Hangos a világ, egyre hangosabb. Csörögnek a telefonok, villog a közösségi média, zajos az utca, csattognak a problémák. Hol van a tűrőképességünk határa? Érzem, hogy már ott egyensúlyozok, a határon, amelyben még éppen hallom a gondolataimat. Talán ez az, amiért annyira megérintett a karthauzi szerzetesek egykori lakhelye a svájci Ittingenben.
Bizonyára nem véletlen, hogy a korona utáni első szabad tavaszon csöndes helyre vágytam. Nekem jólesett ugyanis a vírus által generált lassabb és kevésbé zajos világ, s miután újraindult az élet, jobban zavart a pörgés. Hétvégi kiruccanásra a karthauzi szerzetesek egyik kolostorát választottam a svájci Ittingenben. A hely nem messze fekszik a kedvenc kisvárosomtól, Stein am Rheintól, amelyről már sokszor írtam az Élet sója blogon és a Bodeni-tó utazás oldalamon.
Gyermekgyilkosság és kolostoralapítás
Nemcsak a csend volt az, ami megfogott ebben a meditációs és kulturális központban, hanem a hely története, egykori lakói és a komplexum kinézete is. Igazán inspiráló hely.
Az ittingeni Truchsessek a 12. század közepén alakították át várukat kolostorrá. Innen kezdődik a hely története, amely bizony nem olyan csöndes, inkább mondanám mozgalmasnak. Már az alapítás körül is zsivaj keletkezett. A Truchsess család ugyanis azért hozta létre a kolostort, mert két fiuk mészárost játszott, s közben az egyik leszúrta a másikat. A család a kolostor alapításával akart vezekelni a gyermek bűnténye miatt. A kanonoki kolostor a 15. századig működött.
A karthauziak csendje
A karthauziak hozzák el a csendet az épületbe 1461-ben, amikor az elszegényedett kanonoki kolostort átveszik, s hozzáépítik a szerzetesi cellákat. Teljes elzártságban éltek itt, egy ideig még a templomba sem engednek be külsős személyt (állítólag ezzel a helyi asszonyokat úgy felbőszítették, hogy azok egy alkalommal elfoglalták a templomot). Ugye, hogy már akkor is harcban állt a zaj a csönddel!?
A cellák egy része ma is áll, látogatható is. Általában két helyiségre oszlanak, míg az egyik a munka (kódexmásolás, szakmunkák) színhelye, a másik az ima és a pihenés szobája.
Valamennyihez tartozott egy kis kert, hiszen komoly gyógynövénykultúrát hoztak létre itt a szerzetesek.
A Chartreuse
Ismeritek a karthauziak híres gyomormozgató likőrjét, a Chartreuse-t? Valószínűleg nem az ő találmányuk, de a receptet, amelyet egy középkori alkimistától kaptak, továbbfejlesztették. A likőr 130 különböző gyógynövény és fűszer kivonatából készül; a The Practical Hotel Steward (1900) című könyv szerint többek között citromfű, borsmenta, menta, kardamom, muskátli, fahéj, kakukkfű, árnikavirág, angyalgyökér – orvosi angyalgyökér –, aloé, izsóp és üröm van az összetevők között. Öt–nyolc évig nagy tölgyfahordókban érlelődik, mielőtt palackozzák. Talán ehhez a likőrhöz az ittingeni szerzetesek kertje közvetlenül nem járult hozzá, de ma is kapni az egykori kolostor boltjában helyi likőrt és bort.
A kolostor 17–18. századi virágzása után a francia forradalom alapjaiban rengette meg a régi feudális rendet, és a napóleoni háborúk Svájcban is az állam alapvető átszervezéséhez vezettek. A 19. században a kolostorok társadalmi körülményei teljesen megváltoztak. 1803-ban megalakult Thurgau kanton. A fiatal, liberális állam először állami igazgatás alá helyezte a kolostort, majd 1848-ban feloszlatta, a területén lévő többi kolostorral együtt, az épületeket eladták.
A patrícius és családja
A csöndes kolostorba hangos élet költözött. A gazdag patríciuscsaládból származó, alig huszonegy éves Viktor Fehr vásárolta meg az épületeket 1867-ben, és 1938-ban bekövetkezett haláláig az egykori kolostorban élt. Mezőgazdasággal foglalkozott, így a karthauzi kolostorból hűbérbirtok lett. A földbirtokos a kolostor helyiségeit átalakíttatta, a refektórium reprezentatív ebédlő lett, a káptalan pedig szalon.
Halála után a család nehezen bírt el a birtokkal, az állaga folyamatosan romlott, amíg 1977-ben a Thurgau kanton által alapított Ittingeni Karitász Alapítvány lakossági összefogással 49 millió svájci frankért megvásárolta és a helyreállította az épületeket.
Modern világ, régi csönd
Ma meditációs központ, művészeti és történeti múzeum, hotel és étterem is üzemel az épületegyüttesben, valamint a környező földek művelése is zajlik. Szőlőbirtokkal is rendelkeznek. Koncerteknek, továbbképzéseknek adnak helyet. A fentieken túl komoly munkarehabilitációs központ is. A szellemi vagy kognitív károsodással élő felnőtt nők és férfiak számára kínálnak védett élet- és munkalehetőségeket.
Mindezektől függetlenül a csend és a nyugalom ma is védjegye azoknak az egykori szerzetesi celláknak, amelyeket elvonulásra vágyó művészeknek adnak ki.
A kora reggeli hűvösben, amikor csupán a harmatcseppek egyik levélről a másikra ugrása csap zajt a környéken, az Alpok csúcsai köszöntik a csendre vágyókat, akik napközben a hűs kolostorépület falai között alkotnak, s vacsorájukat a szőlőtőkéket aranyba öltöztető nap lemenő sugarai kíséretében fogyaszthatják el. Engem vonz ez az elvonulás, talán egyszer belekóstolok a karthauziak Ittingenben hagyott történeteibe.
