Őszi úti célok Németországban

Ebben az országban rengeteg a fa, soha nem is gondoltam, hogy ennyi – lelkesedett egy ismerősöm, amikor végig kellett autóznia Németországot északról délre és keletről nyugatra. Már önmagában ez a tény is elég lenne ahhoz, hogy Németországot ajánljam őszi célpontnak, hiszen a színes erdők látványa még a sokat látott turistát is lenyűgözi. 

Arra gondoltam, hogy megkérdezem azokat a Németországban élő magyarokat, akik szeretnek kirándulni, nekik melyek a kedvenc kirándulási célpontjaik ősszel. Mert ugye már a múltkor is – Bologna kapcsán – fejtegettem, hogy a legjobb idegenvezető mindig az, aki éppen az adott helyen lakik. 

Magam is meglepődtem, hogy milyen csodás úti célok kerültek így a látókörömbe. A végén persze magam is jövök nektek egy szuper ajánlattal, nem fogjátok kitalálni melyik környékről. 🙂

Weltenburg kolostor a Duna partján

Regensburg előtt, mielőtt még a Duna és a Rajna-Majna-Duna csatorna találkozna egymással található a Donaudruchbuch természetvédelmi terület, ahol a Duna egy csodás szűkületen halad át. Éppen itt, egy kanyarulatban helyezkedik el a Weltenburg kolostor. Nem mondom, jól választottak helyet a szerzetesek maguknak. Hajóval csodaszép látványt nyújtanak a partvidék sziklái és a környék erdői – ajánlja Dóra. Szerinte nemcsak hajóval, hanem kerékpárral is érdemes bejárni a környéket. Ha Regensburg városát már láttuk, akkor kukkantsunk be Kellheimba vagy Kallmüntzbe. Látványban Regensburg után is lesz részünk – leginkább hajóról -, amikor megpillantjuk a Wallhalla-t, az athéni Pantheont idéző templomot.

Saarschleife – azaz a Saar-folyó kanyarulatának vidéke

Ahogyan Henriett írta nekem: „csodaszép minden évszakban, de talan az őszi színek adják meg az igazi hangulatát. A környék is gyönyörű, érdemes Mettlach-ot és Saarburgot is bebarangolni, a két kisváros közötti, a Saar folyó mentén lévő út pedig egyszerűen lélekemelő”. Elég csak a fotókra ránézni, s már indulnánk is a Cloef sziklákhoz, ahonnan a legszebb panorámát kapjuk a Saar-folyó kanyarulatára. Saarburgban ki ne hagyjuk a várromot, ahonnan szintén csodás klátásban lehet részünk a városra és a közeli szőlőhegyekre. S innen már csak egy ugrás a legrégebbi német város Trier is.

Herborn városa és környéke, Hessen

Brigitta szerint Herborn, ez a történelmi város fagerendás házaival és a környéke minden évszakban csodás. Igen gazdag történelmi emlékekben, várakban a környék: Dillenburg és Marburg várait nem szabad kihagyni az erre járó turistának, ahogyan Greifenstein látogatható várát sem. Ősszel itt is a sok erdő még színesebbé teszi a tájat, s sok a túraútvonal is.

Allgäu – Bajorország

Edina és József egyaránt ajánlotta Garmisch-Partenkirchen környékét, ott is két tavat, az Eibsee-t és a Plansee-t. Azt meghiszem, hogy a bajor Alpok környéke, Allgäu vidéke ősszel is csodás. Nemrég írtam nektek augusztusi otttartózkodásunkról, s elég csak ránéznem férjem azon fotójára, amelyet a Neuschwainstein kastély mellől készített a vidékről, s máris tudom, hogy pompázatos lehet, amikor elkezdenek sárgulni a levelek. József pedig egy drónfotót mutatott nekem, amelyről a Plansee kápráztat el bennünket, azt hiszem itt sem kérdéses, hogy ősszel jó választás ide kirándulni.

Bodeni-tó – Dél-Németország

S nem tudom kihagyni, hogy ajánljam nektek saját lakóhelyemet ősszel. A Bodeni-tó körül ilyenkor kezd érni az alma, a szőlő. Ha végigautóztok az északi parton, s betértek a gazdasági utakra, akkor nemcsak a tó és az Alpok, hanem az ültetvények szépsége is magával ragad majd titeket. Nem beszélve arról, hogy a tó körül rengeteg a jobbnál jobb múzeum, ahol napokat lehet eltölteni akkor is, ha esetleg esne az eső. Friedrichshafenben a repülők, s az iskolamúzeum, Dornbirnban a Rolls-Royce múzeum, Uhldingenben az autó és traktormúzeum, Stein am Rheinban a Lindwurm Múzeum, a Höriben a festők és írók múzeumai – hogy csak éppen néhányat említsek. Ha szeretnétek a tavat jobban megismerni, akkor olvassátok el a könyvemet, amely az egész vidéket – három országot érintő tájat – mutat be fotókkal, hasznos információkkal. A könyv kapható a Libri és Líra áruházaiban és online is, valamint közvetlenül a kiadónál itt. S részletesen itt olvashattok a könyvről.

Az őszi ajánlásokért köszönet illeti a Németország gyönyörű – német látnivalók facebook csoport tagjait.

    Hozzászólás írása...

    Az email címed nem jelenik meg.*

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .