Az európai Grand Canyon és Seychelles-szigetek

Kisebb is, zöldebb is, de a miénk!

Valójában a szerencsés svájciaké, de nem zárják be, szívesen mutogatják saját canyonjukat és elképesztő színű tavukat a szigetekkel.

04_a_sva_jci_maldiv_szigetek_kicsik.jpg

Míg az amerikai Grand Canyon 446 km hosszú, addig a Rajna szabdalta szurdok Svájcban csupán 13 km. Na de Amerikában minden olyan nagy, Európában pedig minden gyorsan elérhető, nekünk európaiaknak.

 29_rheinschlucht_pano_kicsik_1.jpg

A Ruinaulta, ahogy rétóromán nyelven a Rajna-szurdokot nevezik első ránézésre egy kőfejtőnek tűnik. Azt hinné az ember, hogy megőrültek a svájciak és felszabdalták a hegyoldalt, amely a Rajnát, nem messze a forrásától övezi. Szó sincs kőfejtésről (csak eldugott részeken), Ilanz városkától nem messze a természet fogta magát és lefejtette a hegyoldalt úgy 10ezer évvel ezelőtt. A Rajna is beleállt a maga módján, hiszen a környező hegyek gleccsereiből összegyűjtött vízzel tovább igazgatta, rendezgette a köveket s ezzel megalkotta az európai Grand Canyont. Zöldebb, mint amerikai testvére, hiszen ahol nem a kövek, ott a fenyők uralkodnak a tájon.

32_rheinschlucht_sziklak_kicsik.jpg

Ladirba, Graubünden kanton egyik falujába kaptunk meghívást, s persze eleinte fogalmunk sem volt, hogy felfedezzük az európai Grand Canyont és Seychelles-szigeteket is.

Van az a pillanat, amikor a férjem, a blog fotósa magasságmániáját nem értékelem annyira, de most hozzásegített olyan látványhoz bennünket, amely még sokat próbált képzeletünket is felülmúlta.

Flims településen kötöttük ki autónkat, s nekivágtunk meghódítani az erdőt a Cauma-tó (Caumasee) és a Rajna-szurdok (Rheinschlucht) irányába.

Millió fotót láttam már az Indiai-óceánon található Seychelles-szigetekről, jól bevésődött a szigeteket körbeölelő víz színe. Éppen ezért felsikoltás övezte a pillanatot, amikor megláttuk – úgy 20 perc erdei gyaloglás, könnyed séta után – a türkizzöld Cauma-tavat. Ha nem a fenyvesek vennék körbe a partját, akkor bizony ideális hely lenne a hamis „Seychellesennyaralok” fotókhoz. Így viszont sokkal eredetibb európai különlegességnek számít, szerintem.

02_caumasee_kicsik.jpg

Az erdei útról, amely úgy 1100-1200 méteres magasságban kanyarog, egy fogaskerekűvel pillanatok alatt a tóparton lehetünk. Bár a tó ezen fele csak belépővel látogatható, de éppen ezért szolgáltatásokban is bővelkedő. A víz hőmérséklete a szezonban 17-24 fok körül van, a parton pedig nemcsak napozni, hanem a nagy fenyők árnyékában is lehet élvezni a megnyugtató türkizzöldet.

01_caumasee_kicsik.jpg

Bármennyire csábító is volt, hogy a tó közepére úszva, saját szigetünk legyen, továbbgyalogoltunk, hogy a Rajna partját is láthassuk. Az Il spir kilátóhoz vezető úton időnként jól esett megpihenni, élvezni a napsütést és a friss levegőt.

06_fa_a_mezo_n_kicsik.jpg

A kilátóról pedig elénk tárult a szurdok egy része,

img_1855_kicsik.jpg

amelynek alján ott csörgedezett a még gleccservíztől zöld Rajna.

30_raftingolok_kicsik.jpg

Camua-tó

Flimsben keressük a Rudi Dado utcát, ahol találunk parkolót és ahonnan indul a sétány a Cauma-tó (Caumsee) felé. A sétányon figyeljük a fogaskerekű jelet, mert az az irány visz el bennünket a lifthez. Innen pedig továbbhaladhatunk az Il spir kilátópont felé. Ha jó a kondink, akkor nem kell ugyanerre visszajönni, tehetünk kerülőt a Cresta-tó (Crestasee) felé, s onnan vissza Flimsbe.

Weboldal: https://www.flims.com/badeferien/caumasee

 Rajna-szurdok

A Rajna-szurdokot (Rheinschlucht) mindkét oldaláról, fent húzódó túraútvonalakról és kilátókról szemlélhetjük meg. Ugyanakkor lentről is szemügyre vehetjük, méghozzá egy panorámakocsikkal közlekedő vonat segítségével.

A Rhätischenbahn-ról, amely a szurdokon is keresztülfut itt tájékozódhatunk.  

A Rajna ezen a részen alkalmas raftingra (vadvízi evezésre), valamint kerékpározhatunk is a szurdokban. A weboldalán számos lehetőségről kaphatunk információt itt.

 33_vonat_a_schluchtben_kicsik.jpg

A Rajna ezen a vidéken magányos falvak között kanyarog. A sok kis település közül nekünk Ladir jutott. Hegyoldal, mesébe illő házak, magaslatokra dobott templomok, havas hegycsúcsok. Képeslap!

24_ladir_ruscheinbo_l_kicsik.jpg

Ladirban és a vele szinte összenőtt Ruscheinban sétálva eleinte úgy éreztem, hogy igen, itt aztán nyugalomban élhet az ember. Messze a világ zajától.

14_ruschein_templommal_kicsik.jpg

A házak között barangolva azonban egyre többször „láttam” a magányt felbukkanni. Ott volt az épületekben,

16_ruschein_fo_tere_kicsik.jpg

a kápolnákban, a temetőkben, a fenyvesekben.

22_ruschein_templom_kicsik.jpg

Érezni lehetett, a csak magunkra számíthatunk érzést.

23_paranyi_skandinavia_kicsik.jpg

Sokan mondják, hogy szigeteken érzik magukat hasonlóan. A sziget az a hely számukra, amely fogva tartja őket. Számomra pedig ez a zárt, hegyek közé ékelt falusi világ tűnt cellának. Szépségével rabul ejtett, s egy ideig nem éreztem magam rabnak, de az estével együtt a magány rablánca is rám akaszkodott.

28_templom_ejjel_ruscheinben_kicsik.jpg

Szívesen vonulnék el Ladirba máskor is, ideig-óráig! Megnyugtatja a lelket, s akik magányra vágynak, a legjobb helyen lesznek. Valószínűleg sokkal nyugodtabb helyen, mint az igazi Grand Canyonban és az igazi Seychelles-szigeteken, bár egyszer azt is látni kell(ene).

A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót dr. Szalai Krisztián, az Élet sója blog fotósa készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerző engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: blog@eletsoja.hu    

 

  • Ződ2000
    június 6, 2018 at 10:29 de.

    Húh, ez így nagyon szép, megint egy pöpec beszámoló, köszi, felvettem a bakancslistára.

    Ha adhatok egy tippet európai Grand Canyonra: Rocamadour a Dordogne régióban.

  • Tünde Bagó
    június 6, 2018 at 10:30 de.

    @Ződ2000: Örölök, hogy tetszett! 🙂 Hú, ez a francia Grand Canyon se kutya! Ezt pedig én vettem fel a listára, köszönöm!

  • Ződ2000
    június 7, 2018 at 12:51 du.

    @Tünde Bagó: Dordogne minimálisan is egy hetes tartózkodást megkövetel.

  • Burgermeister
    június 7, 2018 at 12:51 du.

    Ezek annyira de annyira messze vannak a GC hatasatol. Nem lehet egy lapon emliteni oket!!!

  • nyuszmam
    június 7, 2018 at 12:51 du.

    …..nem messze van töle a Crestasee, az is gyönyörü. Verzasca völgyeben voltatok mar? Mert ha valami, hat az egy csoda! 🙂

  • Tünde Bagó
    június 7, 2018 at 12:52 du.

    @Ződ2000: Franciaországban bármennyi időt képes lennék eltölteni! :-))))

  • Tünde Bagó
    június 7, 2018 at 12:53 du.

    @nyuszmam: A Crestasee-re nem volt időnk, de augusztusban tervezünk egy újabb hétvégét a környéken, s akkor megnézzük. A Verzasca-völgyet feljegyzem, köszi a tippet! Nem voltunk ott még, de rákeresek! 🙂

  • Tünde Bagó
    június 7, 2018 at 12:55 du.

    @Burgermeister: Ez lehet, de európai viszonylatban tényleg különleges. Amúgy mindenhol a svájci Grand Canyonként reklámozzák a svájciak. :-))))

  • miért
    június 7, 2018 at 7:51 du.

    @Ződ2000: Én inkább a provance-i Gorges du Verdonra szavaznék!
    about-france.com/tourism/verdon-gorge.htm

  • -Szűcs Gyula-
    június 7, 2018 at 7:51 du.

    De hát itt hideg van, nem? 😀
    Azt hittem az Index-címlapról kattintva, hogy ez valami eldugott mediterrán paradicsom!
    😛

  • dez01
    június 7, 2018 at 7:51 du.

    Na szerintem az igaze európai Grand Canyon a Verdun völgye:) Ott van függőleges sziklafal asszem 800 méter, kőmellvéd a szélén, onnan nézhetsz lefelé a folyóra:)

  • Greg36
    június 7, 2018 at 7:51 du.

    @Tünde Bagó: A franciák pedig a Gorges du Verdon-t reklámozzák Európa Grand Canyonjának 😉

  • Sequoyah
    június 7, 2018 at 7:51 du.

    Azert jo lenne nem minden nagyobb europai patakmedred „Europai Grand Canyon”-nak hivni…
    Van mar egyszer a Verdon Gorge, es mar mas hasonlo volgy valahol mashol is, ez meg most egy harmadik?

  • Tünde Bagó
    június 7, 2018 at 7:55 du.

    @-Szűcs Gyula-: Hideg???? Szombaton voltunk ott, olyan meleg volt, hogy legszívesebben nemcsak a lábunkat dugtuk volna a tóba, de fördőruhát nem vittünk. Egyébként a tó legalább 21 fokos volt a szélén, mert előző héten végig meleg volt. Szombaton úgy 25 fok volt ott. Egyébként a tó legmagasabb hőmérséklete 24 fok szokott lenni. Még jó, hogy reggel a kilátóhoz menetben lefotóztuk, mert visszafelé már nagyon sokan voltak! 🙂

  • Tünde Bagó
    június 7, 2018 at 7:57 du.

    @Sequoyah: Európai szinten szerintem nyugdodtan nevezhető annak. Egyébként maguk a svájciak aposztrofálják így, bár úk szerények, azt mondják svájci Grand Canyon: http://www.rheinschlucht.ch/die-rheinschlucht/ :-))))

  • Tünde Bagó
    június 7, 2018 at 7:57 du.

    @Greg36: Mindegyik fantasztikus önmagában szerintem! :-)))

  • Tünde Bagó
    június 7, 2018 at 7:58 du.

    @dez01: Tény, hogy az se semmi. Megegyezhetünk, hogy mindegyik egy csoda! :-)))

  • Tünde Bagó
    június 7, 2018 at 7:59 du.

    @Benbe: De jó, köszönöm, hogy belinkelted! Szuper fotók!

  • Tünde Bagó
    június 7, 2018 at 8:00 du.

    @gipsykillahh: Éppen most volt a blog facebook oldalán szó róla. Kezdik felfedezni a turisták azt is. Járt már ott?

  • Sequoyah
    június 7, 2018 at 8:54 du.

    @Tünde Bagó:
    Akkor is, ha oda teszed az „Europa” jelzot, akkor csak egy lehet Europaban, ezt a jelzot pedig mar elvitte mar mas. A „Svajci Grand Canyon” jelzo mar oke.

    Bar szvsz az osszes csak hatasvadasz marketingduma. Az igazi Grand Canyonhoz kepest annyira jelentektelen minden mas kanyon, hogy ezzel az erovel a kertem vegen az arkot is nevezhetnem grand canyonnak… Lattam Verdunt, es szep persze, de utana lattam az amerikai Grand Canyont is, es hat…

  • Tünde Bagó
    június 7, 2018 at 9:02 du.

    @Sequoyah: Én még csak ezt láttam, ezért nekem eddig ez a legnagyobb. Szerencsés vagy, hogy mindet láttad. Ja és nem én találtam ki, hogy a Grand Canyonra hasonlít. 🙂

  • vontod75
    június 8, 2018 at 7:10 de.

    Szerintem a Vikos Kanyon az európai Grand Cayon
    http://www.youtube.com/watch?v=12FgwmEwxeM

  • Ződ2000
    június 8, 2018 at 7:10 de.

    @miért: ez jól néz ki, mi Bargemon telephellyel mozogtunk de pont az ellenkező irányba (tengerpart ugyebár :)). De ezek szerint Provance mindenfelé jól néz ki.

  • Zsuzsi65
    június 8, 2018 at 7:10 de.

    Milyen erdekes, hogy a vilag masik oldalan, Eszak-Kaliforniaban a Lake-Tahoe egyik kis oblenek is pont ilyen hangulata van, mint ennek a tonak 🙂 Nemhiaba Emerald Bay a neve
    ibb.co/bKZTJT

  • gigabursch
    június 8, 2018 at 7:11 de.

    Irigylésre méltóan szép.
    Weltenburgi áttörés volt már?

Hozzászólás írása...

Az email címed nem jelenik meg.*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .