Tiltott húst rejtettek tésztába

Isten szeme mindent lát – hangzik a mondás, amelyről a maulbronni szerzetesek nem akartak tudomást venni, amikor már nagyon unták a hús nélküli böjtöt. Úgy okoskodtak, hogy a Jóisten majd nem veszi észre azt a turpisságot, hogy a levesbe rakott tésztába húst csempésznek, hiszen kívülről az nem látszik.

maultasche.jpg

Fotó forrása: chefkoch.de

A szerzetesek, akik a híres maulbronni kolostorban éltek, ezzel megalkották a svábok egyik nemzeti ételét, a Maultasche-t, azaz a maulbronni zsebet (na így biztosan nem hívja senki). Már ha a legenda igaz!

Van ugyanis egy másik legenda, miszerint nem a szerzetesek hágtak így ki, hanem úgy kollektíven a svábok, akik szintén a farsangtól nagycsütörtökig tartó böjt húsnélküliségét kívánták megtörni ezzel az étellel. Az étellel, amely a szegényebbek körében igen népszerű volt, mert jól felhasználható hozzá a maradék. A megmaradt húst, zöldséget beletöltötték egy tésztába, majd levesbetétként készítették el. Az eredmény egy laktató és olcsó étel lett.

maultaschensuppe.jpg

S ha már a legendák, akkor nem lehet nem észrevenni, hogy mennyire hasonlít a svábok Maultasche-ja az olaszok raviolijára. A legendák szerint ez sem véletlen, de ez már a protestánsokhoz, pontosabban azok valdens ágához köthető. A valdensek, akik többek között Maulbronn közelében is éltek szép számmal, hitük miatt Észak-Itáliából menekültek erre a vidékre, s természetesen magukkal hozták a tésztaételeiket, a raviolit és a tortellinit.

broth-74274_640.jpg

Ki tudja? Lehet, hogy valamennyi legenda, történet igaz. Egy biztos, hogy jómagam nem találkoztam a Maultasche-val addig, amíg nem költöztem Baden-Württembergbe. Itt viszont nincs olyan étterem, nincs olyan üzlet, ahol ne kapna az ember egy jó kis Maultasche-t.

Ma már nemcsak a levesbe főzött változat az ismert, hanem zsíron sütve hagymával és krumplisalátával, valamint felszeletelve, megpirítva, s tojással összesütve is.

2009-ben az Európai Unió eredetoltalom alá is vette, így már törvény írja elő, hogy milyen összetevőket lehet az eredeti, sváb Maultasche előállításakor felhasználni.

Ebben az évben pedig a német gasztronómiát szeretné népszerűsíteni Németország külföldön, így többek között a Maultasche-t is, amelyről most jelent meg egy klassz videó:

 

 

 

  • Mitzi von Küche
    március 10, 2018 at 7:36 du.

    Mindig is érdekelt, honnan a név. Köszönöm, a szép képekkel együtt.

  • Tünde Bagó
    március 10, 2018 at 7:37 du.

    Nagyon örülök, hogy érdekes volt! 🙂 Köszönöm, hogy olvasta!

  • Pootj
    március 11, 2018 at 4:54 du.

    A bejegyzés érdekes volt, mindig is érdekelt, honnan a név. Egy megjegyzésem viszont van. A nagyböjt nem nagycsütörtökig tart, hiszen nagypéntek szigorú böjti nap és nagyszombatot is böjti napként szokás tartani a feltámadási szertartásig.

Hozzászólás írása...

Az email címed nem jelenik meg.*