Jól emlékszem arra a nyárra. Forró volt, mint minden alföldi nyár. A nagymamámnál telt, ahogy minden iskolai évem nyara, de ezen a nyáron mégis történt valami rendkívüli: megsütöttem életem első süteményét.
Az első süteményem története
Nagylány vagy, megbízom benned, ha akarsz, itthon maradhatsz – mondta anyukám a vakáció első napján. Sajnálta, hogy korán ébresszen, s magával cipeljen a nagyimhoz, mielőtt dolgozni megy. Kulcsom már úgyis volt korábbról, reggelit készített nekem a konyhapultra, írt egy levelet, amelyet mindig így kezdett: Tündikém. Időnként rám bízta a virágágyások kapálását, az öntözést, a teregetést vagy a gyümölcsmosást. Gyorsan dolgoztam, legtöbbször már tizenegykor nagyimnál voltam, mert a nyár mégis csak ott, a nagy diófa árnyékában vagy a konyha kispadján, a Játék és Muzsika hallgatásával, délutáni szunyókálással és olvasgatással volt az igazi. Estefelé azonban ismét éltem a bizalommal és az otthoni egyedülléttel, ilyenkor volt, hogy még a vacsorát is előkészítettem.
Érett a sárgabarack, s nagymama befőttet tett el egy júliusi napon. Kiválogattuk a leszedett és a piacon vásárolt barackot. Fogott egy hálós szatyrot és úgy tizenöt szem barackot a legszebbekből belerakott. Vidd haza, mondd anyádnak, süssön clafoutis-t! Na jó, ez így nem igaz, mert a nagymamám valószínűleg soha nem hallott a clafoutis-ról. Ő egyszerűen barackos süteménynek mondta.
Ma reggel, amikor a szokottnál is korábban keltünk fel, hogy clafoutis-t süssünk, ez a barackos sütemény jutott az eszembe.
S az a nyár. Fogtam a hálós szatyrot, hazavittem a barackot és nagymamám elmondása alapján megsütöttem életem első nyári süteményét, mire anyukám és apukám hazaért a munkából.
Csak keverd össze a hozzávalókat, mosd meg a barackot, negyedeld el, öntsd a masszát egy jénai tálba, rakd bele a gyümölcsöt és közepesnél kicsit magasabbra melegített gázsütőben 30-40 percig süljön. Látod majd a színén, ha már kész – hallom most is, ahogy nagymamám okít.
Kimértem a hozzávalókat, akkor még az evőkanál volt a mértékadó. Begyújtottam a sütőt. Kicsit izgultam, mert akkoriban gázpalackkal működött a sütőnk és az mindig félelmet keltett gyermekként bennem. Kevertem, kevertem a masszát, amíg sima nem lett, elfáradt a karom, kóstolgattam a barackokat, s izgultam, hogy kész legyek, mire mindenki hazajön. Ma is látom magam előtt a színét, amelyről valamilyen ősi ösztönnel pont jókor állapítottam meg, hogy ez a tökéletes, kész szín.
Kész volt. Finom lett. Még aznap mind elfogyott.
Az a nyár a bizalomról, az önállóságról s az első süteményről szólt.
A nyár süteménye: Clafoutis
Ehhez képest ma reggel a hozzávalókat keverte a gép, amíg én a fürdőben összekaptam magam, a cseresznye (mert most az érik itt) ott álldogált a jénaiban,
a sütő egy kattintással melegedett, s két sípolással jelezte, hogy kész színe van a clafoutis-nak.
Mert ez már nem barackos vagy cseresznyés lepény, hanem clafoutis. Más, kicsit más, mint nagyanyám gyümölcsös lepénye, de mi is mások vagyunk. Másként élünk, talán jobban, talán nem. Nem lehet összehasonlítani, hiszen egy másik kor másik országa volt az. Egyvalami azonban nem változott, a nyári gyümölcsös lepény finom lett. Délre elfogyott.
Örülök, hogy eszembe jutott reggel ez az emlék. Nem szeretem a nosztalgiát, de szeretem az emlékeket. Különösen azért, mert szerintem az emlékek tesznek embereket (ahogy most nagyanyámat és anyukámat) halhatatlanná.
A barackos lepény pontos hozzávalóira már nem emlékszem, de a clafoutis receptjét, amelyet kedvenc francia cukrászunktól, Aurélie Bastiantól tanultunk, megosztom itt lent veletek, mert nekünk, az Élet sója blog készítőinek ez a nyári kedvence.
A cseresznyés clafoutis a francia Limousin régióból származik és nevére többféle magyarázatot is találtam. Egyrészt lehet, hogy az okcitán „clafotís”-ból jön, ami a „clafir” igéből ered, jelentése: megtölt.
A másik elmélet szerint a középkori francia nyelvben szereplő „claufir” igéből, ami a latin „clavo figere” összetömörülése, ez azt jelenti, hogy „szeggel megjavít valamit”.
Én az elsőre tippelnék, de a francia nyelvnél bármi lehet.
Tradicionálisan nem magozzák ki a cseresznyét, hogy a leve ne hígítsa a tésztát és a montmorencyi cseresznye a klasszikus hozzávaló. Szerintem működik meggyel és sárgabarackkal, valamint később szilvával is.
A clafoutis receptje
Hozzávalók:
3 közepes tojás
60 g kristálycukor
1 késhegynyi vanília – lehet folyékony pép, legrosszabb esetben 1 zacskó vaníliás cukor, a tömegét levonva a kristálycukorból
1 csipet só
120 g liszt
225 ml tej
ízlés szerint egy löttyintésnyi cseresznyepálinka
400 g cseresznye, klasszikusan maggal!!!
vaj a sütőforma kivajazásához
liszt a kivajazott forma kilisztezéséhez
Elkészítés:
1. A sütőt – légkeverésnél – 180 fokra előmelegítjük.
2. A tojást, cukrot, vaníliát és a sót egy keverőtálban a konyhai mixer habverőjével csomómentesre keverjük. Apránként hozzáöntjük a tejet, a végén a pálinkát, ha azt is teszünk hozzá. (Tipp: szerintem nem érdemes kihagyni.) Fontos: a masszának, amely inkább híg leveses lesz, teljesen csomómentesnek kell lennie!
3. Egy sütőformát (mi jénai téglalap alakú tálban sütjük) kivajazunk, kilisztezünk.
4. A megmosott cseresznyét a sütőformába tesszük, lehetőleg egyenletesen eloszlatva. Ráöntjük a folyékony tésztamasszát és 180 fokon 40 perc alatt készre sütjük.
Ha még több, általunk kipróbált receptre vagy kíváncsi, akkor itt böngészhetsz az Élet sója blog gasztronómiai rovatában.
Jó étvágyat! Jó nyarat!
