Hívj fel egy svédet – itt a száma!

Svédország már megint felülemelkedett a világon. Néhány napja bevezettek egy hotline szolgáltatást azoknak a turistáknak, akik autentikus forrásokból szeretnék megtudni, hol találják a legjobb étteremeket, a legszebb kilátási pontokat, vagy keresik az optimális közlekedési lehetőségeket, esetleg csak egy jó történetre kíváncsiak a helyiektől. 

S hogy, mi is ebben annyira különleges? Hiszen bármelyik turisztikai hivatal felhívható, ahol egy kedves hölgy, akinek ez a munkája, szépen elmond mindent, amit tudni akarunk. Vagy ott vannak az útikönyvek, amelyekből még azt is megtudhatjuk, amire tulajdonképpen nem is vagyunk kíváncsiak. 

A választ, a hotline-t elindító svéd idegenforgalmi hivatal adta meg: „Szeretnénk ha az emberek kíváncsiak lennének a kultúránkra, a környezetünkre és az életfelfogásunkra! S ebben a svéd nép segít nekünk, szakembereknek.”

Hogy is kell ezt érteni? Elsőként mindenképpen úgy, hogy nagyon büszkék mindarra amijük van, s szeretnék megismertetni a világgal. Másrészt pedig, hogy a svédek vannak annyira nyitottak, hogy ha egy vadidegen felhívja őket, akkor hajlandóak segítséget nyújtani.

Az alig pár napja indított szolgáltatáshoz már most több, mint 3000 svéd csatlakozott, akik nem turisztikai szakemberek, nem fizetett hotline-osok, hanem egyszerű, dolgozó állampolgárok. A turista felhívja a számot és a telefon a 3000 svéd valamelykénél csörög.

sweden-1179157_640

S jöhetnek a kérdések.  Bármiről, ami a svédekkel, a svéd kultúrával, gasztronómiával, tájakkal, emberekkel, nyelvvel kapcsolatos.

Vigyázat, a hívás díjára a nemzetközi hívásokra vonatkozó árszabás érvényes, ez jusson eszünkbe, ha belemélyednénk egy svéd tanárral Ingrid Bergmann művészetébe, vagy a svédek és a feminizmus kérdéskörébe. 

Jöhetne a kérdés, hogy vajon milyen nyelven beszéljünk a svéddel, aki felveszi, de ugye ti is tudjátok, hogy Svédországban nagyítóval kell keresni az olyan embert, aki ne tudna angolul. Így nyugodtan hívjuk csak őket! Ha szeretnénk kedveskedni egy kicsit, akkor kezdhetjük a svéd Hello-val, Hallå vagy Hej! 🙂

A szolgáltatás első napjaiban már több ezren hívták a számot a világ legkülönbözőbb pontjairól. Legtöbben Törökországból (itt egy kicsit más célokat sejtek), de sokan kaptak a kagylóhoz az USA-ból, Nagy-Britanniából és Ausztráliából. 

A hotline vonalnak külön weboldala van, s a résztvevő svédek pedig egy app letöltésével tudnak csatlakozni. Ugye, hogy mindig lehet valami újat, valami zseniálisat, valami nagyon emberit kitalálni? 

    Hozzászólás írása...

    Az email címed nem jelenik meg.*