Bőrtalpú saru és gyémánt tűsarkú Cannes-ban

Forró mediterrán reggel van, araszolunk a dugóban Cannes külvárosában. Motorosok jobbról, motorosok balról, autók négyes sorban a három sávon. A GPS értelmezhetetlen kanyarokat kér, újabb és újabb köröket kell leróni a dugóban. Mi van itt? – kérdezem, amíg meg nem pillantom a 68. cannes-i filmfesztivál hivatalos plakátját. Utcák lezárva, parkolók tömve, öltönyös újságírók, nyakukban a belépőkártyáikkal szaladgálnak. Szerencsénk van, hogy a sztárok még alszanak, vagy éppen csak most érkeznek a nizzai repülőtérre, s találunk egy parkolóhelyet a kikötő mellett.

Mi ugyanis nem a sztárok, hanem egy idős testvérpár után érdeklődünk. Lero és Lérina, vagy nevezzük inkább őket Marguerite-nek és Honoratnak, már évszázadok óta Cannes mellől figyelik a város életét. Két sziget, a nővér, Marguerite a nagyobb, s fekszik közelebb a partokhoz, mintegy védelmezve Honoratot, öccsét, a cannes-i hívságoktól.

Az ókorban egy testvérpár, Marguerite és Honorat itt alapítottak kolostort, az egyik szigeten a női, a másikon a férfi szerzetesek éltek. A kikötőben állok, könyvvel a kezemben, s próbálom eldönteni, hogy melyik szigetre kiránduljunk. A nagyobb, eukaliptuszokkal és fenyőkkel borított szigetre, ahol a Vasálarcos is raboskodott, vagy a kisebb, ma is szerzetesek lakta szigetre? A szerzetesek nyernek. Ne gondoljon senki semmi rosszra, egyszerűen csak az utazói énem azt súgta, ez a sziget nyújt nekem most több nyugalmat.

A hajó indulásáig van időnk, hogy a kikötőben ábrándozzunk, melyik jachtot is választanánk, s arra is, hogy ha már sikerült a választás, akkor kiderítsük, mennyiért is tudnánk megvenni. Ha nem lennének olyan nagy igényeink, akkor már akár 60-70 ezer euróért kaphatnánk egy kisebbet, de sajnos mi szeretjük a nagyobb tereket, így másfél millió eurót kellene összegyűjteni. 🙂

Megjegyzem, Cannes kikötőjében, most a filmfesztivál idején, ezekből a nagyobbakból van több, mi több, sok száz.

A kikötő körül lesem a sztárokat, de nem látok egyet sem, miközben a fesztivál palota part felőli részén már állnak a kis sátrak, amelyek alatt majd sztárfotók és interjúk készülnek.

Fesztivalpalota_small_600x346.jpg
Fotó: dr. Bagó Tünde

Gondolataimból hajónk dudálása ébreszt, irány a Saint-Honorat. A hajón nem tudok betelni a tenger kékjével. Nincs ennél szebb kék, de talán még egy, a tiszta égbolt kékje. S e kettő most egyszerre van jelen Cannes-ban. A kékséget a szigetek zöldje teszi még ellenállhatatlanabbá.

hajo_a_Sainte_Marguerite_elott_small_600x342.jpg
Fotó: dr. Szalai Krisztián

Parkoló hajók között lavírozunk és kötünk ki, majd idős olajfák vezetnek be a szerzetesek szigetének közepére.

olajfak_Honorat_small_600x361.jpg
Fotó: dr. Szalai Krisztián

Szőlőtőkék izzadnak a korai nyárban, s hopp, már át is értünk a sziget túloldalára. A sziklás partról megpillantom az erődöt, amit a szerzetesek 1073-ban azért építettek, hogy meg tudják védeni magukat a szaracénoktól.

erod_a_saint_Honorat_szigeten_small_600x279.jpg
Fotó: dr. Szalai Krisztián

Valóban jó védmű lehetett, ajtó és ablak viszonylag kevés van rajta. Belső terei és minden oldaláról a kilátás a tengerre és a szigetre azonban fantasztikus élmény.

kolostor_saint_Honorat_panorama_small_600x232.jpg
Fotó: dr. Szalai Krisztián

A szaracénok után jöttek még páran, akiknek éppen erre a kis szigetre fájt a foguk, s hogy miért? Bizonyára nem a szerzetesek imái zavarták őket. Stratégiailag jó helyen fekszik, s az sem lehetetlen, hogy a jó bor és a Lérina likőr vonzotta ide a hódítókat.

Lemászva a tengerben álló toronyból minket is elcsábít a borospince és a Lérina.

apatsag_HDR_small_392x600.jpg
Fotó: dr. Szalai Krisztián

A törkölyből, gyümölcsökből és gyógynövényekből készülő italnak már a színe is csábító, az íze pedig hmmmmm…. Olyan mediterrán, olyan friss, olyan simogató, olyan érzéki. Furi, hogy éppen a szerzetesek, akik saruikban gondozzák birtokaikat ilyen hatást kiváltó nedűt készítenek.

Egymásnak koccanó üvegekkel járjuk be a kolostor látogatható részét

kolostorudvar_HDR_small_600x408.jpg
Fotó: dr. Szalai Krisztián

és csodáljuk meg templomukat, amely magán hordozza a szigeten megforduló népek (spanyolok, franciák, olaszok) hatását.

apatsag_a_saint_Honoraton_small_430x600.jpg
Fotó: dr. Szalai Krisztián

A hajóra várva, a part menti étteremben azon gondolkodom, hogy mennyire nyugodt élet lehet ezen a kis szigeten. S csodálkozom, hogy a turistákat beengedik, bár a gazdagabb, s híresebb vendégek Cannes-ban, vagy jachtjaikon töltik szívesebben az időt.

Visszatérve a városba a fesztivál palota felé vesszük az irányt, ahol már lázas készülődés van. Eleinte azt gondolom, én naiv, hogy a hosszú lépcsővel szemben, az utcán egy vasárú boltot nyitottak, de akkor rájövök, hogy a székek és a létrák már az esti bulira jöttek, hogy minél több újságíró és fotós számára adjanak lehetőséget a sztárok ruháinak dokumentálására.

letrak_small_600x400.jpg
Fotó: dr. Bagó Tünde

Biztonsági emberek között belavírozunk a kézlenyomatokhoz és párat fotózunk mielőtt még rájönnek, hogy nem idevaló turisták vagyunk.

kezek_small_600x447.jpg
Fotó: dr. Szalai Krisztián

A fesztivál palota nem gyakorol nagy hatást rám, így gyorsan az utca másik oldalát kezdem kémlelni. A Boulevard de la Croisette a legnagyobb márkáknak ad otthont, vajon miért? Nos, ha valaki éppen otthon felejtette volna a Gucci táskát, a Chanel ruhát, a Santoni cipőt, vagy a Messika ékszerkollekciót, akkor itt gyorsan és megbízhatóan pótolhassa, hiszen ezek nélkül a cannes-i filmfesztivál sem csillogna.

Néhány lépés a vörös szőnyegen a gyémántberakásos tűsarkúban, amelyet az egész világ csodál, s több millió lépés egy szerzetesi saruban likőrök literjeiért, amelyet csak kevesek ismernek. Akinek sikerül megkóstolni, annak valamennyi érzékszervét simogatja majd a mediterrán hangulat, s többé már nemcsak a filmfesztivál jut eszébe Cannes nevének hallatán.

  • diamia8
    május 17, 2015 at 5:21 du.

    De gyönyörű! 🙂

  • Bagó Tünde
    május 17, 2015 at 6:15 du.

    Igen, s a fotók csak korlátozottan adják vissza. 🙂

Hozzászólás írása...

Az email címed nem jelenik meg.*

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.