók teszik hallhatóvá a víz jelenlétét.
Fotó: dr. Szalai Krisztián
A provance-i kertben a levendula és a rozmaring,
Fotó: dr. Szalai Krisztián
míg a rózsakertben a rózsák illata kúszik a levegőben.
Fotó: dr. Szalai Krisztián
Az egzotikus kertrészben a kaktuszoké, a firenzeiben pedig a köveké a főszerep.
Fotó: dr. Szalai Krisztián
Nyugalom szigeteként ékelődik közéjük a japán kert,
Fotó: dr. Szalai Krisztián
míg a sort a spanyol és a sévres-i kertek zárják.
Örülök, hogy a második világháború alatt mégsem kellett azokat az aknákat felrobbantani, amellyel az egész félszigetet aláaknázták, s örülök, hogy a háború után a súlyosan károsodott kertet helyreállította a Francia Intézet, amelyre Beatrice ingatlanát hagyta. Aki Nizzában jár, s inkább egy kertben szívná magába a mediterrán hangulatot, akkor az itt, a Villa Ephrussi Rothschildban tegye meg.
