A legnagyobb európai törpeállam nem csupán történelmével, hanem jelenével is meglepte az Élet sója blogot. Mindösszesen harminc órát töltöttünk a Pireneusok fogságában virágzó Andorrában, de világosan látszott, hogy a fiatalos pörgés mellett a tradíciók és a múlt megőrzése is fontos.
Élménybeszámolómban nem csupán arra koncentrálok, ami belefért ebbe a harminc órába, hanem igyekszem felvillantani a kimaradt attrakciókat is, mert bármennyire is meglepő, de kétszer, sőt háromszor harminc órát is megtöltöttek volna Andorra látnivalói.
Az Élet sója blog rendszeres olvasói bizonyára tudják, hogy jártunk már olyan törpeállamokban, mint Liechtenstein, Vatikán, Monaco, valamint a kicsi, de nem törpe Luxemburgban – többször is –. Éppen ezért úgy gondoltuk, ha már a Canal du Midi csatornán hajókázunk (amiről itt olvashattok beszámolót), akkor miért ne ugorhatnánk el a Pireneusok ölelésében nyújtózkodó törpeállamba, Andorrába. Nem titkolt szándékunk, hogy a közeljövőben felfedezzük a még a maradékot: San Marinót és Máltát és további féltucatnyi kicsi, de nem törpe államot Európában.
Érkezés a nyüzsgő Andorrába
Franciaország felől a hegyeken kellett átvágni ahhoz, hogy bejussunk az országba, ahol rögtön a vámmentesség áldott vagy áldatlan hatásaival szembesültünk. A sírégió, amelynek határvárosa, Pas de la Casa 2000 méteres magasságban fogadott, tömve volt francia és spanyol autóval. Síelhettek is volna, hiszen még kellő mennyiségű hó várta őket a pályákon, de ők inkább vásároltak.
Pont ugyanez a vásárlási láz fogadott bennünket a fővárosban, Andorra la Vellában is.
Az Av. Meritxell, a bevásárlóutca felsorakoztatta a híres ruhamárkákat, lépten-nyomon parfümöt kínált, az élelmiszerbolt 70 %-a italpolcokkal volt tömve, az utcán pedig, ha csak úgy ledobnak anélkül, hogy tudnám, hol vagyok, soha nem jövök rá, hogy nem egy zsúfolt nagyvárosban, hanem az ég felé terjeszkedő Andorra la Vellában landoltam.
A főváros magas hegyek ölelésében fekszik és az ország lakosságának negyede lakja, mintegy 22 ezer ember. A völgy igen szűk, ráadásul még egy sebesvizű hegyi folyó is átvágtázik rajta, így nem maradt más az andorraiak számára, mint hogy toronyházakat emeljenek. A belvárosban már éppen kezdtem elkeseredni, hogy egyetlen hagyományos, régi épületet sem látok, amikor végül néhány szembejött velem.
A látnivalók iránti vágyamat hamar letörték az utcák, ahol egyre csak üzletekbe botlottam. Végül a helyzetet a hangosan dübörgő Gran Valira folyó mentette meg. Nemcsak azért, mert környezetében hidak, sétányok találhatóak, hanem ott áll a Salvador Dalí alkotása ihlette szobor, a La Noblesse du Temps, vagyis Az idő nemessége. Mögötte pedig az élővizet felhasználó szökőkút.
A folyó igyekezett elnyomni a bevásárlóutca zaját és elvezetett egy másik negyedbe, ahol a régi parlament, a Casa de la Vall után hiába kutattunk, a feltúrt utcák, daruk között képtelenség volt megközelíteni. Holott kíváncsi lettem volna az épületre, ahol Andorra történelmét írták és úgy üléseztek a parlamenti képviselők, hogy az ülések ideje alatt ott is éjszakáztak többágyas szobákban. Ez volt ám az igazi csapat-, akarom mondani országépítő tréning. Ehelyett látványnak maradtak a költők (a Plaça dels 7 Poetes és a Plaça de Lídia Armengol találkozásánál), mind a heten a hét andorrai községhez címezve.
Tipp: Ne csak nappal nézzétek meg a 7 poets szoboregyüttest, hanem esti fényekben is, ahogy a Dalí-szobrot és a mögötte pompázó szökőkutat is, mert lenyűgöző fényjátékot komponáltak köréjük.
Étteremtipp: Lépten-nyomon találni jó étteremeket a fővárosban, de a mi elvünk az, hogy törekedjünk a helyi ételek megkóstolására. Az andorrai oldal által ajánlott Era Bauró bizonyára nagyon autentikus lett volna kinézetben is és saját sörfőzdéjével is lenyűgözött volna, de a választásunk mégis a Taberna Angel Belmonte étteremre esett. Örömmel kóstoltam meg a nagymama húsgombócát és a helyi tejberizst.
Megnézésre ajánlott még: A középkori Sant Esteve-templom, a mellette látható apró börtön, valamint a Carmen Thyssen-gyűjtemény. Az utóbbit vegyes érzelmekkel ajánlom, mert egyrészt a bárónő, akié a magángyűjtemény, teljes nevén Carmen Thyssen Bornemissza. Igen, ő Margit Bornemisza de Kászon menye. Margit pedig Bornemisza Gábor báró – I. Ferenc József osztrák császár és magyar király kincstárnokának – lánya. A vegyes érzelmeket a férj időnként kifogásolható módon megszerzett műkincsei, másrészt Margit nevű nővérének 1945-ben a rohoncai birtokon német tiszteknek adott partija, majd a munkaszolgálatosok azt követő lemészárlása erősíti bennem. Ettől még a gyűjtemény fantasztikus darabjai megérnek egy látogatást Carmen múzeumában.
Az igazi Andorrára vidéken találtunk rá
Tudtam, a főváros zsibongása közepette éreztem, hogy nem ez lehet Andorra igazi arca. Az utazásra készülődés közepette láttam fotókat a Pont de Sant Antoniról, a kőtemplomokról és a sírégiókról, és már akkor is az az érzésem támadt, hogy fantasyfilmbe illő a vidéki Andorra.
Korán reggel indultunk el a hegyi falvak felfedezésére. Llortsban, az andorrai turisztikai hivatal által is az egyik legszebb falunak titulált településen még esett a hó, de a harsányan zöld vidék és a tradicionális építkezést követő utcák így is varázslatosak voltak. Llorts bányászfalu, a közelében található az egyetlen épségben megmaradt vasércbánya. Andorra ugyanis sokáig a vasércből szedte jövedelmeit. A bánya időnként látogatható, sőt egy kovácsműhely is megtekinthető a közelben.
A bányászat emlékhelyeit táblák jelzik, így bukkantam rá egy különös vízimalomra La Cortinadában, ahol az ország híres kőtemplomai közül is álldogált egy.
Elképesztően sok a kőtemplom Andorrában. Olyan érzése támad az utazónak, hogy szinte minden család épített egy templomot. Nagyjából igaz is a feltételezés, hiszen apró közösségek, nagycsaládok éltek ezekben a falvakban. A templom volt az a hely, ahol a közösség együtt ünnepelhetett, gyászolhatott.
Ajánlom még megnézésre Fontanedát, Sisponyt és az 1500 méter magasságban fekvő Palt is. Valójában elég, ha csak úgy elindulunk az országban és minden településen megállunk pár percre.
A kőtemplomok között felbukkant egy modern bazilika is. Az égbolt bazilikájának neveztem el a Meritxell-bazilikát.
Később megtudtam, hogy az építész Andorrát, a hegyeket, a réteket, a völgyeket szerette volna behozni ebbe a vallási épületbe. És az égboltot – teszem én hozzá. Megható és nyugodt hely, ahol hosszú ideig akar mindenki maradni. Én is csak álltam és élveztem, ahogy a vidéki Andorra egyre közelebb jön.
A bazilika mögött újabb kőtemplom áll, amely már az ország védőszentjéhez, Szűz Máriához és a körülötte keringő legendához kötődik. A Meritxell-bazilika és a szomszédságában álló kőtemplom az egyik a sok-sok kihagyhatatlan látnivaló között Andorrában.
Mindig is vonzottak az olyan épületek, amelyek helyi családok életét mutatják be. Andorrában az egyetlen épen maradt nemesi épület Don Guillem d’Areny-Plandolit, Senaller i Gramenet bárójának udvarháza. A ház 1600 és 1900 között lakott volt, több ponton őrzi az eredeti viszonyokat, de a 19. század végén és a 20. század elején kissé átépítették.
Az Ordino település szívében található épületben ma múzeum működik, ahol kiderül, hogy a báró nem csupán vállalkozó szellemű nemes volt, hanem az andorrai politikai élet jeles képviselője is. A báró a vasiparból élt, de jelentősen előmozdította az andorrai családok szövetségét. Az épület egyik részében maga Don Guillem meséli el életét. Csak kapkodtam a fejem, hogy mit tud ma már a hologram. Időnként az az érzésem támadt, hogy megérintették a vállam a szereplők.
Nem ez az egyetlen érdekes múzeum Andorrában, de mi ezzel a harmincadik ott töltött óra végére értünk. Maradtunk volna még és megnéztük volna a kerékpár- és motorkerékpár-múzeumot, a nemzeti autómúzeumot, az elektromosság múzeumát és az etnográfiai múzeumot is. Ahogy kimerészkedtünk volna a híres hídra, a Canillo tibeti függőhídra, amely 1875 méter magasan ível át egy folyóvölgy fölött mintegy 603 méter hosszan. Betértünk volna még egy-két helyi étterembe, felvágtáztunk volna pár olyan kilátóhoz, mint a Mirador Roc del Quer és sétálgattunk volna a Pirenesusok szépsége és a kortárs szobrok tucatjai között a Juberri kertekben, Sant Julià de Lòria községben.
Lehet, hogy Andorra is visszatérős hely? Ki hitte volna.
Az Élet sója blog nagyon is ajánlja ezt a kis országot a bakancslistátokra.
Andorra számokban és tényekben
Andorra területe 180 négyzetkilométer, amelyből csak 8% beépített, a többi erdő, szikla, tó, folyó.
Andorra lakosainak száma 85 101, az átlagéletkor 42 év (2023-as népszámlálási adatok alapján).
Az ország hét közigazgatási egységből áll.
Andorrának két társherceg az államfője, egymást váltva. A mindenkori francia elnök és Urgell püspöke. A parlamentnek 28 tagja van.
Andorra gazdasági bevételeinek 60%-át a turizmus és a kereskedelem teszi ki.
Andorra la Vella hivatalosan Európa legmagasabb fővárosa, a tengerszint felett 1023 méterrel fekszik.
Még néhány érdekesség az országról:
Nincs vasútvonal, nincs repülőjárat. Nem tagja az Európai Uniónak, de bevezették az eurót. Vámmentes terület. A hivatalos nyelv a katalán, de a legtöbb helyen értik a spanyolt és a franciát is.
Andorrát a legenda szerint Nagy Károly alapította 805-ben és a szaracénok elleni harc bástyájának szánta. Az írásos emlékek szerint – amely nem más, mint a Santa María d’Urgell katedrális felszentelési aktusa – Andorra községeit az Urgell grófok hűbérbirtokává nevezték ki a 9. század közepén. A helyi grófok és az egyház között az Andorra feletti fennhatóság megszerzéséért folytatott évekig tartó heves harcok után az ellenségeskedéseknek két szerződés, az úgynevezett Pareatges aláírása vetett véget. Ezeket 1278-ban és 1288-ban írta alá Pere d’Urg, Urgell érseke és Roger Bernat, Foix grófja. A Pareatge-ok közös fennhatóságot hoztak létre e területek két ura között, és így született meg az Andorrai Hercegség. Az ország azóta önálló.
