A 2.
Barlangvár, Izola, borok és sajtok, valamint a pásztorok hegye – csak néhány dolog azok közül, amelyet kihagytunk az első szlovén utunk során. A kis ország évek óta folytatásért kiáltott, s mi meghallottuk a hangját, sőt még a barátokat is meggyőztük, tartsanak velünk.
A meggyőzési technikánk része volt egy jó adag gibanica (amellyel az első utunk során ismerkedtünk meg és azóta rendszeres vendég az asztalunkon, a receptet itt találjátok az Élet sója blog oldalán), valamint egy térkép. Kiterítettük, pont úgy, ahogy apukám az autós térképet 1987-ben, s lelkesen mutogattuk, hogy Szlovénia optimális távolságban fekszik a Bodeni-tótól (a mi lakóhelyünktől) is, és barátaink magyar alföldi városkájától is. Nem beszélve arról, hogy egy csapásra kapunk tengert, történelmi városokat, hegyeket, barlangokat, borvidéket és kellemes klímát. Mindenki boldognak és lelkesnek tűnt, csak én aggódtam a várható meleg és turistatömeg miatt. Aggodalom szülte részletes útitervemet, amelynek megvalósítása a vártnál is könnyebbre sikerült.
A .0
Szlovénia másodszor is meggyőzött arról, hogy minőségi, változatos, élménydús utazást képes prezentálni. A bejegyzés címében szereplő nulla pedig nem csupán informatikai utalás, hanem azt is jelzi, hogy nulla problémánk adódott Szlovéniában a hat nap alatt. Benyomásaimat praktikus információkkal tűzdelve mutatom most be nektek.
Amikor csapatban utazunk, akkor többféle igényt kell figyelembe venni, de én imádom összehangolni a különböző kéréseket. Szlovéniába induló csapatunkban volt hegymániás, tengeri illatra vágyó, borkedvelő és várak, kastélyok szerelmese egyaránt, s mivel én senkivel nem szerettem volna kivételezni, kiválasztottam egy központi helyen, Ljubljana, a szlovén főváros tőszomszédságában fekvő kis hotelt. Innen nagyjából minden 1-1,5 órányi járóföldre volt az országban. A Hotel Pok négycsillagos szálloda túlteljesítette az elvárásaimat. Nem elég, hogy rögtön azzal kezdték, náluk lakott Napóleon is 1797-ben, még a szobák romantikus berendezésével és a helyi gazdaságokból hozott étkekkel is fogadtak. Ahogy a napjaink teltek a kis szállodában, megismertük a tulajdonosokat, akik maguk gondoskodnak vendégeikről, bevetve családjuk apraja-nagyját. A forgalmas utca – amely a hotel mellett fut – ellenére kellemes estéink voltak a lugasok alatt és nyugodt éjszakákat tudhattunk magunk mögött.
Használjátok a Booking.com oldalt itt az Élet sója blogon, ha a Hotel Pokban vagy más szállodában foglaltok, ezzel is lehetőségetek nyílik megköszönni nekem a sok-sok hasznos információt.
2.1, a főváros
Ljubljana az élhető városok kategóriába tartozik, s erről egy kutyás hölgy is igyekezett meggyőzni bennünket. A várból az ő segédletével találtunk le késő este és amíg gyalogoltunk a belváros felé, megtudtuk, hogy jobban szereti Ljubljanát, mint Amszterdamot vagy Koppenhágát (ott élt évekig), de most itt is minden drágább lett. Élvezi a biztonságos várost és a környezettudatos megoldásokat, de túlárazottnak tartja a belvárosi éttermeket. (Ljubljana látnivalóiról már írtam a Szlovénia 1.0 alkalmával, itt találjátok a cikket az Élet sója blog oldalán.)
Egyetlen délután kevés arra, hogy a főváros mindegyik arcát felvillantsa, de a már korábban adott tanácsom, miszerint csak sétálj a városban, most is bevált. Örültem, hogy ismerősként térhettem vissza, ráadásul egy másik évszakban. Ljubljana júliusban még színesebb volt, mint annak idején áprilisban.
Nem beszélve arról, amikor este a Ljubljanica folyó partján minden étterem és bár terasza megtelt, az élhető város úgy lüktetett, mintha az olasz vagy francia tengerparton sétálnánk. A bárok mögött helyenként ifjú szlovén művészek dizájnüzletei, galériái bukkantak fel, s az esti fényektől még színesebb lett ez a város.
Éttermi tipp
Általában kerülöm a turistáktól nyüzsgő helyeken az éttermeket, de miután a korábbról ismert Julija és Sokol éttermek már délelőtt telt házzal utasítottak el, úgy döntöttem, hogy kipróbáljuk a várban a Szlovéniában oly híres Jezeršek család éttermét. Szimpatikus a történetük és a küldetésük, miszerint Szlovénia gazdag kulináris örökségét szeretnék a modern konyhaművészettel ötvözni, s kvázi egy, a szocializmus alatt alapított vendéglátóipari egységből nőttek ki. Ma már nemcsak a fővárosban, hanem a Bledi-kastélyban és Ljubljanától húsz kilométerre is található egy-egy éttermük, valamint van szállodájuk és számos, rangos díjat besöpörtök nemcsak hazai, hanem nemzetközi téren is. Mi sem csalódtunk bennük, olyannyira, hogy a Bledi-kastélyban is náluk ebédeltünk. Mindkét helyen lenyűgöztek: a híres Krškopolje (ősi szlovén) sertéstől a tengeri halakig, a szlovén sajtoktól és boroktól a bledi krémesig minden kifogástalan volt.
2.2, a tengerpart
Aggodalmam, miszerint sok turista lepi el július végén Szlovéniát, alaptalannak bizonyult. Nem mondom, hogy nem voltak látogatók, de szerintem ez a szám még a kényelmes kategóriába tartozott. Vagy talán jó volt a szervezésem?
A hét közepén, ráadásul délelőtti órákban látogattuk meg Pirant és Izolát. Őszintén szólva Pirant jobban vártam, mégis utólag azt mondom, Izola varázsolt inkább el. Piran bájos tengerparti falu, romantikus utcákkal, a látótérbe mindenhol bekúszó kékséggel. Olyan város, ahol nem élnék szívesen, de mégis vonzónak találom.
Piranban az autót le kell parkolni a város szélén, s vagy a parkolóház mellett induló elektromos busszal, vagy a még ennél is környezetbarátabb lábbusszal juthatunk be a városba. Az út a tengerparton vezet a Giuseppe Tartini olasz zeneszerzőről és hegedűművészről elnevezett térig. Különös hely, ugyanis 200 éve még lábunkat a tenger mosta volna ezen a helyen, kikötő volt, amíg fel nem töltötték.
Éppen ezért nem is illik annyira az öreg, girbegurba házakkal tűzdelt utcákhoz ez a tágas tér. Olyan érzésem támad, mintha jól összegyúrták volna Szlovénia történelmét itt, az itáliai hatásokat az osztrák, majd a jugoszláv szellemiséggel. A városkanév eredetének kinyomozása is kisebb káosz, de erről írtam már a korábbi pirani látogatásunk kapcsán itt az Élet sója blog oldalán.
Piran után Izolát vettük célba. Szlovénia legfontosabb halászkikötője szerintem a legautentikusabb szlovén tengerparti város címet is megkaphatja. Színes házaival, olaszos hangulatú utcáival, a dombon helyet kapott templomával, amelynek harangtornya külön álldogál és jól kiépített strandjával a város szívében, a kedvencem lett.
S akkor még a koronáról, amelyet a Bujol étterem tett fel a napunkra, nem is beszéltem. Mi mást, mint halat ettünk, lévén, hogy halászvárosban jártunk. A baccala (ami a portugál bacalhau, azaz tőkehal elnevezése Szlovéniában) a szardínia, a tengeri herkentyűk, a polenta és a pasta országokon átívelő mediterrán keveredést mutatott az asztalunkon.
2.3, a történelem
A Predjama-vár évekkel ezelőtt izgalomba hozott, de akkor még az égiek sem akarták, hogy bejussak. Felhőszakadás árasztotta el a környéket, lehetetlennek tűnt a parkolás és a látogatás. Most azonban éppen az égiek segítettek hozzá, hogy meglátogassam a szlovén Robin Hood, Erazem lovag várát. A délutáni hőség elől számos helyre lehet menekülni Szlovéniában, az egyik a híres Postojme-barlang, de azt mi már korábban láttuk. Kihagyhatatlan, az biztos, de most sajnáltam volna az időt másodszori végigjárására. A Predjama-vár azonban tökéletes búvóhelynek látszott a kánikulában.
Szlovéniában az árak nem tűntek magasabbnak, mint Németországban, de a belépőknél időnként felkaptam a fejem. A Predjama-vár is megkérte az árát, de kaptunk is cserébe rögtön két várat, barlangot s egy szuper történetet.
A vár elsőként építészetével vívta ki a látogatók figyelmét, hiszen nem egy magaslatra épült erődről van szó, hanem egy barlangvárról, amelyhez később hozzáépítettek egy másik várat. Az egykori barlangvár is látogatható, s miután leküzdjük a magas lépcsőfokokat, megértjük a várban elbúvó Erazem lovag taktikáját is. Gondolnátok, hogy a szlovén Robin Hood még Mátyás királlyal is szövetkezett a Habsburgok ellen? S az is érdekes, hogyan védte ki egy évig a kiéheztetést ebben a várban. Ha kíváncsiak vagytok a történetre, akkor bizony el kell mennetek Predjamába, ahol a magyar audioguide (ahogy a legtöbb szlovén látnivalónál) elmeséli Erazem titkát (na jó, azért előzetesen itt is olvashattok az árnyékszéken meghalt Erazem lovag legendájáról).
2.4, a természet
A Szlovénia 2.0 utazásunk fő célkitűzése volt, hogy közelebb kerüljünk az országban a természethez. Két célpontunk volt ebben a tekintetben, az egyik a Vrsic Pass, amely két település, Krajnska Gora és Trenta között fut és Szlovénia legmagasabb hegyei között kanyarog.
Ilyenkor nyáron könnyen járható, de télen sokszor lezárják. Végigautózva rajta meg is értem, mert bizony az 1600 méter körüli magasságban csaknem 50 hajtűkanyar van, amely így nyáron nem gond, de hóban talán kihívás. Vannak kiállók és csodás erdei ösvények, sziklamászásra alkalmas helyek, egy orosz templom, folyóvölgy és persze sok-sok hegycsúcs.
Számomra mégis az a felüdítő élmény volt a nap csúcsa, amikor leértünk Krajnska Gora mellett a Jansa-tóhoz és a partján belelógathattuk a hegyekből lezúduló (sajnos a szárazság miatt most inkább csak lecsorgó) jéghideg vízbe a lábunkat.
Amikor a Velika Planina pásztorfalut felraktam az útitervünkre, tisztában voltam azzal, hogy valami olyat látunk majd, amit még eddig nem, de azt nem gondoltam, hogy ilyen hatással lesz rám, sőt a velem utazókra is. Kamniška Bistrica parkolójában hagytuk az autót és onnan először egy felvonóval, majd nyitott sílifttel libegtünk fel a falu határáig. Kifejezetten szeretem ezeket a nyitott lifteket, mert éppen elég lassúak ahhoz, hogy szemügyre vegyük a tájat, csöndesek és így a természet hangjain kívül semmi más nem zavarja utunkat, és magunkban lehetünk kicsit a heggyel.
A sílift köztes állomásáról vagy a végállomásától lehet egy túrát tenni (az utóbbi úgy 6,5 km), amely érinti a pásztorfalu központját (ahol templom, sajtkészítő, múzeum is található), majd egy megállót visszalibegve a falu kis éttermében elfogyaszthatunk egy szlovén alpesi levest, természetesen a helyi rétes kíséretében. A falut a pásztorok nyári legeltetéshez használták régen és részben ma is, de a legtöbb ház már sajnos nem olyan régi, mint Velika Planina múltja. A legtöbb épület elpusztult a második világháború idején, s később építették újra fel. A házak jellegzetes alakja védelmet sugallt számomra és a körbekerített kis udvarok is ezt üzenték. Az épületek egy része ma bérelhető, nem tudok jobb elvonulást, mint itt a természethez közel, 1600 méter magasan eltölteni néhány napot a csöndben, amelyet csak néha tör meg a legelésző tehenek kolompjának hangja. (A kolompról jut eszembe, láttam hasonló helyet a svájci Alpokban, amelyhez egy novellám is kapcsolódik, itt olvashatjátok a Szépirodalom oldalamon.)
2.5, a borok
Az első szlovén utunk során eszünkbe sem jutott, hogy ennek a kis országnak még a borkultúrája is említésre méltó. Miután tagjai vagyunk egy bortársaságnak, ahol igyekszünk feltérképezni minél több borrégiót, Szlovéniát is górcső alá vettük boros szempontból. Meglepődtünk, de úgy igazán. Nem elég, hogy az éttermekben, s a szállodában is mindig a szlovén borokat ajánlották, amelyekben egyszer sem csalódtunk, még egy borkóstolásra is sikerült eljutnunk. A Ferjančič család borászata Ajdovščina város Planináján (szőlőhegyén, planina hegyet jelent szlovénül) található. A tenger felől érkeztünk, s a dombok között olyan érzésünk volt, hogy igencsak a helyi Toszkánába vagy a burgundi borvidékre tévedtünk.
A dombokon le-fel futó szőlősorok között végül felbukkant egy borászat, amely előtt két fiatalember állt. Ők a Ferjančič család hetedik generációs borászai, mondták, és terített asztal mellé invitáltak bennünket. Egyik kiváló bor után jött a másik, és a fiatal borászhölgy csak úgy ontotta az információkat a Vipava dombok szelének hatásáról, a lagúnás talajról, a mediterrán napsütésről és családjuk 1809 óta töretlen borászkodásáról.
Közben bejártuk a pincét, a szőlősorokat, nevettünk és ettünk, majd alig tudtunk választani, hogy a Pinela vagy a Malvazija borból vegyünk többet.
Szívből ajánlom borkóstolásra a Ferjančič család borászatát, írjatok nekik és ők szívesen fogadnak (25 euró a borkóstolás fejenként, amelyben hét bor van, ami végül kilenc lett, és nagyszerű szlovén sonkák, kenyér és sajt is jár hozzá).
2. csúcs, Bled
A Szlovénia 2.0 csúcsélménye kétségtelenül a Bledi-tó és környéke volt. Legutóbbi látogatásunk alkalmával még téli álmából csak éppen ébredt fel ez a környék, nem jártak a tavon a hajók, s a vár sem tartott éppen nyitva. Egy üzenete azonban már akkor is volt: Szánj rám egy napot legközelebb! A korai indulás meghálálja magát – ez a jelmondatom. Tudom, hogy nyaralás alatt ez nem olyan menő, de nekünk bevált. Bled városába 9 órakor érkeztünk, amikor még az összes evezős hajó a parton álldogált, az egyetlen napelemes elektromos hajót pedig egy kigyúrt, fütyörésző, laza stílusú kapitány tisztogatta. Olyan csábosan mosolygott, hogy a barátnőmmel meggyőztük a férjeinket, mi inkább vele mennénk a tó közepén pihenő szigetre, és nem a Playgirl címlapjára illő izmos evezősökkel. (Bled városában több parkoló is található, reggeli órákban mi egészen a partig, a Trgovski Centerig merészkedtünk és még találtunk is szabad helyet.)
A tó varázslatos színe mellett a körülötte elszórt villák (köztük Tito egykori nyaralójával), a parti sétány és a Bledi-vár éppen elég látnivalót kínáltak az útra, a dudorászó kapitányról jócskán elterelték a figyelmünket.
A sziget 99 fokból álló lépcsővel, harangtoronnyal és templommal, valamint tucatnyi ízesítésű poticával fogadott.
Valamennyi megérte az áthajózást, de valahogy mégis talán a séta a parton, a fák között mutatta meg a sziget igazi lényegét, a távol a világ zajától, a természet ölelésében fogant nyugalmat. Maradtam volna, ha az izmos evezősök nem hordták volna a partról a turistákat, akik lassan megtöltötték a szigetet. (A poticáról még írok itt majd a blogon, de előtte kipróbáljuk a saját sütőnkben is.)
A Bledi-vár Szlovénia legöregebb várkastélya, de bizonyára csak keveseket érdekel addig a története, amíg le nem pillantanak a tóra. Innen még jobban szemet gyönyörködtető a tó színe, az aprócska sziget és a villák látványa.
Történész vénám azonban nem hagyta, hogy csak a látvány maradjon meg a várból, ezért egy idegenvezető applikáció segítségével bebarangoltuk a borospincét, a kápolnát, a múzeumot és a nyomdát is, hogy végül mégis a látvány „sújtotta” étterem teraszán fogyasszunk el egy ízletes szlovén kolbászt és kísérőnek egy bledi krémest. Naná, hogy a jól ismert Jezeršek család látott vendégül, de ezt nagyon nem bántuk meg; nemcsak Ljubljanában, hanem a Bledi-várban is elvarázsoltak.
A bledi vár öreg szőlőjéről (amelyből Ljubljanában is van egy, úgy látszik olyan, mint Jezeršekék étterme), freskóiról és természetes kútjáról bővebben olvashattok itt.
Este még visszatértünk a Bledi-tóhoz, hogy élvezzük a lenyugvó nap fényét és a tó körüli 6,5 km-es sétány csöndjét. Még ilyenkor is talál mindenki magának szórakozási lehetőséget Szlovénia gyöngyszeme körül (éttermek, bárok, szabadtéri színpad színesíti a környéket), de az én kedvenceim a nyugodt erdei útszakaszok voltak, ahol csak a fák és a tó kísértek.
Ne hagyjátok ki a sétát a Bledi-tó körül, nagyjából annyira kötelező, mint a 99 lépcső megmászása a szigeten, a potica és a bledi krémes, s egy kikukkantás a várból a felfoghatatlanul kék tóra.
A Szlovénia 2.0 utazásunk csúcspontja kétségtelenül Bled volt, de a pásztorok falva, valamint Izola szorosan ott csörtetnek a nyomában.
Tűzzétek fel a bakancslistátokra ezt a kis országot Magyarország határában, nem bánjátok meg!
