Tirol legnyugodtabb völgye, a Tannheimer Tal

Nem itt vannak Európa legmagasabb hegyei, nem itt van a legnagyobb tó, nem itt találni a legnagyobb vízesést, síterepet, erdőt, falut vagy várost. Egyetlen „leg” van az osztrák völgyben, s az a nyugalomé. A nyugalomé, amelyhez viszont van minden, hegyek, tavak, túraútvonalak, sípályák, kis falvak, wellnesshotelek és persze császármorzsa.

A novemberi éjszaka sötétsége borul ránk már Allgäu-ban, két kanyar között csupán egy-két csillag, néhány parasztgazdaság, s hozzánk hasonló utazó autójának fénye villan fel. Fogalmunk sincs, hogy mikor hagyjuk el Németországot és érkezünk Ausztriába, de egyszer csak befutunk Tannheim településre és megállunk a központjában.

Grias-di! felkiáltással rohan a tiroli ruhás portás a szállodában elénk, s olyan meleg fogadtatásban részesít bennünket, hogy magunk is meglepődünk. Kérdés nélkül intézi a vacsorát, az autót, a csomagot, magyarázza az időjárást, s még viccelődik is a korommal, kedvesen megfiatalítva.

Nem, mi most nem egy ötcsillagos megfizethetetlenül drága szállodában landoltunk, hanem egy átlagos, kis hotelben Tannheim központjában. Amíg a liftre várunk elmerengek a kandallóban pattogó tűz fényében, egyelőre ez az egyetlen fény, amely a völgyben feltárul, a mindent bevilágító, nagy tűzgolyóra még legalább 10 órát kell várni.

Addig jöhet a tannheimeri vendéglátás, helyi borjúból a rántottszelet és az elmaradhatatlan császármorzsa.

Az álmot pedig a tűz mellett elkortyolgatott helyi koktélok, egy jó könyv társaságában hozzák a szemünkre.

Harangszóra, ködpárán átfurakodó napra és hegyi sajtok illatára ébredünk a lovagok által őrzött szobánkban. Alig várom, hogy a túracipők a lábunkra kerüljenek és elindulhassunk a Vilsalpsee, a környék egyik legszebb tava felé. A tóhoz egy ideig autóút visz, de autók nincsenek, a mi nyugalmunk érdekében. Napközben autómentes a környék, hogy nyugodtan gyalogolhassunk, kerékpározhassunk.

Legjobban azonban azt értékelem, hogy nincsenek idegen zajok, csak a természet hangja. Nem suhannak az autók sehol, nincs autópálya sem a közelben, amelynek morajlását kilométereken át hallani lehetne. Csak mi és a természet. A lehulló őszi levelek, a mókusok, a lecsorgó pára, s a reccsenő gallyak.

Majd feltárul a tó, amelynek mélységét tükröző színeiben az Alpok köszön vissza.

Körbegyaloglása nem kihívás az izmoknak, de annál nagyobb élmény a szemünknek és lelkünknek, még így novemberben is. Tavasszal a Bergaicht-vízesés, s a ritka orchideák bizonyára még káprázatosabbá teszik környezetét, de a majdcsak 2000 méteres hegyek oldalán színesedő őszi erdő, s mellette az örökzöldek látványa is elragadó.

1165 méter magasan vagyunk, s úgy érezzük, hogy ha létezik a mennyország, akkor ez az előszoba.

Általában a tavak körül mindig akad egy-egy település, de a Vilsalpsee mellett csak egy-két házat és sok piros padot találni, amely tovább fokozza a nyugalom érzését.

Nehezen hagyjuk el a kis kék tavat, de a napfény csalogatóan integet a hegyek mögött, s a melegszívű portástól tudjuk, ha a nap kibújik ma, akkor bizony a felvonók is kibújnak kuckójaikból, hogy felvigyenek bennünket Tannheim központjából a Neunerköpfle 1864 méteres csúcsához. Itt pedig már nemcsak a kilátást,

• 

• 

• 

• 

• 

• 

a messziről integető Zugspitze-t,

hanem a tiroli túrós rétest és puncsot is élvezhettük.

A hütte teraszán sokadmagunkkal napoztunk, minden arcra a nyugalom ült, az emberek lassan mozogtak, az egész olyan volt, mint az a bizonyos lassított felvétel.

Két lassítás között a völgyben elterülő falvakat néztem. Schattwald, Tannheim, Haldensee, Grän csupán néhány száz fővel bíró települések, amelyekből túraútvonalak tucatjai, sípályák, felvonók rugaszkodnak neki a körülöttük álló 2000 méteres hegyeknek.

Paradicsom ez a hely nyáron, télen, s a köztes évszakokban is, én most mégis örülök, hogy így novemberben, a nyári szezon végén, de a nagy téli dömping előtt érkeztünk a völgybe. Tannheim faluban már sok hotel, étterem zárva volt, pihent a nagy roham előtt, de azért egyszer sem maradtunk császármorzsa, vagy egy kis helyi különlegesség nélkül. Minden olyan volt, mintha már szenderegne kicsit, s ennek az elalvás előtti nyugalmi állapotnak érzését ránk is átörökítette.

Napközben séta a friss hegyi levegőn, esténként sakk és olvasás a kandalló mellett, kiváló ételek, egy kis úszás és masszázs – megállni egy pillanatra a mindennapi pörgésben, csak úgy leülni és mélyeket lélegezni, erre a legalkalmasabb hely a Tannheimer Tal Tirolban.

 A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót dr. Szalai Krisztián, az Élet sója blog fotósa készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerző engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: blog@eletsoja.hu