Tenkes hadjárat kezdődik Siklóson

Pécs, a mediterrán város, Siklós, a legépebb állapotban maradt magyar vár, Villány, a leghíresebb borvidék, Máriagyűd, a híres kegyhely, Harkány, a gyógyfürdő -mind egy helyen a Villányi-hegységben, a Tenkes-hegy közelében.

Önmagában már ezek a helyek megérnek egy hétvégi túrát, de amennyiben ezen a héten, június 24. és 28. között döntünk úgy, hogy felfedezzük a vidéket, akkor még huszárokkal is találkozhatunk.

Ma már nincsenek huszárok – hallom a felkiáltást, de aki ismeri a Csizik Mihály alapította siklósi Tenkes huszárbandériumot, az bizony tudja, hogy ma is vannak huszárok.

DSCN0454_600x450.jpg
Fotók forrása: Csizik Mihály

S olyannyira élők, hogy immár tizenhatodik alkalommal jönnek össze Siklóson. Meghívják az ország más katonai hagyományőrző csoportjait, s huszár katonai hagyományőrző emléktúrára indulnak. Lovasok érkeznek, huszár ruhák varródnak, istállókban szénát halmoznak fel és tábori lakhelyeket állítanak fel. Éppen, mint egykor a toborzó, harcoló vagy védelmező huszárok. Majd nyeregbe pattannak és bejárják a környéket, falvak és városok terein járnak huszár karusszelt, fiúsítanak (avatnak) és tartanak díszszemlét.

husz__rok2_600x396.jpg
Fotók forrása: Csizik Mihály

Boldog lenne Sára Sándor, ha most kellene forgatnia a 80 huszár című filmjét, mert a siklósi huszároktól és barátaiktól jobb főszereplőket sehol nem találna. Mindenki évek óta lovagol, tanulmányozza a huszár életformát, s harcot, saját, korhű ruhát készített magának és büszkén járja a karusszelt.

Ebben az évben csaknem tíz településen fordul meg a 18-20 felavatott huszár és lovaik, naponta kilométereket lovagolnak, miközben családtagjaik fogatokkal követik őket. Siklós, Máriagyűd, Csarnota, Turony, Kistótfalu, Palkonya, Villány, Nagyharsány, Kisharsány, Harkány biztosan azon helyek közzé tartozik, ahol köszöntik majd a leghíresebb könnyűlovassági katonák bőrébe bújt lovasokat.

(A részletes program innen letölthető.)

A rendezvény legnagyobb díszszemléjét hol máshol tarthatnák, mint a siklósi várban, ahol ebben az időszakban egy huszártörténeti kiállítást is nyitnak: A huszárság 500 éve – a siklósi huszárhagyományok őrzése címmel.

Azt hiszem ezen a hétvégén nem kell félniük a Villányi-hegység lakóinak a rablóktól, vagy az idegen hadtestektől, mert a történelem színpadán már oly sokszor bizonyított furfangos, bátor, gyors, fegyvert jól forgató és lovat biztosan megülő magyar huszárok védelmezik őket.

husz__rok1_600x324.jpg
Fotók forrása: Csizik Mihály

Akinek kedve támadna egy kis időbeli utazásra, azt ne riassza vissza az a néhány kilométer, amelyet Siklósig utaznia kell, s lesse meg a huszárokat.

 

    Hozzászólás írása...

    Az email címed nem jelenik meg.*