A svájci csokoládé átkozottul finom szerintem. Micsoda szerencse, hogy a Bodeni-tó déli partszakasza Svájchoz tartozik. Így, aki ellátogat a tóhoz, annak még a svájci csokik csodájában is része lehet. Nyugalom, a környék tucatnyi lehetőséget kínál az elfogyasztott csokoládék elégetésére is. Ott van például a kerékpáros vagy a túrás ajánlatom a Bodeni-tó utazás oldalán. S mivel már előre kimentettelek benneteket saját magatok előtt, vágjunk be egy szelet csokit, akarom mondani vágjunk bele a csokoládés attrakciók felfedezésébe a Bodeni-tó mentén.
Maestrani, ahol csokoládéban mérik a boldogságot
A Maestrani csokoládégyár azt hirdeti, hogy látogatói megtudhatják a látogatás során a nagy titkot, miért okoz a csokoládé boldogságot. Azt hiszem, ezt mindannyian tudjuk, de azért én kíváncsi voltam az ő verziójukra is. Mi a válasz? Ahhoz el kell látogatni a gyárba és végigsétálni az élménytúrát. A csokoládékészítés titkára biztosan fény derül, mert 80 méteres üvegfolyosón követhetjük végig, ahogy a Maestrani, Minor és Munz csokoládé készül. Közben persze csorog majd a nyálunk, de időnként azért van lehetőség a boldogság fokozására. A Maestrani élményparkban készíthetünk saját táblás csokit is egy csokoládémester segítségével. A gyermekeket a híres svájci Globi figura várja, és minden ünnep környékén saját figurákat (nyulakat, mikulást, tojást) formázhatunk. Ajánlom a túra végén a kávézó csokoládés italait és süteményeit, felteszik a napra a koronát.
Az érdeklődés felcsigázására álljon itt néhány érdekesség magáról a Maestrani gyárról: A gyárat 1852-ben alapították és azóta is működik. Az alapító Aquilino Maestrani mondása, amely azóta is a gyár ars poeticája: „Ha egy csokoládéimádó szemével nézed a világot, meglátod az igazi szépséget és boldogságot.” A gyárban megközelítőleg 3500 tonna csokoládé készül évente, amelynek csupán 35%-a távozik exportként külföldre. (Akkor miért ilyen soványak a svájciak? Talán a sok hegy lehet az oka.)
A Maestrani csokoládés élményvilág (Chocolarium) weboldala itt található.
Javaslom az online jegyvásárlást előre!
A Maestrani csokigyár környékén elterülő Appenzell-dombvidékről itt olvashatsz.
A Gottlieber ostya asszonyai
A legősibb lepénysütési technikát, a főzőkövön történő tészta készítését fedezhetjük fel az ostyák készítési technológiájában. Mindenki előtt ismert az ostyasütő, amelyet közvetlenül a tűzön melegítenek fel és benne a tésztát összenyomva már kész is az ostya. Ez az az édesség, amely az első édes sütemények egyike lehetett a cukrásztörténészek szerint, később, talán csak a 20. századtól kezdve kezdték megtölteni. Ilyen töltött ostya a híres nápolyi, de ilyen a svájciak Gottlieber ostyája is.
Az ostyatörténelmet Gottlieben faluban szépen nyomon követhetjük, hiszen a helyi asszonyok generációkon át adták tovább az édesség készítésének receptjét és praktikáit. A közeli kastélyban gyermekként élő, később III. Napóleon néven császárrá koronázott ifjú is rendszeresen küldte a kastély szolgáit a közeli településre ostyáért. Az 1920-as évekig a falu asszonyai otthon gyártották az ostyát. Elisabeth Wegeli, egy vállalkozó szellemű hölgy volt az, aki a szomszédasszonyától megtanult ostyarecepttel és ostyasütési technikával megalapította az első ostyasütő vállalkozást. Elisabeth alig 10 év alatt már tovább is fejlesztette a receptet és megtöltötte csokival a feltekert ostyatésztát. A vállalkozást lánya vette át, majd a család többi tagjával a mai napig készítik az édes kis rudacskákat. A család és az ostya története olyannyira megihletett, hogy írtam egy novellát, amely ugyan fikció, de szépen mutatja az ostyakészítést. Itt olvasható a novellám.
Az ostyagyárban lehetséges a látogatás, de csak hétfőtől péntekig és előre egyeztetve (lehetséges emailben jelentkezni itt). Itt nem lesz majd kóstolás, hiszen egy apró manufaktúráról van szó, viszont közvetlen közelről ismerhetjük meg az ostyagyártás fázisait, és a végére az orrunk garantáltan megtelik az ostya fenséges illatával. A látogatásra, amely másfél órát vesz igénybe, szigorú szabályok vonatkoznak, ajánlom előre elolvasni itt. Az ostya kóstolása sem marad el, hiszen a gyár mellett, közvetlenül a tó partján található a saját kávézójuk és boltjuk. Ajánlom kipróbálni a süteményeket is.
Ha lelkiismeret-furdalásunk támadna az elfogyasztott édességek miatt, akkor ajánlom a falucska bejárását vagy egy nagyobb sétát a tägermoosi kerteken át Konstanzba.
Ha egy igazán ismert svájci csoki készítését is meglesnénk, akkor utaznunk kell úgy 40-50 percet a tótól Zürichbe. A Lindt csokoládégyár azonban megéri a fáradtságot és a kilométert.
Lindt, a táblás csoda
A Lindt csokoládék története egy zürichi család cukrászdájában kezdődött 1845-ben. David Sprüngli és fia, Rudolf Sprüngli-Ammann a zürichi Marktgasséban található cukrászdájukban készítettek először Svájcban táblás, úgynevezett szilárd csokoládét. A termék azonnal sikert aratott, és 1847-ben már gyárat kellett Sprüngliéknek nyitni. A fennmaradt beszámolók alapján a gyár környékét állandóan csokoládéillat járta be. (Akkor ott mindenki nagyon boldog lehetett.) Hogyan lett a Sprüngliből Lindt?
Nos, mondhatnám azt, hogy a folytatásért el kell menni a Lindt gyárba Zürichbe, de akkor azt hiszem, addig is csokoládéba fojtaná mindenki a bánatát.
A Lindt finom íze Rodolphe Lindtnek köszönhető, aki 1879-ben nyitott egy kis cukrászdát, majd egy csokigyárat Bernben, ahol csak kemény, keserű csokoládét gyártott. Eleinte nem nagy közönségsikerrel. Lindt egy péntek este a gyárban elfelejtette kikapcsolni a keverőgépet. A gép egész éjjel és a hétvégén is folytatta a kavarást. A Lindt csokoládé, amit hétfőn Rodolphe Lindt megtalált, olyan finom ízű volt, mint még soha. A csokoládé páratlanul krémes és ízletes lett, s ezzel megszületett a világhírű Lindt csokoládé, amelynek készítési technikáját az egész világon ma is alkalmazzák. Lindt és termékei olyan híresek lettek, hogy a kis gyár Bernben már alig tudta kielégíteni az igényeket. Sprüngli pedig egyre csak bővítette a gyárát Zürich mellett és eljutott hozzá Rodolphe Lindt csokijának a híre. A két cég 1899-ben egyesült, azaz Sprüngli megvette a Lindt gyárat, de Rodolphe Lindtnek továbbra is beleszólása maradt a gyártásba, és a krémesség titkáért cserébe a csokoládé neve Lindt maradt a mai napig.
Ezt a finomságot ismerhetjük meg a gyár vadonatúj élménymúzeumában, ahol nemcsak a kóstolás garantált, hanem még a világ legszebb csokoládé-szökőkútját is megcsodálhatjuk, amely 9 méter magas és 1500 kg csokoládé csorog le rajta.
A Lindt készítésének titkait feltáró túra után elveszhetünk a legnagyobb svájci (egyes források szerint az egész világon a legnagyobb) csokoládéüzletben, amely 500 négyzetméteren kínál finomságokat. A Lindt gyárról és élménymúzeumról itt tájékozódhat.
Zürich nem hétköznapi helyeiről itt olvashatsz egy ajánlót tőlem.
A Bodeni-tó nem hagyja, hogy a tökéletes boldogságunk titka, az utánozhatatlan svájci csokoládék nélkül nyaraljunk. A sok-sok történelmi, sportos, túrázós élmény mellől a desszert sem hiányozhat.
