Ausztria valamennyi évszakban káprázatos, de a tél különösen sok látogatót vonz a kis alpesi településekre, fekhetnek azok Tirolban, Karintiában, Stájerországban vagy Salzburg tartományban. Azok, akik nem a síelés miatt, hanem csupán a téli táj, a havas túrák miatt érkeznek az országba, szinte egyik kistelepüléssel sem foghatnak mellé. Valamennyi mesébe illő. Talán éppen ezért választották a 24. James Bond film, a Spectre (Kísértet) producerei és rendezője most Ausztria három szépséges települését a forgatáshoz. Obertilliach, Sölden és Altaussee jelennek meg majd a filmvásznon, amikor Daniel Craig
immár negyedik alkalommal ölti magára James Bond szerepét és veszi fel a harcot a film rosszfiúját játszó osztrák Christoph Waltz (Django elszabadul, Becstelen Brigantyk) ellen.
Elképzelhető, hogy neki is nagy szerepe volt abban, hogy ezekre a helyszínekre foglaltak helyet Hollywood nagyjai? Elképzelhető, bár ezek a települések önmagukban is, reklám nélkül is kívánatosak.
Januárban a stáb megszállta az Altausee környékét Stájerországban,
ahol Daniel Craiget a Seevilla Hotelben szállásolták el (amelyet egyébként teljes egészében kibéreltek 10 másik szállodával együtt a környéken).
A szálloda családi vállalkozás és már korábban is fogadott hírességet, a zeneszerző Bhrams személyében. A 46 éves Daniel Craignek nem kellett túl messzire mennie, amikor a film motorcsónakos jeleneteit vették fel, ugyanis a szálloda éppen a tó partján fekszik, természetesen háttérben az Alpok csúcsaival.
Hasonlóan mesébe illő helyszín Obertilliach és környéke.
Itt már hónapok óta készültek arra, hogy megérkezzenek a filmesek. A faluban mindenkinek titoktartási szerződést kellett aláírnia, ugyanis fontos jelenetek játszódnak majd a környéken. A stáb kedvéért (no meg súlyos euró milliókért) helyi mesterek felépítettek egy klasszikus tiroli házat, azaz egy stadl-t mezőgazdasági épületekkel, s napokra lezárták a közeli sípályákat. Állítólag ebben a hüttében bújik majd meg James Bond, aki a sípályán keresztül menekül és Obertilliach utcáin folytatja a macska-egér harcot üldözőivel a filmben.
A filmesek még márciusig maradnak a környéken, így aki a megnyugtató alpesi falvak mellett rájuk is kíváncsi az utazzon el Tirolba vagy Stájerországba. Szállásnak szívesen ajánlom a Seevilla Hotelt, amennyiben a népszerűség nem hatott negatívan az áraikra.