A szabadság lakókocsival száguld

Erwin Hymer múzeuma a délnémet Bad Waldsee városa mellett igazi csemege egy utazó számára. Az úriember, aki a harmincas években született és mérnöki munkával töltött évtizedei alatt a lakókocsik és lakóautók hercege lett, mielőtt eltávozott volna a földi létből, összegyűjtött mindent ahhoz, hogy 6000 négyzetméternyi területen bejárhassuk a világot lakókocsival.

Németországban senki nem kerülheti el, hogy útjába essen egy autómúzeum, s előbb-utóbb az is elcsábul, akit nem érintenek meg az autók. Szeretek vezetni, szeretem a jó autókat is, de az autómúzeumok varázsa csak azóta érintett meg, amióta itt élek. Jártam Stuttgartban a Mercedes múzeumában és a Porschénél, a Bodeni-tó mellett megnéztem a nagy Rolls-Royce-gyűjteményt, de a tótól északra található Hymer lakókocsi-múzeum sokáig nem vonzott. Aztán megláttam a fotót az épületről, amely a minden lakókocsin látható híresen lekerekített ablakra emlékeztet, és érdekelni kezdett a hely.

Az épület, ami egy ablak

Az épület azt sugallja: nézz be a lakókocsimba! Ugye, ti is eljátszottatok már a gondolattal, amikor egy lakókocsit, vagy lakóautót láttatok elsuhanni az úton, hogy vajon milyen lehet belül? Én, bevallom, sokszor gondolok erre. Erwin Hymer múzeumában megkaptam, amire vágytam, sőt még annál is többet. A tematikusan, tipikus lakókocsis úti célok köré épített múzeumban nemcsak benézhettem egy-egy lakókocsiba és magamba szippanthattam ennek az utazási formának az illatát (helyenként a szagát), hanem megcsapott a vándor élet szabadságának szele is.

Erwin Hymer, a tervező

Aki járt már a Bodeni-tó mellett, az jól tudja, hogy Friedrichshafen a repülés városa. Itt dolgozott két olyan mérnök, mint Zeppelin gróf és Claude Dornier (róluk és múzeumjaikról itt olvashatsz a Bodeni-tó utazás oldalán). Erwin Hymer egészen fiatalon került Claude Dornier mellé, miután befejezte gépészmérnöki tanulmányait. Részt vett a Dornier Delta kisautó tervezésében.

Később apja Bad Waldsee mellett működő, traktorpótkocsik gyártására specializálódott üzemében dolgozott. 1957-ben Erich Bachem tervezővel együtt fejlesztették ki az Ur-Troll lakókocsi prototípusát, majd 1961-ben a Borgwarddal együtt elkészítették az első lakókocsit, amelyet 1971-ben a lakóautó követett. Hymer felvásárolt több lakókocsi- és lakóautó-gyártó céget és ezzel a legnagyobbak közé emelkedett Németországban. Miután visszavonult a cégtől, a múzeum kialakításával foglalkozott, amelyet most lánya vezet.

A kiállítás

Erwin Hymernek sikerül nemcsak térben, hanem időben utaztatnia a látogatóit, még úgy is, hogy ő már nem is a Földön lakik. Zavarosnak tűnik ez a mondat? Pedig nem az. A múzeum kiállítási anyaga több mint száz évet ölel fel, és miközben az időben haladunk előre, térben is eljutunk az Alpoktól az olasz Riviéráig, Marokkótól Indiáig, a Szaharától Norvégiáig és az Egyesült Államokig. Őszintén szólva én valamennyi kor járműveiért odavoltam.

A 20. század első évtizedeiben (még Hymer munkássága előtt) nemcsak a lóerőkkel, hanem az utakkal is meg kellett küzdenie annak, aki lakókocsit kötött az autója (pl. egy 1929-es Praga Piccolo Cabriolet vagy egy szintén 1929-es Opel 4 PS) után.

Az Alpok, mint fő úti cél hágói kihívás elé állították a sofőröket, akiknek nem ártott elraktározni ezt a kanyarodási útmutatót indulás előtt.

Ekkoriban még a lakókocsik kisebbek, éppen ezért szerényebb berendezésűek voltak, de mindegyikben találtam valami olyan tárgyat, kiegészítőt, amely utasaik számára kényelmet nyújtott, vagy az otthon melegét igyekezett odavarázsolni. A harmincas években ugyan csak kevesek engedhetik meg maguknak, hogy saját lakókocsijuk legyen, de már az újságok is írnak egy új életérzésről, a „modern cigányéletről”.

Szabadság, lakókocsi az egyik neved?

Az Alpok és a Riviéra, valamint a harmincas és ötvenes évek között sétálva a múzeumban, magam is arra jutok, hogy irigylem ennek a “modern cigányéletnek” a szabadságelemét. Azt, amikor nincs szomszédom, az ablakomon egy alpesi csúcs néz be, kiülhetek a házam elé reggelizni a fjord partján, aztán vacsorázni egy másik fjord partjára, másnap ebédelni a tenger elé. Vihetem a házam a hátamon, azaz az autóm hátán, betuszkolhatom a megszokott dolgaimat, a kispárnámat, a kávéfőzőmet, a bográcsot, a biciklit a lakókocsimba, és történjen bármi, ők ott lesznek velem. Hallom az ellenérveket, amelyek a szűkösségre, a tisztántartásra, a ma már nem állhatok le bárhol tényre hivatkoznak, de valahogy itt a múzeumban a szabadság szele erősebb.

Ötletes csodák

Minden lakókocsiban felfedeztem apró érdekességet: az angol Coventry Steel Caravans Knight 49-ben például ugyanolyan a csaptelep, mint az angol szállodákban és lakásokban, külön folyik a meleg és a hideg víz.

Az 1956-os Westfalia Campingben nagyanyám régi rezsója,

az 1959-es Mikafa Reisemobil de Lux alakjában egy régi áfészes Robur köszönt vissza,

míg az egyik egyedi építésű 1964-es darabban az általános iskolám ebédlőasztalát láttam viszont.

Nemcsak nyugaton ugrott nagyot a lakókocsi- és lakóautó-fejlesztés a 60-as, 70-es években felmerülő igények miatt, hanem az NDK-ban is kultúrája lesz a lakókocsival utazásnak. Habár az utóbbi országban szűkebb keretek jutnak a berendezésre és az úti célokra is. Viszont még egy Trabant is képes alvóhelyet biztosítani, ahogy a példa mutatja. Célnak pedig ott az Északi-tenger vagy a Balaton.

Meglepett, hogy a 80-as évek sztárja nyugaton Marokkó és a Szahara volt. Itt sem volt kisebb kihívás a lakókocsis közlekedés, leginkább a tájékozódás miatt (ne feledjük, még nincs GPS és mobil internet).

Itt tudtam meg, hogy a hangyák milyen ügyesen alkalmazkodtak a sivataghoz. Élelem után kutatva minden irányban bejárják a terepet. Ezután elindulnak az odújuk felé és visszatalálnak a sivatag talaján lévő apró lyukhoz. Tudtátok, hogy a sivatagi hangyáknak összetett navigációs rendszerük van? Először is a napot használják iránytűként és mind a vizuálisan érzékelhető pontok, mind a szagok alapján tájékozódnak.

Másrészt rendelkeznek egyfajta beépített lépésszámlálóval, amely pontosan kiszámítja, hogy a fészkük milyen irányban és távolságban van, azaz a hangya számolja a lépéseit, és így találja meg a legrövidebb utat hazafelé. Elképesztő, de azt hiszem, lakókocsival lépést számolni nehéz, talán a kilométerek és a nap segíthetett.

A lakókocsis karaván során azonban a tájékozódás csak egy probléma volt, számolni kellett (s talán még ma is kell) támadásokkal, rablásokkal is. Ennek ellenére vonzó volt és még ma is az a sivatag a lakókocsik szerelmesei számára.

Nem lenne teljes a kiállítás, ha a filmekből jól ismert amerikai lakókocsik hangulatát ne érezhetnénk meg. Tényleg lakni lehet bennük! Elképesztő! Fotóra nem is fért rá, csak videó formátumra.

Az utazás végére Erwin Hymer álmokat küld a látogatóknak. Nemcsak a felvillantott úti célok álmait, hanem a jövő utazási terveit, a saját tengelye körül forduló turistabuszt, a luxusszállodákat meghaladó lakóautókat és a bolygóközi utazás vízióját.

Lenyűgözött ez a múzeum! Azt hiszem, ki kell próbálnom egy lakóautós utazást hamarosan.

Látogassatok el az Erwin Hymer múzeumba Bad Waldsee-be, kétórás program, de felér egy nagy nyaralással!

    Hozzászólás írása...

    Az email címed nem jelenik meg.*