Ezt üzeni öt európai nagyváros 2019-re

Hogyan legyünk szabadok, elfogadók, kitartók, reformerek és kedvesek? Megmondja öt európai nagyváros!

Az utazó legnagyobb ajándéka a szabadság. Nem csak a szabad mozgás jogának kézzel fogható, érinthető meglétének érzése, hanem a gondolkodás szabadsága is. Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy minél többet láttam, tapasztaltam, éreztem, ismertem meg, annál több gondolatom születik meg és annál szabadabban áramlanak ezek a gondolatok. Szabadabbá, kevésbé befolyásolhatóvá, nyitottabbá, elfogadóbbá, együttérzőbbé, tájékozottabbá válok csupán csak attól, hogy járok-kelek a világban.

Sokan beszélnek arról, hogy ingerszegény környezetben a gondolkodás is lelassul, míg a különböző hatások állandó mozgásra serkentik az agyunkat. A 2018-as év alaposan megmozgatta az agyamat, hiszen csak európai nagyvárosból öt is felkerült az utazási listánkra. Így évvégén visszatekintve rájuk, nemcsak látnivalóikkal, épületeikkel, múzeumjaikkal, éttermeikkel ragadtak magukkal, hanem azzal is, hogy valamennyi hordozott egy üzenetet számomra. Üzenetet, amelyet most általam küldenek nektek, hogy 2019-ben ti is lessetek be hozzájuk, hagyjátok magatokat gondolatilag is szabaddá tenni!

Barcelona – a szabadság Gaudí féle árnyalata

Legyen egy gondolat bármennyire is merész, ha megvalósíthatod, akkor szabaddá tesz! Gaudí épületei között járva szárnyaltam Barcelonában. Úgy éreztem, hogy bármit megvalósíthatok, mert a kérdés nem az, hogy mit szólnak mások, hanem én mennyire válok szabaddá. Hiszem, hogy Gaudí volt a világ legszabadabb embere. Elég csak a Sagrada Família oszlopai közé állni és felfelé tekinteni. Ezekben a bejegyzéseimben itt (első, második, harmadik, negyedik bejegyzés) komplett útitervet találtok egy barcelonai kiruccanáshoz!

116_kis_fa_a_gu_ell_parkban_kicsik.jpg

Luxembourg – multikulti világ magasszinten

Tanulj meg együttélni MÁSokkal, mert csak külsőre mások ők, a felszín alatt ők is ugyanazok, emberek!

A legkisebb nagyhercegség fővárosa az egyik legszínesebb hely Európában. Színes a nyelv (francia, német, luxemburgi, angol), színes a gasztronómia (az olasztól a kínaiig, a mexikóitól a franciáig), színesek az emberek (nemcsak öltözködésben, de származásban is), s színesek a vázák a bírósági negyedben. A sokszínűség pedig abban gyökerezik, hogy sokféle kultúra találkozik és él együtt ezen a néhány négyzetkilométeren, békében, egyetértésben. Európa szíve ez, csak Európa nem mindig hallgat a szívére. A színes fővárosról és az azt körbeölelő zöld országról itt írtam egy cikket nektek, amellyel ti is felfedezhetitek 2019-ben Luxemburgot és fővárosát.

vazak_kicsik.jpg

Ljubljana – lehet így is a szocializmus után

Nem nosztalgiázni kell, hanem új jelent építeni – üzeni a szlovén főváros. Nagyon meglepett Szlovénia fővárosa azzal, hogy látványosan építi a jelent. Az egész városban azt éreztem, hogy energikus, ötletekkel, tervekkel teli város, s ezt leginkább a fiataloknak köszönheti. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy az öregek előrántották a jól bevált recepteket és tapasztalatokat, s átadták a fiataloknak. Nem mentek a szomszédba tanácsokért, s az életerős munkaerőt sem küldték át, hanem maguk fogtak hozzá egy új jelent építeni. A fővárosról szóló beszámolómat, sok tippel itt olvashatjátok.

43_dragon_protects_the_casle_kicsik.jpg

Párizs – diktátort csak módjával

Lehet, hogy egy politikus sok területen reformer, de ha túlzottan korlátozza a szabadságot, akkor bizony le kell váltani!

Párizsban lépten-nyomon Napóleonba botlunk, s helyenként elbizonytalanodunk abban, hogy az egyeduralkodók rosszak. Napóleon nélkül – ahogy sok király nélkül – Párizs korántsem lenne annyira különleges, annyira látványos, annyira mindenek felett álló város, mint így, velük. Párizs azonban tudott nekik megálljt parancsolni. Megtartotta a hasznos alkotásaikat, a diktátort pedig száműzte vagy kivégezte. Én élveztem bejárni a francia fővárost a híres korzikaival. Ezt 2019-ben ti is megtehetitek, ez a cikkem segít majd benne.

20_tuileries_kert_az_obeliszkkel_kicsik.jpg

Krakkó – nem a pénz számít, hanem a minőség és a mosoly.

Fogadj egy vendéget mosolyogva, tedd elé a legjobb ételt, szórakoztasd, de ne feledd, hogy nem csak abból az egyből fogsz meggazdagodni!

Az egykori lengyel fővárosban túl rövid időt töltöttünk szeptemberben ahhoz, hogy nagy bölcsességeket mondjuk róla, de egy dolog rögtön szembeötlő volt. Bárhová betértünk, mindig kedvességgel, mosolyogva fogadtak, s amit elénk tettek az – sokat „látott” gyomrunknak és szemünknek is – magas minőséget képviselt. Nem kértek cserébe mást, csak egy visszamosolygást és egy tisztességes árat. Hosszútávra terveznek, ahogyan teszik azt kultúra, oktatás, egyház terén már vagy ezer éve. A híres lengyel város gasztronómiájáról itt írtam nektek.

4_krakko_szekesegyhaz2_kicsik.jpg

Válasszatok egy európai fővárost 2019-re az utazási listátokra ezekből!

Az üzeneteket pedig nemcsak helyben, hanem a saját életünkben is alkalmazhatjuk 2019-ben!

Boldog, szabad, nyitott, utazós, gondolkodós, változtatós, vidám, élménydús, egészséges új esztendőt kíván az Élet sója blog!

A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót dr. Szalai Krisztián, az Élet sója blog fotósa készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerző engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: blog@eletsoja.hu  

    Hozzászólás írása...

    Az email címed nem jelenik meg.*

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .