Hatodik adventi értékmorzsa – új élet

Mindannyian érezzük úgy az aktív életünk során, hogy elegünk van abból a munkából, amit egyébként önként választottunk magunknak. De olyan is van, hogy egyszerűen csak más területek kezdenek el érdekelni. Mindig azt szoktam mondani, ha nyolc életem lenne, akkor mind a nyolcban más szakmát választanék. Szerencsés voltam, mert mindig szerettem eddig, amit éppen csináltam, de már többször voltam úgy, hogy azért most jó lenne váltani, mert érdekel az a másik terület is. Új életet kezdeni nagyon nehéz, főleg, ha az egy teljesen más, mint az eddigi. De megéri. Ennek az új élet kezdésének számomra a legszebb példája

Varga Margit és dr. Erdős Melinda, a Zazzi cukrászda tulajdonosai.

Párizsban találkoztam először Pierre Hermé cukrászatának csodatermékeivel, amelyek között „csak” az egyik volt a macaron (Erről már olvashattatok itt a blogon!).

http://www.dreamstime.com/-image13430152

Párizsból azonban haza kellett jönni, de még hónapok múltán is visszatértek álmaimban azok a csodás sütemények. S akkor az egyik internetes oldalon éppen bemutatták a Zazzi cukrászdát Solymáron (ma már Budapestre költöztek, ide).

Varga Margit üzletasszony, bölcsész, s számos egészen más területen dolgozó hölgy, dr. Erdős Melinda orvos, aki nyugdíjas éveiben akart valami egészen mással foglalkozni (a kezdetekkor még egy matematika tanár barátnőjük is velük volt). Nekiálltak és megtanulták a szakmát, Varga Margit még Párizsban a Pierre Hermé iskolájában is tanult és most nemcsak én állítom, hanem sok hozzáértőbb is, hogy ők készítik Magyarországon a legjobb francia süteményeket.

Szembe kellett nézniük eleinte azzal, hogy a betérő vendégek fanyalognak, miért nincs krémes, de ők kitartottak az álmuk, a francia sütemények Magyarországon mellett.

Évekbe telt, amíg kinőtték a solymári üzletet és ma már Budapesten székelnek, s 2013-ban ők álmodhatták meg a világ tíz legjobb zenekara között számon tartott harminc éves Budapesti Fesztiválzenekar sütijét a BFZ30 elnevezésű „izgalmas, de megnyugtató” tortát. A sütiről itt olvashattok.

Szóval épp itt az ideje, hogy mindenki elővegye az elhessegetett álmait és sorra vegye a megvalósításhoz szükséges teendőket.

Ajándékötletem: Vigyétek el a családot a Zazziba, Budapesten a Bécsi út 57-61-be, kóstoljátok meg a francia csodákat, s vigyetek haza Karácsonyra macaront. Legyen a karácsonyi asztalon egy darabka kis Párizs. Aki ügyes cukrász, az ki is próbálhatja a macaron készítését, ebben segíthet a Nők Lapja egyik cikke itt.

    Hozzászólás írása...

    Az email címed nem jelenik meg.*

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .