Kulináris kalandok a dél-francia vidéken

Az utazások fontos velejárója – legalábbis a mi kis családunkban – az adott régió, ország kulináris felfedezése is. Nagy örömmel vesszük, ha már a szállásunkon ízelítőt kaphatunk a hely gasztronómiai kultúrájából, de mi magunk is szívesen fedezünk fel helyeket. Egy barátunk egyszer a következőket mondta: Hogyan választjátok ki az éttermet, ahol esztek? Nektek mindig sikerül a legjobbat megtalálni!

A kérdésre nehéz választ adni, legtöbbször ösztönösen választunk, próbálunk helyiektől tájékozódni, s olyan is van, hogy olvasgatunk kicsit előre a lehetőségekről. Most mindhárom választási formát megvalósítottuk a francia Riviérán, s nem csalódtunk, sőt….

Nagyfokú kíváncsisággal vártuk Férjemmel a dél-francia utazást gasztronómiai szempontból is. A francia konyha már egy ideje a kedvenceink közzé tartozik. Szeretjük, hogy van benne fantázia, változatos, könnyű és elegáns.

A szállodába érkezésünkkor (a szálloda egy B&B hotel volt – ezt fontos tudni a későbbiek miatt) a házigazda fiát kérdeztük meg, hogy milyen vacsorázási lehetőséget ajánl a közelben. Rögtön javasolt három éttermet Vence településen, azzal, hogy ezek helyiek, kiváló minőségűek és elfogadható áruk van.

Vasárnap délután volt, a faluban sehol egy lélek sem, éttermek csak este nyitnak, így beültünk egy kávézóba. Semmi flanc, kedves kiszolgáló, aki élvezte, hogy férjem franciául szól hozzá. Kértünk egy Gourmet-kávét, mert az mégis olyan jól hangzik. S ezt kaptuk:

gourmetk__v__k__sz_600x215.jpg
Fotó: dr. Bagó Tünde

Rögtön egy műalkotás, mind kívül, mind belül – s mindezt ösztönösen választva.

Az ajánlott étterem este kinyitott és meglepett bennünket egy rendkívüli francia vacsorával, kedvező áron.

Másnap reggel pedig a hotel állt elő valami franciával – tipikus francia reggeli a medence partján: bagett, sajtok, vaj, gyümölcs, croissant, lekvárok. Újabb kívánság teljesült, hiszen a szállás is nyújtott valami helyi étket.

De mi kis telhetetlenek, akartunk valami nagy durranást is gasztronómiailag.

Jóval az utazás előtt létrehoztunk egy alapot – azaz vettünk egy perselyt -, amelybe gyűjteni kezdtük az aprópénzt, hogy a végén majd ezt egy nagy gasztronómiai kalandra költhessük el a Cote d’ Azur-ön. Nem jártunk még Michelin-csillagos étteremben, de nem szerettünk volna egy elszállt “molekuláris” séf áldozatául esni sem. Így ennek most alaposan utána néztünk és a legmegfelelőbbnek a Vence-től pár kilométerre fekvő Biot település egy eldugott szegletében lévő Les Terraillers étterem bizonyult. Bejelentkezés után érkeztünk, kicsit feszengve, mert a franciák, akik az etikett nagy hívei bizonyára pillanatok alatt leveszik, ha valaki még nem járt ilyen helyen.

Egy ódon kőépület, laza eleganciával, kerthelyiséggel és öltönyös pincérekkel fogadott. Nem kellett feszengeni, mert ugyan levették, hogy kezdők vagyunk, de annál inkább élvezték, hogy elkápráztathatnak bennünket, ügyelve, hogy véletlenül se kerüljünk kínos szituációba.

__tterem_600x450.jpg
Fotó: dr. Bagó Tünde

Megjegyzem kell némi bátorság egy ilyen vacsorához, hiszen keveset tudtunk franciául, volt ugyan angol étlap, de helyenként olyan nevek bukkantak fel, amelyekről fogalmunk sem volt.

Amíg meditáltunk az étlap fölött már gondosan telerakták az asztalt étvágygerjesztő finomságokkal: olajbogyóchips, halas-sós rúd, töltött tésztaérmék, kenyér és olívaolaj, s persze üdvözlő ital, amelyet mi választhattunk ki kétféle borból vagy pezsgőből.

S mikor sikerült kitalálnunk, hogy maradunk a felfedező menü (Menu Découverte) mellett, rögtön nagy örömmel hoztak valamit, ami még mindig nem a menü része volt, csak úgy …

IMG_1392_600x450.jpg
Fotó: dr. Bagó Tünde

Hal és tészta, a tésztára nyomott növénymintával.

Még az ötfogásos felfedező menü sehol sincs, mi már lassan jól lakunk – gondolta az egyik énünk, de a felfedező énünk már várta a menü előételét, a languszta két arcát:

Pirított languszta olajbogyó pürés lóbab ágyon

IMG_1394_600x450.jpg
Fotó: dr. Bagó Tünde

és a

marinált langusztát saját kocsonya zseléjével, lóbabbal és olajbogyóval.

IMG_1395_600x450.jpg
Fotó: dr. Bagó Tünde

Személy szerint nekem a pirított lett a kedvencem, igazán a tányéromra pattanhatna minden nap. 🙂

Az étterem Sommeliérje folyamatosan hozta az ételekhez ajánlott bort, s a chéf hagyott nekünk időt, hogy magunkhoz térjünk a fogások között.

Újabb előétel érkezett, bőrén megpirított tengeri süllő kagylóval töltött raviolival, spenótkrémmel és citrushabbal.

IMG_1396_600x450.jpg
Fotó: dr. Bagó Tünde

Nincs szó, amely kifejezhetné ezt az ízvilágot. Könnyű, selymes, ízletes hal a spenót ízében is zöld szószán, mediterrán citrusos felhanggal, egyszerűen mennyei.

A főétel marha steakjét elcseréltem volna halra, vagy bárányra mielőtt megkapom, de így utólag már semmiképpen.

IMG_1398_600x450.jpg
Fotó: dr. Bagó Tünde

Az Angus marha steak töltött, grillezett kucsmagombával pikáns, saját szaftjával elvitte az este fődíját. A steak fenségesen omlós, szaftos, zamatos volt, a kérgére sült fűszerek aromája minden falatnál újabb élménnyel ajándékoztak meg. A kucsmagomba, mint köret, s mint a környék lakója utánozhatatlan ízvilágba röpítettek.

Még két fogás, úristen, nem fog menni – kiáltottam magamban, de kíváncsiságom legyőzte gyomromat és végül negyedik fogásként választottam a nizzai Perrin úr sajtműhelyének válogatott darabjaiból néhány érett sajtot, amelyhez mazsolás kenyeret kaptunk.

IMG_1400_600x450.jpg
Fotó: dr. Bagó Tünde

Nemcsak a svájciak tudnak sajtot készíteni, sőt. Nekem a francia lágy, érett sajtok közelebb állnak az ízlelő bimbóimhoz.

Reméltem, hogy a desszert is francia lesz, olyan légiesen könnyű. S igen, az újragondolt epres, ropogós palacsinta kakukkfüves vanília fagylalttal csak úgy szállt, finoman egy nyári, mediterrán délutánt idézve a tengerparton, ahol a kakukkfű illata a tenger sós párájával keveredik.

IMG_1401_600x450.jpg
Fotó: dr. Bagó Tünde

Kész, vége, mennyei kulináris orgazmus utáni pihegés egy gyógytea társaságában, amelyhez a pincér egy egész kertet tolt kis kocsiján oda és a szemünk láttára készített citromillatú kakukkfűből és saniette gyógynövényből teát. S nem úsztuk meg hozzá a teasüteményt és a kis bonbonokat sem. Mert ugye ez így kerek.

IMG_1404_600x450.jpg
Fotó: dr. Bagó Tünde

Távozáskor kis dobozzal lepett meg bennünket az étterem, amelyben egy citrusos muffint vihettünk haza, hogy másnap reggel még eszünkbe jussanak. Ohh, a kis naivok, nemhogy másnap, még hosszú ideig eszünkbe jutnak majd.

Frenetikus élmény volt, köszönjük a chéfnek, Michaël Fulcinak, hogy emlékezetessé tette életünk első – s remélem nem utolsó – Michelin-csillagos élményét.

Nem lenne helyénvaló, ha egy ilyen étterem után ítélnénk csak meg a vidéket, ezért szeretnék még veletek megosztani néhány élményt.

Ha valaki azt állítja, hogy a franciák csak a croissant és a bagettet ismerik, mint pékárút, az nem mond igazat, vagy nem veszi a fáradtságot, hogy megismerje a kínálatot. Már Párizsban is ámultunk a boulangerie (pékség) kínálatán, de most itt a Cote d’ Azur-ön még inkább élveztük. Egyik nap a Cians-kanyont néztük meg, s visszafelé, egy kis faluban (kb. két ház volt az utcán) megláttunk egy pékséget. Megálltunk egy kávéra, s elámultunk. Itt az isten háta mögött két lépéssel egy olyan kínálatba botlottunk, amit még német pékségek is megirigyelhetnének. Legalább 5-6 féle kenyér, további 3-4 féle bagett, kalácsok, briósfélék, s sütemények. Miután éppen azelőtt piknikeztünk egy folyó partján, itt “csak” egy süteményt ettünk, de az a környék legjobb mille feuille-e volt, a franciák zseniális ezer levél süteménye. Amíg ott ültünk, láttuk, hogy a környékbeliek (autóikat a buszmegállóban hagyva 🙂 ) folyamatosan áramlanak ebbe a pékségbe, valószínűleg nem ok nélkül.

A szállásunk kis városában Vence-ben volt még hasonló élményünk a pékségek kapcsán, amelyről beszéljenek inkább a fotók (sajnos csak lopva mertem fotózni, így a minőségért elnézést kérek).

mont__zs_p__ks__g.jpg
Fotó: dr. Bagó Tünde

 Száz szónak is egy a vége, a francia konyha megéri a felfedezést, lehet az egy kis pékség, egy aprócska étterem, vagy egy híres Michelin-csillagos hely.

    Hozzászólás írása...

    Az email címed nem jelenik meg.*