Ezen a héten már emlegettük a bátorság egyik formáját, amikor Kati Marton a múltjával nézett szembe. Ma azonban jöjjön egy olyan ember, aki mindig egy lépéssel a jelen előtt kellett, hogy járjon.
Robert Capa fotográfus, haditudósító, dokumentarista.
Nemcsak jó szemre és kiváló technikára volt szüksége, hanem mindig a történések előtt kellett járnia egy lépéssel, ha éppen akkor akarta elkattintani a gépét, amikor az adott pillanat megtörtént. Azért bátorsága sem volt egy utolsó, hiszen mind a spanyol polgárháborúban, mind a II. világháborúban sűrűn járt a ropogó fegyverek között, bujkált a lövészárkokban.
Nem véletlenül hangzott el szájából a következő mondat:
„Ha nem elég jók a képeid, akkor nem voltál elég közel!”
Mindig törekedett a valóság bemutatására, fotói nemcsak egy embert, egy eseményt, vagy egy várost adnak vissza, hanem tükrözik azok gondolatait, hangulatát, örömét, vagy bánatát, küzdelmét vagy épp halálát.
[tube]https://www.youtube.com/watch?v=LxfEv6iRjfk[/tube]
Szerette az embereket fotózni, s jól is érezte magát az emberek társaságában. Lazán vette az életet, hamar feloldódott a társaságban, s gyorsan ismerkedett. Sok hírességet tudhatott barátjának, köztük Hemingway-t, John Steinbeck-et, míg az előzővel a spanyol polgárháborúban harcoltak, addig az utóbbival 1947-ben a Szovjetunió néhány városát és vidékét járták be (ebből született Steinbeck: Orosz napló című könyve, Capa fotóival illusztrálva). Nagy szereleme sem volt kevésbé híres, Ingrid Bergman-t 1945-ben ismerte meg.
Rövid életének munkái nagy elhivatottságról, bátorságról, az emberek iránti szeretetről és jó szemről tanúskodnak.
Ajándékötletem: A fotózást, illetve a dokumentarista fotókat kedvelők, s azok, akik a kor egyik vagányának laza stílusára vágynak ajánlom Capa egyik könyvét: Kissé elmosódva – Emlékeim a háborúról.
