Ilyen volt Svájc ezen a nyáron

Svájcnak semmi sem árt! Nem árt a sok hó, nem árt a sok eső, nem árt a meleg nyár, szépségét semmi nem tudja kikezdeni, sőt még inkább hozzátesz, de mégis van valami, ami árthat neki. 

Úgy alakult, hogy ezen a nyáron nemcsak a Bodeni-tó körül utazgattunk (tudjátok a könyvem miatt tettük eddig, amelynek születéséről itt olvashattok), hanem bemerészkedtünk Svájcba kicsit beljebb, a hegyekbe is. Látni akartam, hogyan hat Svájcra ez a rendkívüli meleg, mert ezen a nyáron errefelé is sokszor ment a hőmérő a 30 fok közelébe és fölé is. 


Fotó: dr. Szalai Krisztián

 

 

Pár hete felfedeztük a Susten-hágót (Sustenpass – itt írtam róla), s most pedig a híres Furka-hágó (Furkapass) került porondra. A Furka az egyik legmagasabban fekvő hágó Svájcban, 2436 méter magasra juthatunk fel az úton. Miközben kanyarogtunk felfelé, végig azt éreztem, hogy Svájcot tényleg minden, de minden csak szebbé teszi. Mert szépek a havas csúcsok, de a zöld völgyek nekem még szebbek voltak. Az elvétve felbukkanó alpesi házak, a legelésző birkák, kecskék, a kinyíló virágok, az állandó mozgásban lévő kövek nyáron előtérbe kerülnek. Hóruhájuk alatt csak alakjukat vehetjük ki, de a nyári napsugarak már titkaikat is felfedik. Gyorsan meg kellett állapítanom, hogy Svájc nyáron is csodás. 

A galéria képeira kattintva azok nagyban is megtekeinthetőek!

Amikor felértünk a Furka-hágó nagy gleccserjéhez, a Rhone-hoz, akkor azonban már láttam, hogy bizony van, ami Svájcot is kikezdi, a globális felmelegedés. A gleccser már csak töredéke annak, ami 100 éve volt, s ez a töredék is csupán belülről mutatja meg igazi szépségét, mert külsejét elszürkíti a ki tudja honnan lehulló szürkeség. 

Azt hiszem a legjobb lenne, ha mindenki láthatná ezt a szépséget is – a sok milliónyival együtt -, s akkor talán többet tenne a környezetért, s jobban meggondolná a szennyezéseit. Ne pusztítsuk el azt, amit a természet évmilliók alatt készít el és felajánl nekünk a jobb közérzetünk, a kikapcsolódásunk, a feltöltődésünk és boldogságunk érdekébe. Én például imádom a saját szendvicseimet az Alpokban egy kövön elfogyasztani.


Fotó: dr. Szalai Krisztián

Összegyűjtöttem pár hasznos információt a Susten-hágóhoz, ha arra döntötök, hogy meghódítjátok:

  • Svájcba érdemes korán elindulni bárhová, mert napközben elég erős a forgalom mindenhol, a Susten-hágó (Sustenpass) a Gotthard-alagút előtt ágazik le Realp településnél (Uri kanton) és érdemes addig autózni, amig el nem érjük a már Wallis kantonban található Grimsel-hágót (Grimselpass) Gletsch településen. 
  • A Furka-hágót meghódíthatjuk gőzös vonattal is, igazán nagy élmény a majdnem 200 éves vasútvonalon utazni és így még vezetni sem kell. A vonat Realp településről Oberwald településre közlekedik, de vigyázat, mert előre kell foglalni. Itt található további információ!
  • Nagyjából az út felénél találjuk a Rhone-gleccsert, ahol belépőt kell ugyan fizetni, de a 9 CHF (felnőtteknek) szerintem megéri, hogy átsétáljunk a kövekkel tarkított vidéken, meglessük a gleccsert és a belsejébe vájt barlangot. (Figyelem! kártyával nem, de euróval lehet fizetni). Részletes infót itt találtok!
  • A hágón mindig nagyon sok a motoros, ezért csak az induljon el autóval, aki úgy gondolja, hogy a táj szépsége nem ragadja el annyira a figyelmét, hogy átkalandozzon a menetiránnyal ellentétes oldalra, mert a motorosok sokszor közlekednek a felezővonal közelében. 
  • Ki ne hagyjátok, hogy betértek egy alpesi sajtműhelyhez. Nézzétek ki a legrosszabb kinézetűt, mert az garantáltan nem csak a japán turistáknak készül. Van egy-kettő, amelyhez le kell térni a hágóról egy földes útra, oda a buszok nem tudnak bemenni, de autóval még be lehet nyáron. Ott igazán finom sajtokat kaphattok.
  • A Furka-hágó Oberwald településnél nagyjából véget ér, de érdemes már korábban (Gletsch településnél) átkalandozni a Grimsel-hágóra, mert ott is sok csodára akadhatunk: kristálybarlang, mormotapark, függőhíd, vízerőmű, fogaskerekű vasút, s az a bizonyos Sherlock Holmes tetthely, amiről már a Susten-hágónál írtam nektek. Részletekről itt tájékozódhattok!

Hágóra fel, mert Svájc nyáron is csodás, s a hágókat hamarosan lezárják, hiszen jön a hó!

 

 

    Hozzászólás írása...

    Az email címed nem jelenik meg.*

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .